Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 10. szám - Elek Tibor: Szájbarágós diadalok (Sziveri János lírájáról)
Szöcs politizáló költő. Sziveri János tudja még ennyire közvetlenül beépíteni verseibe a politikát, szembeállítva a filozófia elvont tételeivel. Szöcs költészetének is szerves részét és értékét képezi a napi és nem napi aktualitások versben való megjelenése; a szervülést hol a szöveg nyelvi megformálása, hol a montázstechnika, hol az irracionalitás teremti meg. A Szőcs-féle versnyelv különösen alkalmas közéleti vonatkozásokra utalásra.- A három nyelvrendszer — tudományos, művészi, köznapi — jeleinek együttes használata Szöcs autentikus művészi szövegsejtjein belül természetesen erőszakmentesen csúszik át egymásba, gyakran észrevehetetlenül. A szövetide- genség sosem jön létre, csupán az epikus jelleget és a drámaiságot erősíti, néha pedig a groteszk és az abszurd — kihasználatlanul sosem hagyott — megjelenhetőségét. Szöcs Géza egységben érzi és látja a világot. Megfordítva: a Szöcs Géza-i valóság feltűnően egységes. Már az első kötetében igyekezett az időt megbontani, annak ellenére, hogy az mind a versíráskor, mind az olvasáskor megjelenik, már-már érzékelhetővé és mérhetővé válik. Az idő fogalma egyébként központi fogalma az elmúlt évtizedek művészeteinek, s kiderült, hogy ami képes az írásban kijegecesedni, az nem is olyan egyszerűen kezelhető, mint ahogy látszik. Szőcs az időt is kisajátítja, létezése hatásos formájává változtatja. Mindez, rejtve, a hosszú versekben benne van. Az epikusság jól elviseli a múlt-jelen-jövő keveredését, illetve egy pontba tömörítését. Miközben nem lineáris gondolatú, több szálú hosszú vers is kikényszeríti az idő alkalmas kezelését és nyelvi megjeleníthetőségét, az irreális és a csak gondolatiságában érzékelhető is arra ösztönzi, hogy minél jobban összemossa a valószerűt a valószerűtlennel. A stiláris eszközökkel megbontott, majd ugyanazokkal összeállított időérzet Szőcsnél (is) a mítoszteremtést, mint az én megjelenésének környezetét nyújtja. Szürrealisztikus szó-mágiája egyként alkalmas az időkeverésre és mítoszteremtésre. Szőcs Géza szemlélete és az ennek alárendelt költészeti eszközei csak egy kiteljesedett mítosz rendszerén belül létezik teljes pompájában: de mint minden jelentős költészetben, a saját mítosz nála is magába foglalja a kollektív mítoszt, illetve annak jelentősebb elemeit. E teremtésben van funkciója az újrarendezett időnek, a legkülönbözőbb nyelviséggel megragadható érzéki és fogalmi valóságoknak — nem utolsósorban a könyvegészek és az élet(mű) megkonstruálásának. Szőcs vagy a világ azonosul-e a másikával, ki kinek a szerepe, ki tudja a másikát átsajátítani és ki az, aki rendelkezik a másik attribútumaival? — nem lehet eldönteni. Szőcs elementáris hatása az azonosuláskészségben van. Abban, amelyik olyan briliáns és közönyösen természetes fölénnyel kezeli a költészetet — mint technikát —, hogy azonos is azzal. Elképzelhetetlen, hogy lenne olyan motívum, legyen bár szerepérzet, átemelés, vállalt vagy közvetített hatás, közköltészeti és közműveltségi elem, toposz stb., amelyet Szőcs ne tudna belakni (amely Szócsőt ne tudná kisajátítani). Bár túl- vállalkozáson költőnket nem sikerült rajtakapni, mégis izgatóan is imponálóan sokféle tud lenni. t. Ötletgazdagsága és kettős képei eredetisége ellenére látható, Szőcs Géza jelentősége túlnő nyelvi újító voltán. Holott önmagában is sajátos az, hogy — a vázolt világkép megalkotását segítő elemek, eljárások jóvoltából— Szőcs egyidejűleg hasznosítja a kommunikációs folyamatban a nyelv poétikai és referenciális funkciói mellett az emotiv, konatív, fatikus és metanyelvi lehetőségeit is. Versei sajátos lüktetése talán éppen abból adódik, hogy részről részre sorra más funkció veszi át az irányító szerepet, hogy rögtön egy másiknak adja át helyét — természetesen mindig valamilyen trópusba beágyazhatóan — s az azonosulás legkülönbözőbb viszonylatait mobilizálja. A líra emotivitásáról nem lemondva át tudta menteni az epikusság referencialitását, s önmagát — a versíró Szőcs Géza — a konatív és a metanyelvi állapotok fenntartásával szüntelen kontroll alatt tartja. így a vers tulajdonképpen a különböző nyelvi funkciók közös erőterének közepén lebeg. Szőcs Géza költészetének e rövid megközelítése remélhetőleg indokolja, hogy a szőcsi nyelv- használat, annak szabályrendszere és mibenléte az érdeklődés homlokterébe kerüljön, de azt is állítva, hogy Szőcs Géza költészete általában is napjaink egyik legfontosabbika. Rövid vizsgálatunk még azt is állítja, hogy A sirálybőr cipó-vei kiteljesedett, és lezárulni látszó költészet nem csak a mai líránk egyik csúcsteljesítménye, hanem egy megvalósult létezési forma első pillanata is. Géczi János „Nem vers ez már. Baj van itt egyaránt költővel, költészettel.” „ . . .És mégis valamiféle gyönyörűség kínoz: költő vagyok.” Sziveri János fölrúgja maga körül a világot, de nem kíméli a Költészetet és önmagát sem. Lírája egy kelet-közép-európai (költő)ember egyetemes Szájbarágós diadalok Sziveri János lírájáról 93
