Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1989 / 11. szám - Molnár Edit: Illyés Gyula

volna akkor arra gondolni, hogy alig két és fél hónap múlva Nagy László már nem él. így, az a közös kép utolsó találkozásuk dokumentuma is.

A 75 éves Illyés akkor tele volt élénkséggel és érdeklődéssel. Elbeszélgetett pályatársaival, barátaival, Nemeskürtyvel, Szemlérrel, Barcsayval és a többiekkel. És Flóra, a drága, szerény Flóra, távol a többiektől valahol a sarokban állt, kezét kissé bocsánatkérő ijedtséggel maga elé emelte, hogy csak senki ne fényképezze le és ne vegye őt észre.

Néhány hónap múlva mentem el tanácsot kérni hozzájuk. Fejembe vettem, hogy létre kéne hozni Magyarországon is egy nemzeti fotóarchívumot. De mielőtt belekezdtem volna, elmentem Illyéshez és kikértem véleményét, tanácsát. Sőt, talán többről is szó volt. Segítségét kértem. Elmondtam, hogy mit is képzelek el. A történelmi arcképcsarnok folytatásaként létre kellene hozni egy fotóarchívumot, amiben szellemi életünk jelentős személyiségeinek portréit gyűjtenénk össze. Benne lennének ebben a válogatásban a korábbi és a mostani fotóművészek jelentősebb munkái is. Figyelmesen hallgatott és megígérte, hogy tervemről beszél Pozsgay Imrének. De mint minden, ez is zátonyra futott a középszerű alkáderek útvesztőjében. Nem mondhatom, hogy boldog voltam. De hát ez elsősorban az én kudarcom volt.

Most elgondolkozom azon, hogy mi mindennel kellett Illyésnek foglalkoznia. Hányán keresték fel gondjaikkal, bajaikkal. Sok mindent vállalt. Protestált, érvelt, vitatkozott. Akkor legalábbis úgy tűnt föl nekem is, hogy az országban a legnagyobb tekintélye neki volt. De még neki sem sikerült sok mindent elintéznie. Tekintélye volt, de nem volt hatalma. Pedig ünnepelték.

Ünnepelték 1979-ben is a Kossuth Klubban. „Illyés és a magyar sorskérdések” címmel kerekasztal-beszélgetést rendeztek. Izgalmasnak, sőt, nem mindennapinak ígérkezett ez a beszélgetés. Már a címe is erről árulkodott. A kerekasztal résztvevői Béládi Miklós, Király István, Domokos Mátyás, Köpeczi Béla — akkor még mint akadémikus — és Bata Imre voltak. Illyés az első sorban ült. Szarvasbőr rövid kabátot viselt, sötét garbó pulóverrel. Flóra szerényen — ahogy már ő szokta —, egyszerű sötét ruhában ült mellette. Illyés figyelmesen hallgatta a beszélgetést, a vitát. Nem jó a kifejezés, hogy vita, mert tulajdonképpen csupán különböző módon közelítették meg a vitapartnerek Illyés munkásságát és a magyar sorskérdéseket. Király István például a Beatrice apródjainak néhány gondolatát emelte ki, ami szerinte — főleg a fiatalok számára — sokat segített a történelmi tudat formálásában. Domokos Mátyás mint szerkesztő arról beszélt, ha egy magyar költőantológiát kellene a teljesség igényével szerkeszteni, akkor Kányádinak vagy Tőzsér Árpádnak hol lenne a helye? A határainkon kívül magyar irodalomnak helye volna-e a teljes magyar költői antológiában? Köpeczi Béla nagyon érdekesen beszélt arról — ott hallottam először hivatalosan —, hogy az emberi magatartásunk, fegyelmünk, viselkedésünk legalább annyira sorsot formáló kérdés a nemzet életében, mint sok minden más.

Körülbelül ezeket a gondolatokat rögzitettem magamban, és azt, hogy nyílt, felszabadult beszélgetés volt ott a Kossuth Klubban a kerekasztal mellett. Nyitottság. Manapság annyit hangsúlyozzák ezt. Ez ott akkor, 1979-ben — egy szűk körben ugyan —, de megtörtént.

Utána a közönség hosszasan ünnepelte Illyést, aki némi vonakodással, de odaállt a mikrofon elé, megköszönte a meghívást, a közönségnek a részvételt. Mosolyogva állt a mikrofon előtt, tekintete végigpásztázott rajtunk, mindnyájunkat további munkára biztatott reménységgel, optimizmussal.

Miközben fényképeztem, figyelmem megoszlott: hol őt néztem, hol szavait hallgattam. De amikor az országot, a népet és a vezetést egy kocsi működéséhez hasonlította, akkor letettem a fényképezőgépet. Szerinte a kocsi tengelye a kormányzat, s a kocsi kerekei a nép. Ezeknek összhangban kell lenniök. És ha összhangban vannak, s kölcsönösen feltételezik egymás jóakaratát, erejét, akkor előbbre viszik a fejlődést, a boldogulást. Hogy szavainak még erőteljesebb hangsúlyt adjon, két kezével és szétfeszített ujjaival a kerék és a tengely harmonikus forgását, mozgását próbálta szemléltetni. — De, ha valami zavar van a működésben a tengely és a kerekek között, akkor a küllők egymásba akaszkodnak — egy

SO