Forrás, 1988 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 10. szám - Pintér Lajos: Szép és szebb (vers)
Szép és szebb Virágvasárnap; csak épp olyan, mint a többi. Elfagyott vadrózsa-rügy a világ, nem tud kiteljesedni. Itt fut el ablakod alatt a tavasz, ágaskodik, ablakodon be-benéz; de ennek a koravén s gyáva világnak nem kell a Petőfi-inges és hetyke kamasz, aki a sírokról elrabolja a süket hivatal megszokott koszorúit.1 A szép és a szebb: szédülsz, ahogy a kertet járod, ahogy a fejed lehajtod-emeled, szédülsz e körforgásban. Hogy mi is a szebb? Ahogy egy kislány magát kibontja, tűzpiros ingét ledobja: előtted mandula-szeme, nyaka íve, melle és öle völgye-dombja. Vagy az a szebb, ahogy virágvasárnap a fűzfa, e karcsú, lenge kibontja rügyeit, íme a fűzfa virágvasárnap óta rügyezik. És nap süt, és mégis esik: lehull a földre az arany eső.2 Vagy az a szebb, ahogy figyeled, mikor színesedik a hajnali karének, e veréb- és pacsirta-csipegésbe mikor szól bele: szí-szí-szí. Vendéged, a fenyvescinege3 érkezik. Fűzfára röppen, onnan a madár-etetőre, de épp csak csippent belőle, s röppen tovább a fenyőre, szí-szí-szí, máris ott sziget, csipeget. Vagy az a szebb, ahogy figyeled, elhalkul lassan a hajnali karének. Nem röppennek már az etetőre a madár-cselédek. Félnek, minden szem étek: alamizsna csak, csalétek. Futnak, futkosnak, mint mi, fáradt családok, kik feledjük lassan a tél Szibériáját, s várjuk a nyarat, terített asztalát. Szívünk már odalát. Vagy az a szép, vagy az a szebb: ahogy a kertet járod, és e körforgást figyeled, és megszédülsz, mikor fejed lehajtod, emeled — Hatéves fiam mondja tegnap, s oly hirtelen —: megvédelek! De hiszen látszólag nem bánt engem senki. Miféle sejtés él, félelem él hát ösztöneiben, idegeiben odabenn?
