Forrás, 1989 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1989 / 10. szám - Ryszard Kapuściński: Lapidárium (V. rész, fordította: Szenyán Erzsébet)

könyveket árusító üzleteket, s nyitnak helyettük ilyen videokazettás „könyvesboltokat”.

— A Háború és békét keresi, uram? De melyik változatot? A filmet? A tv-játékot? A színházi feldolgozást? Kinek az adaptációját? Hét különböző feldolgozásunk van.

Zavartan megköszönöm az ajánlatot, és kimegyek.

Az Oxford Streeten Clare így szól: valamikor itt sok elegáns üzlet volt, a legjobb minőségű árut kínálták. Most pedig?

A tömött, lármás utca egyre jobban emlékeztet a madrasi bazárra, a damaszkuszi szukra, a bogotai piacra. Az ócskaság inváziója, ostobasága és hatalma jellemzi.

Az Oxford Street átváltozásában nagy metafora rejlik.

Oxford:

Kirkwood professzorral a Radcliffe Square-re értünk, megálltunk, hogy áhíta- tos hangulatban csodáljuk a park és a parkot körülvevő épületek szépségét, amikor hirtelen, a Radcliffe Camera előtti füves térségen megpillantottam egy pihenő lányt, pontosabban a lány világos, telt, ruganyos combját. Az arcát nem láttam, nem tudom, ki volt az a lány, ez egyébként nem is volt fontos, abban a pillanatban az volt a lényeg, hogy az a közelebbről nem ismert, fölemelt, könnyedén ringatózó comb mindent eltakart élőim — az All Souls zseniális homlokzatát, a csodás St. Mary’s Church tömbjét, a Brasenose és a Bodleian gyönyörű épületét, melyek előtt, szándékom szerint, térdre akartam borulni. És most mind szétfolytak, eltűntek nyomtalanul, már nem létezett semmi, csak a füves térség egy darabja, s azon a mit sem sejtő lány mágnesként vonzó, tökéletesen megformált combja.

Ti, szegény, dolgos, középkori mesterek (gondoltam), mit ér a ti rengeteg munkátok, önfeláldozástok és zsenialitástok, ha ilyen hirtelen nyoma vész, ha eltűnik az egész, mintha a föld nyelte volna el, ha megsemmisíti, egyébként minden rossz szándék nélkül, egy ismeretlen turistalány, aki a füvön pihenve, fölemelte a lábát?

Mintha egy fal mögül érkezne, hallottam Kirkwood professzor magyarázatát. Semmit sem értettem abból, amit mondott, egészen másutt jártam. Csak jóval később tudatosodott bennem, hogy a professzor egy ideje nyugtalanul néz, nem érti, mi történt velem.

Repülök vissza Londonból Varsóba. Valahol Dánia, vagy talán már a Balti-tenger fölött kezdődnek a felhők. Otthon felhők közt landolunk.

Az első telefonhívás. Az első hír — meghalt a munkatársam, Bogdan Gotowski. Hétfőn temetik.

Egy hónap alatt négy kollégám halt meg. Valaki azt mondja: a legjobbak, a legtisztességesebbek és legérzékenyebbek halnak meg, azok, akik a legintenzívebben élték meg az életet. Nyugtalanító érzés kerített hatalmába, amikor ezt hallottam. Milyen abszurd is ez a helyzet, hogy az embernek magyarázkodnia kell, amiért még él.

50