Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1989 / 11. szám - Beke Mihály András: Befejezetlen per- és párbeszéd Mircea Băjannal, a România Liberă (Szabad Románia) magyarországi csoportjának vezetőjével - II. rész

giek túl érzékenyek vagytok. Ez természetes, hiszen sokat szenvedtetek. És akkor majd meglátjátok, hogy a románok részéről néhány világosabb elme nacionalizmus nélkül, megértéssel közeledik hozzátok. Úgy, ahogyan ez ma Magyarországon történik. A munkásság körében még akadnak nacionalista tendenciák, de az értelmiség a sajtó, a kommunikációs csatornák útján felvilágosítja őket. Hiszen az természetes, hogy a műveltebbeknek, az értelmiségnek, az íróknak, a művészembereknek legyen döntő szavuk, hogy ők nyilatkozzanak. Hogy a többiek megértsék a béke, a közeledés üzenetét.

— Nos, ha már a bizalomról esett szó, mégiscsak lenne egy általunk és általatok is megkerülhetetlen, bizalmas, történelmi jellegű kérdésem. Ószintén hisz-e a románság a dákoromán kontinuitás elméletében? Te magad hiszed-e?

— A románok románul beszélnek, és a román nyelv nagyon közel áll az olaszhoz. Nagyon nyilvánvaló hát a kontinuitás, ezek kézzelfogható tények. A nyelv latin eredetű.

— Ebben a kérdésben nem annyira a latin eredet okoz gondot, mint inkább a dák. Hiszik-e az emberek?

— Igen, az emberek hiszik.

— Es te?

— Tudod, mi sajnos nagyon irányvesztettek vagyunk. Sokat hazudtak nekünk, és mi csak arra építhetünk, ami saját tapasztalatunk. Tehát az, hogy románul beszélünk, olyan nyelven, amely közel áll a latinhoz. Nagyjából erre alapozhatunk. Nem tudjuk, hogy Ceausescu miben hazudott nekünk, és miben nem. Eltorzították a történelmünket.

— Hajdan még a román történészek is vitatták a dáko-román kontinuitás elméletét. ..

— Nincs elegendő adatunk. És ezért nem szólhatunk bele ilyesmibe. Mivel otthon hazudtak nekünk, és nem tudjuk azt, hogy miben. Senki sem tudja, miben hazudtak neki. A magyarok, ha érdekükben állna, kihasználhatnák a román nép tudatlanságát. Az egyszerű emberek, a munkások csak azt tudják, amit az iskolában 4-8-10 év alatt tanultak. Mit tegyenek, kinek higgyenek?

— És te?

— Nem tudok és nem is akarok ebbe beleszólni, mert ez nem az én dolgom.

— Am legyen! Beszélgetésünk befejezéseként: remélem, hogy remélhetünk!

— Nézd, az a tény, hogy Magyarország befogadta a románokat és a németeket, nagyon megnövelte a románok bizalmát iránta.

— Mi is abban bízunk, hogy talán végre megváltozik a román nép és főként az értelmiség szemlélete, a magyarokról kialakított ellenségképe. Talán . . . Ha látják, hogy megint mi. . .

— Nyújtottatok kezet. . .

— Minket már sokszor támadtak hátba. Sok szövetségben és barátságban csalódtunk.

— Megint a bizalomhoz jutottunk vissza. Bizalom nélkül nem megyünk semmire, csak visszatérünk a múltba. Gondold csak el, a Szabad Európában beszélnek a magyarországi Szabad Románia csoportról, arról, hogy az itteni románok újévi üdvözlettel fordultak a magyar néphez és a kormányhoz. Gondold csak el, mit éreznek az otthoniak, a románok! íme, uram, hát lehetséges, hát így is lehet élni. A mi román testvéreink ott vannak Magyarországon, és Magyarország befogadja őket, menedéket nyújt nekik, továbbengedi őket. Persze, még vannak gondok. A rossz hírek gyorsabban terjednek, mint a jók. Ilyen az ember. Gondold csak el, mit gondol az anyám, mit gondolnak a barátaim, mit gondol az az ember, aki szidja a magyarokat, de soha életében nem látott még egyet sem?!

— Nos, ha így van, ilyen szenvedéllyel, szándékokkal, elképzelésekkel Magyarország demokrácia-közvetítő szerepétől, nem jutott eszedbe neked vagy hasonlóan gondolkodó társaidnak, hogy a kívánt folyamatok elősegítése végett akár Magyarországon is maradhatnátok? Elvégre mindenképpen meg kell tanulnotok egy idegen nyelvet. Hát miért nem a magyart?

— Társaim zöme még mindig a kommunizmus stresszhatása alatt van. És itt is a kommunista párt van hatalmon. Meg aztán rokonok, munkahely várja őket Amerikában, Ausztráliában, Kanadában.

— Egyiknek sem jutott eszébe itt maradni?

— Nem, én nem tudok egyről sem.

70