Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 11. szám - Ryszard Kapuściński: Lapidárium (VI. rész, fordította: Szenyán Erzsébet)
— De ha a szavazatotoknak nem volt jelentősége — amint állítjátok —, akkor minek szavaztatok? — Hát — mondják —, mert ijesztgettek bennünket, s mi féltünk. — Mitől féltetek? Tudtok olyan esetről, hogy ha valaki nem ment el szavazni, azt megkínozták vagy kivégezték volna? Nem tudnak. A beszélgetés folytatódik, egy idő után a teremben gondtalan, kellemes hangulat uralkodik el. Ez a hangulat abból táplálkozik, hogy az emberek úgy érzik, ők semmiért sem felelősek. Senki nem felel semmiért, a rendszer mindenkit föloldott minden felelősség alól. Szavaznak, mert ezt parancsolták nekik, lőnek, mert ez volt a parancs. Az ember szabad, nem nehezedik rá semmiféle teher, minden döntés a háta mögött, a feje fölött születik, őt, szerencsére, senki nem kérdezi, nem kényszeríti gondolkodásra, nem kényszeríti választásra. Ha nem sikerül legyőzni az ellenfelet, kompromittálni kell őt. S ez manapság egyre gyakrabban fordul elő. A taktika: nevetségessé tenni, megalázni, lenézni az ellenfelet. Régebben rabruhát húztak az emberre, manapság bohócruhába próbálják öltöztetni. Hogy az ember írni tudjon, úgy kell a figyelmét összpontosítania, mint olyankor, amikor egy titokzatos erdőbe indul, vagy egy öböl aljára merül le, vagy méterről méterre ereszkedik alá egy feltáratlan barlangban. Aztán jön a következő lépés: misztikus hangulat lesz úrrá az emberen, átlép egy határt, és kapcsolatba kerül a belső, magasabbrendű világgal, azzal próbál összeköttetést teremteni, azzal próbál egyesülni. Decemberi temető: a végeláthatatlan fasorok, a fagytól szikrázó, hófödte síremlékek látványától olyan koncentráltan éreztem a hideget, hogy szinte megbénultam, alig kaptam levegőt. A fagy ott, a temetőben százszor olyan erővel hatolt a csontomig, mint a temető falán kívül. Idegzsába. A fájdalom tudatosítja bennünk fizikai létünket, s azt, hogy ez a fizikai lét reánk leselkedő veszély, ellenfél, mely vasmarkába szorít. A fájdalom degradáció, elveszi erőnket, kioltja energiánkat, korlátozza, majd el is pusztítja a gondolkodást, megbénítja szárnyainkat, lelkünket üres tarisznyává, testünket nyílt, visszataszító sebbé alakítja. Godfried Ben is épp ilyennek írja le a szenvedést — undorító, bűzlő dolognak (a Biblia szintén — Job). Amikor szenvedek, dühös vagyok magamra, a szenvedés olyan gyengeség, melyet gyűlölök. A fájdalom megalázás, nem tudom, hogyan született az az abszurd mondás, hogy „a szenvedés nemesít”. Mutogatni szenvedésünket és betegségünket, borzalmas dolog. A betegség személyes vereség, vesztett csata. Igazuk van az amerikaiaknak, hogy a testi csapásokat (betegségeket, fájdalmakat) szégyellni való, hangulatmérgező dolgoknak tartják, és nem beszélnek róluk, legintimebb ügyükként kezelik őket. A fájdalomban az a legrosszabb, hogy az ember nem tud koncentrálni, nem tud dolgozni. A betegség elvesztegetett idő. Terméketlen, meddő terület marad utána. 41
