Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 11. szám - Beke Mihály András: Befejezetlen per- és párbeszéd Mircea Băjannal, a România Liberă (Szabad Románia) magyarországi csoportjának vezetőjével - II. rész
— Nos, akkor hát végezetül csak azt mondhatom, hogy szép szavakkal szemben nehéz ellenérveket találnom. Főleg, ha azok a jövőre vonatkoznak. Te már a jövőre készülsz, ti már a jövőben éltek, én azonban még nem tudok szabadulni a jelentől. A tényéktől. És megbocsáss, de nekem elsősorban arra kell gondolnom, hogy mit gondol és mit érez az én anyám Kolozsváron. Fél. Félek, hogy mint eddig, ezután sem a jóakarat vagy az igazság dirigálja majd a világot. De az a kötelességem és a hivatásom, hogy reméljek. Ezért is köszönöm ezt a beszélgetést, melyet, remélem, folytathatunk még!... * * * (Mircea Bäjannal folytatott beszélgetésünkről előre tudtam, hogy befejezetlen, de reméltem, hogy folytatható ez az alig megkezdett párbeszéd. Hiszen újabb és újabb érvek meg kérdések jutnak eszembe azóta is. Túl sok a tisztázni és megbeszélnivalónk. Beszélgetésünk ezért is volt laza, csapongó, kicsit szertelen, mégsem vágtam, tömörítettem tetszetőssé, csak a legszükségesebb mértékben, sőt helyenként a kissé nehézkes fordítást, a töredékmondatokat is vállaltam, csakhogy párbeszédünk ne veszítsen hiteléből. Úgy érzem, a félbemaradt mondatoknak, az olykori félreértéseknek is jelentőségük van. Tartozom mindezzel a magammentegetéssel, mivel párbeszédünknek furcsa epilógusa volt. E hosszú beszélgetés szövegét hitelesítés végett átadtam Mircea Bájannak. Azt ígérte, hogy „Puiu” becenevű barátjával, aki a fordítóirodában dolgozik, és jól tud magyarul, átolvassa és aláírja a szöveget. Amikor legközelebb telefonon kerestem, az eddig elolvasott szövegről alkotott véleményét fejezte ki, és további haladékot kért. Aztán többször kerestem őt telefonon is, személyesen is, de mindig további haladékot kért. Mintegy két hónap elteltével (június 9-én) előzetes megegyezésünk szerint telefonon kerestem Mirceat. Rövid csevegés után megígérte, hogy hétfőn (június 12-én!) este a Fórum Szálló előtti térre, a román menekültek találkozóhelyére elhozza az elolvasott kéziratot. Azon a hétfőn több, mint egy órát vártam rá a téren — hiába. Másnap újra ott vártam rá. Mircea nem volt a menekültek között. Végül megkérdeztem egyiküket, akit a többiek láthatóan vezetőjüknek tekintettek. Nagy szemeket meresztve adta tudtomra, hogy Mircea Báján aznap (június 13-án), kedden reggel elhagyta Magyarországot, és Ausztriába utazott. Utazása nem volt váratlan, hosszabb ideje készült rá. A kéziratról senki sem tudott semmit. Előkerítették „Puiut” is, ám ő kijelentette, hogy hallott ugyan erről a kéziratról, de soha nem látta! . .. Ezt az epilógust nem tudom mire vélni, és nem kívánom minősíteni. A beszélgetésünket én komolyan vettem, és túl fontosnak tartom ahhoz, hogy veszendőbe menjen. Nekem vállalnom kell ezt a párbeszédet. A szöveget hitelesítő négy kazettát megőrzőm.) Budapest, 1989. június 23. 71
