Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 11. szám - Gonda Irén: Porviharok a mezőgazdaság fölött
Időnként egy-egy bátortalan kijelentést is hallunk: azért hosszú időn át — ha mára már csakugyan meg is érett a korszerűsítésre — szép eredményeket is hozott agrárpolitikánk. Hogy hozott-e és mit, mérlegelni szükséges. Az egyik serpenyőbe kell tennünk, hogy 1959-ben — a szövetkezetek szervezése második nekifutásának esztendejében — 17,1 mázsa búzát és 26,2 mázsa kukoricát takarítottak be átlagosan hektáronként. Az egységnyi területről nyert hozam harminc év alatt megkétszereződött, két és félszeresére nőtt, s nem csupán e két növénynél. Pénzre átszámítva tekintélyes hozadék. Megismerkedtünk Európa korszerűbb mezőgazdaságainak állattartási módszereivel, a nehéz és szaporátlan kézi munkát gépesítettük. Kitűnő szakemberek tízezrei dolgoznak mezőgazdaságunkban, s ez mind lebecsülhetetlen eredmény. A mérleg másik serpenyőjébe tehető mindjárt az a minőségi veszteség, amely — a két főnövénynél maradva csupán — a három évtizeddel ezelőtti kukoricák 8-9, s a mai módszerrel termeltek 5-6 százalékos fehérjetartalma között van abból kifolyólag, hogy a nagy termőképességű fajták kerültek előtérbe s olyan termelési, betakarítási módok terjedtek el, hogy például a szemtermés nem mehet át a jó minőséghez feltétlenül szükséges utóérés folyamatán. A mai nagyüzemi betakarítási mód során a kukoricaszemek héja sérül, a nagy olajtartalmú mag oxidálódik, penészgombák is megtelepszenek rajta, olykor az állatok fanyalogva fogyasztják. Sok kell belőle egy kiló súlygyarapodáshoz. A búzával kapcsolatosan hasonló kritika kerülhet a mérleg serpenyőjébe: a valamikor nálunk lenézett, puhaszemű, „szokvány” búzából érünk el a korábbinál nagyobb termésátlagokat, nem abból az alacsonyabb hozamú, de nagy sikértartalmú, „kemény” búzából, amit nyugati államok vásároltak tőlünk saját puha szemű gabonájuk feljavítására. Ebbe a serpenyőbe szükséges tenni a nagyarányú talajpusztulás tényeit: azt, hogy 6,5 millió hektár mezőgazdasági művelésre még alkalmasnak tekintett földünkből 2,3 millió eróziónak kitett (mert a nagy táblák kialakítása érdekében határszerte kivágtak minden fát, bokrot, mert talaj szerkezet-gyilkos, hatalmas gépekkel tapossák porossá a szervesanyag-visszapótlásban nem részesülő, humuszban egyre szegényedő termőföldet), 2,2 millió hektár elsavanyodott a rossz és ahhoz képest nagy adagú műtrágyáktól, hogy a talaj szerkezetét, levegő- és vízgazdálkodását javító, a talajéletet, a gombák, mikroszervezetek tevékenységét serkentő, a szervesanyag- és az egyre csökkenő humuszkészletet növelő, a mérgezésekkel, vegyszerekkel, egyoldalú növényi tápanyagokkal szembeni megkötő, közömbösítő, kiegyenlítő istállótrágyát használnánk — a fő ludas ebben. Holott legfontosabb termesztett növényeink a közömbös kémhatású talajon díszlenek, díszlenének. Borsod megyében a talajok 89 százalékát tekintik már azonnali javításra - meszezésre — szorulóan elsavanyodottnak, például. Az is említhető, hogy az utóbbi másfél évtizedben 400 ezer, csupán a tiszalöki vízlépcső miatt 100 ezer hektár földünk másodlagosan elszikesedett, a 20 ezer hektárnyi elláposodott már szinte szóra sem érdemes. Ez utóbbi tételek természetesen nem számítanak be az újkori földművelés okozta veszteségek közé. Beletartozik viszont a veszteség-serpenyőbe, hogy a községek százaiban vált ihatatlanná, nitrátossá a víz, amelynek nem kizárólag, de nem is utolsósorban oka a termésátlag növelésére hivatott műtrágyák, vegyszerek használata, a tömbösített állattartó telepek megléte. A kicsi községek százainak elsorvadását, pusztulását, a községösszevonások, a tanács, az óvoda, az iskola elvitelével egy időben végrehajtott termelőszövetkezeti összevonások számlájára írhatjuk. Az elárvult községek határának jelentős része parlaggá vált, de a termelt értékeket is a székhelyeken osztják, szorozzák a perifériára szorultak számára ismeretlen emberek. Csoda, hogy a mozdulni már nem képes idősek maradtak csak a velük meg is haló településeken? A községek szellemi és anyagi kifosztói megfeledkeztek a legkézenfekvőbb dologról, arról, hogy eredményesen gazdálkodni csak földközelben lehet, a távgazdálkodás még soha, sehol nem vált be. A földközelséghez pedig szorosan hozzátartozik a község, nagyhatárú települések esetén a tanyavilág, s ha ezek sorvasztása folyik, ha az embereket magukra 77
