Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 11. szám - Gonda Irén: Porviharok a mezőgazdaság fölött
Csak az előzőekben érintett két dolog rendezése esetén van értelme a harmadikról, a földről szót ejteni. Ha ugyanis nincs ára a mezőgazdaság produktumának, gazdát megillető joga, becsülete, biztos és tisztességes megélhetésre lehetőséget adó jövedelme az előállítójának, akkor érdektelen a föld is. Ellenkező esetben rendkívüli fontosságú. A fiatalabbakra tekintettel nem tűnik fölöslegesnek leszögezni: a föld tulajdonlásának, használatának a négy, illetve a három évtizeddel ezelőtt kialakult „rendje” a sztálini modellt utánzó, a parasztság akaratát, a gazdasági megfontolásokat is figyelmen kívül hagyó pártállam műve. Egyetérthetünk azzal a véleménnyel, hogy ami 1948 őszétől kezdve — a nagy- és az úri birtokok felosztása után — történt, az a parasztság akarata ellenére történt. Bizonyíték rá, hogy Nagy Imre 1953-as kormányprogramjának meghirdetése után, majd 1956 őszén, telén tömegesen léptek ki az emberek a felbomló vagy bomlásnak indult szövetkezetekből. Kétszer nyílt ki a szelep, kétszer csapott ki a gőz. A nagy történelmi erőszaktétel — a parasztoknak a földjükből való kiforgatása — csak a legszigorúbb beszolgáltatási, adóztatási, termény- és állatszállítást, értékesítést tiltó rendelkezések, a családok otthonára is kiterjedő közigazgatási és rendőri zaklatások, elszámoltatások, csaknem egymillió paraszt ellen indított eljárások, börtönökbe, rabgazdaságokba juttatások árán volt végrehajtható. A megcsúfolt, „aljas”, „spekuláló”, „élelmiszert rejtegető”, „rémhírterjesztő”, „béke ellensége” 25 katasztrális holdnál nagyobb föld tulajdonosa — kulák, meg a földreform során 9 hold juttatásban részesülő, ha tagosították a földjét s nem fogadta el a szélrózsa minden irányában fekvő apró parcellákban neki ajánlott csereföldet, vándorbotot vehetett a kezébe, s mehetett ségedmunkásnak, bányásznak, bárhová, ahol nem ismerték. A vasútnál, iparban dolgozót, de valamennyi földdel is rendelkezőt elbocsátás kilátásba helyezésével kényszerítették földjéről való lemondásra. Népi kollégista fiakat, lányokat távolitottak el az iskolából, ha szüleik nyakaskodtak. Dugig az ötvenes évek sajtója súlyos ítéletekkel: 2 év 6 hónapi börtön, 2000 forint (akkori forint!) pénzbüntetés, 3000 forint vagyonelkobzás az előírt vetési határidő be nem tartásáért, hét hónapi börtön, 2000 forint pénzbüntetés, 2000 forint vagyonelkobzás az aratás kései megkezdéséért, 6 hónapi börtön, 3000 forint pénzbüntetés 8 kéve rozs feketén való kicsépléséért, tyúkokkal való föletetéséért, egy év 2 hónapi börtön, 1200 forint pénzbüntetés és 2000 forint vagyonelkobzás a kukoricatörés megkezdésének a tanácshoz való be nem jelentéséért. Szemet vetett a 44 hold szántó (25 hektár: átlagosan 30-on gazdálkodik egy-egy francia, 60-on a dán paraszt) és 27 hold legelő tulajdonosának szép, nagy tanyájára — jó lesz központnak! — a szerveződő állami gazdaság vezetője, s 100 liter olyan tej beszolgáltatásának elmaradása miatt, amit a tehén tbc-j éré tekintettel letiltott az állatorvos, a gazda börtönbe volt zárható, felesége izgatás címén két évre lecsukható. Egyedül maradó 17 éves lánygyerekük a gyapjúbeszolgáltatás elmulasztása miatt egy hónapi felfüggesztett börtönre ítélhető, a megye összes középiskolájából kitiltható, ha sorba állt a kenyérbolt előtt, rendőr által kirángatható: ti kulákok vagytok, nektek nem jár kenyér. Akinek „eltagosították” a földjét, akit éjnek idején a rendőrök beparancsoltak a dzsipp- bé, akit a tanácsházán falhoz állítottak, bántalmaztak, aki a teljesíthetetlen követelőzéseket nem bírta tovább, a kiszámíthatatlan szankcióktól reszketett, „boldog örömest” lemondott arról a földjéről, amelynek egyetlen barázdája „elszántásáért” mindig is ölre ment volna szomszédjával. Hogyan is mondta nemrég egy tsz-elnök? „Az egész határt két-három pofonért vettük meg.” Volt hát elhagyott, „államnak felajánlott” föld bőven. 1952-ben a megyei tanácsoknál földfelajánlások elfogadásával foglalkozó hivatali részlegek is működtek. Az 1959—60-as szelídebb módszerekkel újrakezdett szövetkezetszervezések is a föld közösbe kerülését célozták, tudomására hozva mindenkinek, akit illet: nincs többé magyar csárdás — kettőt jobbra, kettőt balra —, és csak egyfelé lehet — kell — lépni. Jórészt ilyen, az államnak I 82
