Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 11. szám - Dobos László: Az egyetemes magyarságtudatért!
teremtenünk, olyan szellemiséget sugároznunk, amelyben a nemzeti kisebbségek a több jog, a több demokrácia, a nagyobb autonomitás irányába építkezhetnek tovább. Remélem, hogy ezekkel a gondolatokkal szolidaritást vállalhat az Anyanyelvi Konferencia. Miközben a múlt hónapban kalapálgattuk a Magyarok Világszövetségének új alapszabályzatát, azon tűnődtem, mennyire nem ismerjük egymást. Földrajzilag olykor közel vagyunk egymáshoz, alapjában mégis távol. A csehszlovákiai magyar kultúra és irodalom magyarországi közvetítéssel juthat hozzá például a jugoszláviai magyar, az erdélyi magyar, a kárpátaljai magyar irodalom műveihez — a nyugati magyar irodalom termékeihez még úgy sem. Legfeljebb ismeretség útján, dugva, rejtve azt is. Európai rangú művek születnek, s csak évek múltán jutnak el hozzánk. Számos közösség létezik, működik a világ különböző tájain, arról is csak felszínes vagy alkalmi tudomásunk van. Számos regisztrálásra érdemes rendezvény zajlik, ezekből is ha elkapunk valami hírfoszlányt. Tudom, akár a nyugati szórványmagyarság, akár a nemzeti kisebbségek szellemi termése közvetve vagy közvetlenül Magyarország felé gravitál. Sok olyan mű van, amely Magyarországon kap visszajelzést, megméretést, s innen indul nagy kanyarodásokkal világgá. Ahová nyúlok, az összmagyarság hírszolgálatára csak azt tudom mondani: információs nyomor. Márpedig a mai magyarságtudat hogyan élhet egymás — legalább elemi szintű — ismerete nélkül? Ajánlom, gondolkodjunk azon, hogyan lehetne létrehozni a Magyarok Világszövetsége információs hírszolgálatát. Számos könyvkiadó alakult Magyarországon, hasznosak s haszonra lesők is. Ajánlom, gondolkodjunk el azon, nem lenne-e értelme a Világszövetség patronálásával, vagy tulajdonában létrehozi az egyetemes magyar irodalom könyvközpontját, kiadóját, könyvszolgálatát, könyvkereskedését? A Magyarok Világszövetsége kiadja a Magyar Híreket, tisztelet a szerkesztőknek, de a Világszövetség feladatainak méretéhez képest ma én ezt kevésnek tartom. Igaz, az utolsó, új száma jelentős előrelépés. Én egy világlapot képzelnék el, olyan lapot, amelynek információs értéke lenne az egyetemes magyar kultúra minden területéről és minden táján. Érdemes lenne eltűnődni azon, hogy miután a nemzeti kisebbségek szervezetei is berázódnak lassan a Világszövetségbe, milyen legyen a kapcsolattartás? Milyen legyen ezen esetekben a Világszövetség megnyilvánulása? S egyáltalán hogyan lehetne valóban Világszövetséggé tenni a Magyarok Világszövetségét? Minden szervezetnek, intézménynek, közösségnek megvan a maga ritmusa. így a Magyarok Világszövetségének — úgyszintén az Anyanyelvi Konferenciának —, ezt én mondom: konferenciaritmusa. Úgy érzem, mind a két szervezet belső mozgásán változtatni, alakítani kell. Czigány Lóránt írja a Magyar Hírek utolsó előtti számában: nem kellenek az ilyen monstre találkozók. Először vagyok itt, azt tapasztalom: kellenek! Kell az ilyen együttlét, a kibeszélés, kellenek az egymásba épülő előadások, jelzések; de a köztes időben állandóvá kell tenni a mozgást; próbáljuk a mai közélet feszültségére kötni a Magyarok Világszövetsége, s az Anyanyelvi Konferencia tevékenységét egyaránt. S kezdjük rajzolni, berajzolni, újrarajzolni a táguló magyar lét munkatérképét. Hiszen képesek vagyunk rá! 46
