Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1989 / 11. szám - Gonda Irén: Porviharok a mezőgazdaság fölött

és jelentésgyártással, drága berendezéseket használva foglalkoznak csak a mezőgazdaságban több mint százezren.

Hogyan lehetünk például versenyképesek a világpiacon ezzel a tehertétellel, hiszen a versenytársakra senki nem rak — mert nem rakhat — ilyen adminisztrációs, s nemcsak adminisztrációs terheket? Eszembe jut boldogult munkatársamnak, az egyik Eszterházy- uradalom valamikori jószágigazgatójának, Rimler Károlynak a döbbeneté, amikor tekintetével végigmérte egy közepes nagyságú termelőszövetkezet adminisztrációs részlegét. Kérdezett is halkan: tudja, hányán intéztük a kissé nagyobb birtok ügyeit? Válaszolt is: ketten. Szakmailag én irányítottam, a falusi tanító pedig tiszteletdíjért intézte az adminisztrációt, a levelezést.

Baranya megyei gazdaságok vezetőinek viharos összejövetelén hangzott el nemrég a követelés: a szövetkezeti, tehát csoporttulajdon esetében, ahogyan az mindig is volt, a gazdálkodók számára az adómegállapítás, kivetés legyen az állami beavatkozás egyetlen lehetősége.

S akkor még nem esett szó az új értékek tényleges előállítójáról, a szövetkezet tagjáról, aki érzi, hogy rajta semmi sem múlik, ő tulajdonképpen egyetlen részfeladat végzésével megbízott napszámos, havibéres, az újabban ösztönzött csoportos vállalkozások esetén olyan summásféle, semmiképpen sem gazda, mint volt vagy kellene lennie a szövetkezet résztulaj donosaként.

Jó szemű, fülű emberek rég látják, hallják már, hogy baj van. Azon túlmenően, hogy két megyényi termőterület „veszett el” 1945 óta a mezőgazdaság kárára, a meglévő jelentős része is műveletlen, parlaggá züllött, a gaz és bozót egyre nagyobb földdarabokat hódít el, hogy a salakkal, pernyével összemocskoltról, az ipari zagyterekről, a vizesek, olajosok, külszíni bányászkodás által elhagyott, helyreállitatlan munkaterületekről ne is essék szó. így jár bizony minden, aminek nincs gazdája, valódi tulajdonosa. Jegyzőfüzetemben évtizedek óta írom a vonatablakból, gépkocsiból látható gazdátlan, betontuskók és autóroncsok, építési törmelékek, rozsdás vasak, edények, műanyag tejeszacskók és takarmá- nyos zsákok temetőjének kinevezett földdarabokat. Csak a gazdátlan — nem az enyém! — következménye lehet, hogy sok száz hordó veszélyes hulladékot suvasztottak a földbe a kiskunsági nemzeti park területén és Kunszentmiklós határában, s nem gondolva a mátrai borvidék jövőjével, épül a gyöngyösoroszi akkumulátor-bontó. El tudom képzelni, hogyan rohannának a vasvillával gyerekkorom macsi, vérvölgyi tanyáinak gazdái, ha fémforgácsot, műanyag szemetet, törött üveget, sittet szállító gépkocsik akarnák leborítani terhüket búzatermő földjeikre, jószágaik legelőjére. Hogy a hasznavehetetlenebb földjüket veszélyes hulladék tárolására engedték volna át, azt két India kincséért nem érhették volna el a mérget millió tonna számra gyártók, az biztos. Most elegendő, ha a tanács illetékeseinek, a tsz, az állami gazdaság olykor Csák Máté természetű, nem is helyben lakó, csak a gyors megtollasodásra törekvő, tehát csak a napi hasznot néző vezetőjének mutatnak egy kis mézesmadzagot, s máris rendelkezésükre áll néhány száz hektár föld, amelyen még legalább ezer évig lehetne búzát termelni.

Azt is észre kellett vennünk, hogy buldózert sem kell rájuk küldeni, falvak néptelened- nek el, rongyolódnak le, mert elvitték az óvodát, az iskolát, távoli központokba költöztek a szövetkezetek, kiürült a tanácsháza, elvették a falu nevét, nincs orvos, gyatra a boltok választéka, a közlekedés, ihatatlanná vált az ivóvíz. Ha más nem, az ösztönünk megsúgja: ahol pusztítják a tanyát, kisemmizik a falut, ott rossz világ jön az élelmiszer-termelésre, -termelőkre.

Az elszegényedés is egyre nyilvánvalóbb. Ötről a hatra nem jutó — pedig dolgozó — fiatalemberek kilincselnek nagyüzemeknél, gondozásra vállalnák jószágaikat, termelnének bármit, ha biztosak lehetnének az értékesítés felől. Ám a nagyüzemeknek egyre kevésbé van szükségük közreműködőkre, a gyümölcsösök nagy részét már családi művelésbe adták, a legráfizetésesebb jószágot kihelyezték, kívülállókkal hizlaltatják, a kertészeti növények értékesítése pedig lutri.

75