Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 11. szám - Ryszard Kapuściński: Lapidárium (VI. rész, fordította: Szenyán Erzsébet)
ami van, jobb lenne, ha nem volna . . . sehol egy gondolat Sienkiewiczen kívül. Minden könyv miatt, melyet elolvasok, szégyellem magam, szégyenkezem magunkért . .. Szó sincs itt semmiféle megújhodásról, életről, itt minden alszik ... Az intelligencia igen ritka, elvétve fedezhető föl”. Harminc évvel később ugyanezt írja Stanislawa Przybyszewska, aki úgy véli, hogy egyáltalán nincs is lengyel irodalom, csak lengyelül író írók vannak. Az emberi képzelet változik. Nem tudjuk hűen rekonstruálni azt a képzeletet, mely pl. a katedrálisokat, vagy — később — a szecessziót teremtette. Ám ahogyan nem tudjuk újjáteremteni az elmúlt, kihunyt képzeletet, ugyanúgy a jövő nemzedékek képzeletét sem tudjuk meghatározni, pedig lehet, hogy az a képzelet számunkra elképzelhetetlen módon megváltoztatja majd világunkat. I-vel beszélgetek. Úgy beszél, mintha ebben az országban az utóbbi években nem történt volna semmi sem. Az ő számára a világ régen, régen megállt. Az új szakszervezetek kongresszusa alkalmából rendezett fogadáson volt, s örül, hogy minden pártfunkcionárius szívesen ad neki interjút. Általában egyre több olyan emberrel találkozom, akiknek a számára réges-régen megállt az idő. Néha olvasom, hogy elítélik azokat, akik megváltoztatták nézeteiket. Csakhogy, mint kiderült, a nézetek megváltoztatása rendkívül ritka és nehéz dolog. Akik nem változtatják meg nézeteiket, ebből erkölcsi alapelvet fabrikálnak. A dogmatizmus mint az erkölcsi tisztaság bizonyítéka! A tömeg, saját tömegével átvitt értelemben is növeli önmaga súlyát. „A tárgyakat közvetlen szemmelláthatóságukban vizsgálni.” Husserl Micinski ellene van az olyan magatartásnak, melyet ezzel a fordulattal határoz meg: ez ééérdekes! (vagyis az ellen, hogy mindent turisztikai, politikai, társadalmi stb. érdekességként fogjunk fel érzelmi elkötelezettség, erkölcsi viszonyulás, szív nélkül). Mindezt utazásaim kapcsán mondom. Sosem azt tartottam fontosnak, hogy tényeket, neveket, anekdotákat gyűjtsék, hanem azt, hogy megismerjek, átéljek másfajta sorsokat, világokat, hogy különféle kulturális és történelmi viszonyok közt élő emberek érzéseit és magatartását vizsgáljam. Micinskit irritálja az, amit ma így fejezhetnénk ki: mindent a televízió képernyő-; jére vinni. A valóság és a fiktív világ közt levő különbség elmosása veszélyes következményekkel járhat. Ráadásul — mivel több háborút, gyilkosságot, áldozatot, vért látunk a tévé képernyőjén, mint a való világban — a tévés tragédiát hovatovább valóságosabbnak látjuk, mint azt, amellyel az utcán találkozunk. Látom, hogy a kapualjban halálra vernek egy embert? Nem érdekes. Viszont tegnap a tévésorozatban úgy kínoztak valakit, hogy a hideg futkosott a hátamon! Miért vágnak furcsa arcot az emberek, amikor ezt mondom nekik?: — Ugyan miért panaszkodtok a kormányra? Hiszen voltak választások, elmentetek szavazni, s ezt a kormányt választottátok! Elnevetik magukat, áááá — mondják —, mindegy, hogy szavazunk vagy nem, úgyis ezek ülnének a kormányban. 40
