Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 11. szám - Kontra Ferenc: Víznéző (vers)
errefelé jégből vannak az állatok és az emberek elindul a sárga köves úton markában elfér minden lehetőség minden ígéret ezt a sebzett arcot látta már valahol egy fürkésző szem sem látja a törvényeket önmagával szembesül aki a viz fölé hajol hattyúk halnak a tó jegébe dédelget még egy állig felfegyverzett álmot lábainál gyűrött konzervdoboz rozsdás teteme feledteti vele, hogy ö is fogoly maga sem tudja mit tegyen együttműködjön vagy dezertáljon ragacsos szavakat nyelt lenne bár víznéző jövőt látó szobor amely a túlsó part felé tekinget és ezért messze elkerülik a zarándokok úgy osztana áldást, hogy aztán visszakérje úgy szabna egymás alá száz meg száz sort hogy eső és áradás legyen minden résbe befolyjon és ha megfagy feszítse szét a kőhegyeket ugyan mivel büntetnék a szándékot csuklik vérzik a vers bámuló foltok nőnek a papíron túl erős még hogy magányos legyen belülről cicomázta gyújtotta ki az álmot hírül adta a cigaretta parázsszeme merre vándorol az éjszakában hol kerülhet puskavégre gördül a csönd a végső fordulópont mögötte fagyos ág reccsen sárba hull egy inggomb a tó lelke magányát temette szél hozott rá fekete fodrot csillagok hulltak a tükrébe mindegyik hosszú fénycsíkot hagyott mintha hazafelé mennének
