Forrás, 1988 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 7. szám - Sarusi Mihály: A gyapot politikai növény
reánk, asszonyokra bízták. Még a piaci napokon is kijártunk a gyapotba, mert versenyben voltunk a másik csoporttal. Vámos néni akkoriban tanult meg kerékpározni. Mindig vigyáznunk kellett, nehogy közénk rohanjon, amikor a fák alatt ebédeltünk vagy pihentünk, mert nehezen tudott megállni. Néha a vágtatásnak az lett a vége, hogy közénk pottyant. az új növényt ránk, asszonyokra bízták. Még a piaci napokon is kijártunk, csakhogy le ne maradjunk, mert versenyben voltunk a Dózsával. — Vasvári néni akkoriban tanult meg biciklizni — idézi vissza emlékeit Rideg Erzsébet is. — Mindig vigyáznunk kellett, nehogy közénk rohanjon, amikor a fák alatt ebédeltünk vagy pihentünk, mert nehezen tudott megállni. Sikerült neki többször is közénk pottyannia .. .E vallomások után még őszintébbnek hatnak Rideg Erzsébet szavai, akit pártiskolára emelt ki a városi pártvezetés. Oldalszám idézhetném az egyezéseket. De ennyi is elegendő. Van erre a módszerre egy jól ismert latin szó, amelyet az „Idegen szavak és kifejezések szótára” egyebek közt így magyaráz: „... idegen műnek (műrészletnek) saját névvel való közlése .. Döntse el az olvasó, így van-e? Tóth Lajos A gyapot politikai növény-i. ™ éprajzi, nyelvi, történeti munkákat, hírlapokat búvárlok, az élő népi előadásmódot tanulmányozom évtizedek óta, ezekből is rendre merítek írásaimban. Mindeddig azt hittem, tehetem. Szabadon fölhasználhatom — például Dos Passos módjára — mindazt, ami nem irodalom! Az irodalmon kívüli, gyakran igen életes nyersanyag hasznosításának egyik példája a Gyapot. Sok egyéb mellett T. L. tsz-történetírói eredményeiből is merítettem. S mint eddig mindig, most sem soroltam föl íráson: végén a forrásokat. Jól is néznék ki: néhányoldalas dokumentarista beszély végén még egy oldal (az írástól tökéletesen független) adat! Persze követhetném nemzedékem több tagját, s mellékletben közölhetném mondjuk a Magyar Krisztus c. regényem több ezer „adatközlőjének” nevét, ám mindeddig nem követtem ezt a gyanúm szerint mű-ellenes, a tudományos közleményekben természetesen kötelező megoldást. Már csak azért sem, mert: Isten ments, hogy egyetlen embert is megbántsak! A Gyapot esetében is: kár elővenni a népi mesélőt, kár őt nevének említésével sérteni. Véleményem szerint nem X.Y. gyapotos asszony a vétkes ebben az egész magyari gyapotügyben. Bűnösök azok, akik becsapták őt s társait, például akik elhitették velük s jó néhány toliforgatóval, hogy „a gyapot politikai növény”. („A mg. szoc. átalakulása M. o-on.” 1981. Szolnok, 109. p.) Engem nem X. Y. gyapotos asszony érdekelt, hanem a népámítás és következménye. Az elbutulás. De mondom, nem egy emberé. T. L. a maga tsz-történetének gyapotos fejezetében úgy vezeti elő a dolgot, mintha a lehető legtermészetesebb lenne, hogy valaki a gyapotról oly szépen emlékezzen. Ám legyen, álmodjon tovább, de engedtessék meg az igazat is megírni! Ha úgy tetszik, e gyapotos népmesét a feje tetejéről a talpára állítani. S annak mutatni, ami: rémmesének. No nem a népi előadó mesélését, hisz az nagyon is harmatos, hanem a szellemét „megfordítani”. Ahogy a nép rég megtette a maga gyapot-elszámolásában. 93
