Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1989 / 11. szám - Kukorelly Endre: Ezer és három. Vagy: Milyen az európai nő, ha magyar (Nem túl komoly fejtegetések)

egészen más területről vegyek példát: a királyság intézménye. Tehát: viselkedés a nővel (és persze a férfival is) mint hagyomány. Valamint a nő maga-viselete, a nőiesség nem-elfödése. A női szubsztancia. Van ilyen, ezt mindenki érzi. Vagy nem?

Három: S ez bizony, nem lehet megkerülni (no meg nem is akarom), a rendszer. Hogy milyen rendszerben él az ember, történetesen a nő. Sajnos, ez döntő kérdés. Sajnos, ez a legdöntőbb kérdés. Amivel nem az egyén felelősségét (elsősorban saját magával szemben) akarom elkenni. De az, hogy mennyire van kizsákmányolva. Mennyire vették el tőle az idejét. Az életidejét. Milyen energiákat szív ki belőle a puszta lét- és családfenntartás. Egyáltalán, milyen anyagi javakkal bír, és ez milyen biztonsággal tölti el. És milyen erkölcsi javakkal bír. Milyen információkkal rendelkezik a világról. Vagy saját magáról. Mennyire tud egyáltalán ebbe belemenni, akár a saját leikébe is. Megteremtik-e legalább a lehetőségét ennek. Milyen alaposan tud testi-lelki dolgaival foglalkozni. Vagy kénytelen megelégedni egy felszíni mázolással. Kifesti magát, és egy viszonylag jó harisnyát húz. Ahogy ama Szent István körúti házakat „tatarozták”: kívülről kimázolták színesre, belül csak hadd rohadjon tovább. Hogy mennyire befolyásolja az állandó ideológiai agymosás, tud-e ellene védekezni, vagy túl fáradt ahhoz, és csak legyint, vagy- kikapcsolja a figyelmét, és beáll, tapsol, vagy megjelenik az a fáradt ránc az arcán. Vagy az egyszerűség kedvéért elfogadja úgy, ahogy van, csak hagyják békén. És ha már amúgy is minden elég slampos, akkor ő is kicsit slampos. Kinek van ideje annyit bíbelődni. Ha férjhez megy, elereszti magát. Ha nem megy férjhez, akkor férjhez akar menni. Ha nem akar, akkor nem is tud. Akkor kezd beleszürkülni, aztán megint nekiveselkedik, kiszínesedik kicsit, és megint ring egyet. Vagy ha már unja a férjét. Dolgozó nő, de semmi öntudat, nem hivatásból, de mert itt az a szocializmus, hogy egy keresetből csak egy ember tud nem-éhenhalni.

De, és ez a negyedik elem: Van ebben mégis valami magyar. Ám ezt a legnehezebb megragadni, hogy miben is áll. Valami dzsentri hagyomány, hogy a nő az szent, de mégis ki van hagyva a dolgokból. Amik: férfidolgok. Mondjuk: ez minden nációnál megvan, többé-kevésbé. De — és itt megint az időbeli eltérésre utalok — Magyarországon tovább tartott. A két világháború között éppen tombolt, s az ilyen szellemben készült jópofa filmek tömegei óriási hatással voltak. És erre jött a sztálinizmus ideológiája, mely megpróbált egy merőben más mintát adni, traktoroslány meg a komisszárnő s egyéb harcos elvtársnők tömkelegé. De ezt oktrojálták, nem szerves változások eredménye, már csak ezért sem ment, nemcsak a mindent elöntő csodálatos ostobaság miatt. Ahogy viszont a nyugati emancipációs mozgalmak szervesen bontakozhattak ki. Ami elől viszont a magyar nők el voltak vágva. És így tovább.

Itt azonban előbb még meg szeretném jegyezni, hogy mindezek nem kizárólag egy (vagy két-három) társadalmi rétegre vonatkoznak, az értelmiségre, esetleg a középosztályra vagy a kispolgárságra. Mert hála a föntebb aposztrofált rendszernek, a magyar társadalom tagoltsága alaposan csökkent és erősen nivellálódott az utolsó negyven évben. Lefelé kiegyenlítődés, általános deklasszálódás. Urak: az megszűnt. A középosztály kispolgáriasult, értékmegőrző, értékorientáló szerepe elveszett. A kispolgárság proletarizálódott, a munkásságnak pedig oda osztályjellege, híres öndtudata, nagyrészt lumpenizálódott, kissé durván fogalmazva. Parasztság: az teljességgel elpusztult, a legdrasztikusabban kiirtották. Helyette van jellegtelen mezőgazdasági bérmunkásság. Mindezt a strukturálatlanságot

18