Forrás, 1988 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1988 / 10. szám - Pécsi GyörgyI. „minden más táj csak óceán” (Jegyzetek Kányádi Sándor költészetéről)

többlete. A nyelvi felszínen egyszerűsödik a versbeszéd, azonban a felszín alatti, szó-szoci- ologikus háttér (asszociáció, egyidejűség) olyan összetett jelentést mutat, amely a hagyományos megfogalmazással csak körülményeskedve, körülírással, lényegesen nagyobb terjedelemben mondható el (ld. Nagy László, Juhász Ferenc hosszú verseit).

Kányádi e versében egy több vonatkozásban is nyugat-európainak ismert formát (avantgárd montázs, XIX. századi zene, szimultán és polifon technika) rendel a sajátosan kelet-európai problematikához, üzenethez — s ez már tálentum dolga —, mely kiegyenlítő kölcsönösséget eredményez. Nézzünk meg közelebbről néhány szegmentumot, montázsegységet.

Küküllö-angara maros-mississippi küküllö angara maros-mississippi

hazamegyek haza már maga se hiszi hazamegyek haza már maga se hiszi

szóródik folyton porlódik el pedig folyton porlódik szabófdívától san franciscóig szabófalvától san franciscóig

A háromstrófás dalbetét formájában a moldvai csángó népdalok és népdalballadák jellegzetessége, a sorismétlés szerint épül, a keserveseket idézi meg. S lélektanilag tökéletesen pontos és elég megfogalmazása a kényszerű kivándorlás utáni nemzeti identitás-ragaszkodásnak: akiknek a Mississippi mindig is a Marost fogja idézni, emlékeztetni. A szóródás, porlódás okát pedig a megelőző montázsegység fogalmazza meg: a nyelvi üldözöttség —, míg a szóródásban is összetartó, megtartó erőt a következő egység jelzi: az ima, az anyanyelvi liturgia.

megvizült hátamon az ing mint a bujdosó kossuth lajosén mikor a törökhöz folyamodott

— emlékezik a költő apja a vers egy késői szakaszában, s ez a hasonlat még kétszer visszatér. Történelmi analógia és emlékezés: Kossuth, a szabadság-eszme reprezentánsaként bujdosik saját hazájában az apa, s ekként kénytelen a megalázkodásra és megaláztatásra —, s ugyanakkor ez az analógiás tudat teszi mégis elviselhetővé és méltóvá a „visszanyelt szavak” szégyenét.

* * *

A hatvanas-hetvenes évek egymástól függetlenül három olyan monumentális verset prezentált az egyetemes magyar irodalomban, melyek más-más módon kérdeznek rá, és felelnek a nemzeti identitás problematikájára, s melyek nagyon is különböző jellegüknél fogva testvér-ellenfélként összetartoznak: Kányádi Sándor Halottak napja Bécsben, Szilágyi Domokos Bartók Amerikában és Domonkos István Kormány eltör ésben című verse.

Szilágyi Bartókja az univerzum állampolgára. Fizikailag elhagyta az országot —, mert a haza őbenne épült föl, benne van. Őrzi azonosságtudatát, gyökereit, forrásait, önkéntes emigrációja a korlátok elleni tiltakozás. Választott fizikai élettere — Amerika — tőle idegen, s az idegenséget tudomásul veszi, „hús-vér idegen”. „Aki alkot, visszafelé nem tud lépni” —, nem a szülőföldre tér vissza a szelleme —, az egyetemesség felé nyit, amely a felhőkarcolók s az elemek gondjait egyként képes megválaszolni. Domonkos István emig54