Forrás, 1988 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 10. szám - Vári Fábián László: Szüreti ének, Jeszenyin búcsúja (versek)
Ennyi kell csupán? íme, a vérem! T élik a kupa musttal és vérrel, s mint, aki atyái útjáról tér el, emelem arcom a nyíló egeknek, nyújtom a nektárt az isteneknek, ’• dicsérve őket e föld nevében. Hogy áldassék az én borivó népem. Jeszenyin búcsúja Kiég a hold is és elszáll keleti, szép buja álmom. Elvérzett minden szerelem a szuronyos vadrózsákon. Húsomba dermed az emlék — Sagane simogatása, késélek borzalma indul az alantas éjszakába. Vonaglok már csak a télben, vacogó ének a számon, Dereng a túlvilág fénye, édes szép anyámat szánom. Mégis elindulok, immár, s ittmarad mind, aki drága. Ég veled, orosz hazácska, ég óvjon, Föld kapitánya! Zengjél csak, föld forradalma, osztályharc piros virága! . . . Felnyitott erekkel szállók a halálok vonatára.
