Forrás, 1988 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1988 / 10. szám - Pécsi GyörgyI. „minden más táj csak óceán” (Jegyzetek Kányádi Sándor költészetéről)

ránsa a skizofrén identitásvesztést éli át. Világpolgár kíván lenni, aki elfelejti, megtagadja múltját, közösségét, gyökereit —, hogy a tudatba beépült szabadságkorlátoktól megszabadulhasson. Az eredmény borzalmas: nemzeti identitását elveszti, de a múltját nem tudja megsemmisíteni —, beleveszik az emigráció világpolgári csapdájába, a személyiség is szétesik, pusztul. Kányádi röghöz kötött módon van organikus kapcsolatban szülőföldjével; költészete nem ismeretelméleti, hanem gyakorlati: szolgálni a fölhajtó közeget, itt és most. A szolgálatnak megfelelni nem könnyű —, de bárhol a világon csak idegen lehetne, hazátlan —, Kányádi pedig — miként Tamási Ábelje — otthon akar lenni: „minden más táj csak óceán / ez itt a föld / a föld nekem /Mikor szülőföldje határát megpillantja /.

Jegyzetek

Cs. Gyímesi Éva: Kányádi Sándor. In: Cs. Gyimesi Éva: Találkozás az egyszerivel. Bukarest, 1978. 65—94 p.

Görömbei András: Kányádi Sándor fekete-piros táncai. In.: Görömbei András: „Ki viszi át. . . ?”. Bp., 1986. 347—376. p.

Kántor Lajos: A mi utcánk. Kányádi Sándor lírájáról. In.: Kántor Lajos: Korunk: avantgarde és népiség. Bp., 1980. 381—401. p.

Kántor Lajos—Láng Gusztáv: A romániai magyar irodalom. In.: A magyar irodalom története 1945 —1975. IV. Bp., 1982. 223—227. p. (szócikk)

Kányádi Sándor: Arckép, rekviemmel. In.: A. E. Baconsky: Önarckép az időben. Bp., 1979. 131 —140. p.

A költő felel. Beszélgetések Illyés Gyulával. Bp., 1986.

Márkus Béla: Bot és batyu. Kányádi Sándor: Szürkület. In.: Alföld, 1979. 5. sz. 81—84. p. Pomogáts Béla: Megtartó hagyomány. Kányádi Sándor: Fekete-piros. In.: Tiszatáj, 1986. 1. sz. 70 —74. p. Székely János: Természetes költő. In.: Székely János: Egy rögeszme genezise. Bukarest, 1978. 235—243. p.

55