Forrás, 1988 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1988 / 9. szám - Szenci Szabó János: Ki volt Anonymus?

lehetséges, elfogadható megoldást adja. Ehhez a rendkívüli papíranyag- és munkaidőigény miatt számítógépes eljárást nem lehetett alkalmazni, a megfejtéshez csak az általam kifun- dált egyszerű módszer segítségével lehetett eljutni.)

Nyilvánvaló, hogy a részletek megismerése után nem lehet vitás az eredmény, vagyis az előszó latin nyelvű címéből a betűk összekeverésével egy új, ugyancsak latin nyelvű mondatot kapunk, amely azt adja tudomásunkra, hogy van egy Gergely nevű egyén, aki első magyar főpap Bakonybélben. Ez a közlés a krónika elején van, s így minden kétséget kizáróan csak a szerzőre vonatkozik, mivel a geszta más helyén nyíltan az író személyére vonatkozólag tájékoztatást nem kapunk. Okoskodásunk helyességét maga Anonymus is megerősíti, amint ez a Későbbiekből látható lesz. Az eddigiekre figyelemmel tehát kimondhatjuk, hogy az írás első mondatából megfejtés után az olvasható ki, hogy „A magyarok tettei” megalkotóját keresztyén nevén — a Szabolcs pogány neve volt — Gergelynek hívták, s (az első) magyar főpap volt Bakonybélben. Ezzel korábbi fejtegetéseimből most már nemcsak az bizonyosodott be — a mű különböző helyein, az élőbeszédben és az utolsó fejezetben fellelt adatok, illetve azok egyezősége alapján —, hogy írónk 1153-ban alkotta munkáját, hanem az is, hogy Bakonybélt kell az írás helyének tekintenünk.

További összefüggések kutatásának eredményeként az eddig mondottakon túl más úton is bizonyítottnak vehető az is, hogy Anonymust keresztyén nevén valóban Gergelynek hívták. Az apátság történetét tárgyaló, már hivatkozott könyvben ugyanis meglepő adatokat tartalmaz egy 1135-ben kelt okmány, amely szerint II. Béla királyunk egy peres ügy kivizsgálására Gergely nevű káplánját küldte ki Bakonybélbe, aki a vitában az ottani apátság javára döntött. Szó van itt arról is, hogy Gergely máskor is kapott ilyen jellegű megbízásokat. Bár a könyvből kitűnően az oklevél valódiságát egyesek megkérdőjelezik, szerintem az irat eredetinek vehető, s annak keltezése helytálló. Ezt az álláspontot azzal lehet alátámasztani, hogy a személynevek azonosak, udvari káplánból könnyen lehet királyi jegyző, s a két dátum (1135 és 1153) közelsége miatt időbeni ellentmondásról sem lehet szó. Az sem valószínű, hogy ugyanabban az időben két azonos nevű káplán tevékenykedett a király környezetében. Az író Gergely nevének valódiságát egy 1168-ból származó okmány is alátámasztani látszik. Ebben ugyanis arról van szó, hogy egy Gergely nevű gróf végrendelkezik, s azt kéri, hogy a bakonybéli kolostor mellett temessék el annak szentséges és meghitt jellege miatt. E költői szövegre, valamint arra tekintettel, hogy a latin „comes” szót a Bartal-szótár szerint nemcsak grófnak, hanem országbírónak is lehet fordítani (elképzelhető, hogy főpapunk érdemei alapján II. Béla fiától, II. Gézától ezt a kitüntető címet kaphatta mint volt királyi nótárius), ugyanott vagyunk, ahol az előbb: szerzőnk azonos a Gergely nevű gróffal. Nem hiszem, hogy az adatoknak, eseményeknek ilyen összetalálkozása — főleg amiatt, hogy az 1135-beli káplán elhalálozása 1168-ban már természetesnek („időszerűnek”) vehető — kiváltképpen kort és helyet illetően csupán véletlenszerű volna.

Rá kell még mutatnom arra, hogy miután ismerjük a keresztyén és pogány nevet is, a P iniciáléval kapcsolatban szóvá tett kérdés megoldottnak mondható. A helyzet ugyanis az, hogy az elmondottakból következőleg a P betűt nem lehet az író nevének kezdőbetűje- ként kezelni, s így az csak a „prae” szócska rövidítéseként jöhet számításba. Ebben az esetben viszont a „dictus” szóval egy szót alkot, és a sokat idézett „Praedictus magister” kifejezést magyarra „Az előbb említett mester”-nek kell fordítani, egyszerűen annál az oknál fogva, hogy a kifejtettek következtében a szerző neve „előbb”, a P betű felett, az előszó ötszavas címében — ha nem is láthatóan, hanem rejtve — valóban ott van.

Cikkem ismertetésrészének befejezéseként azt emlitem még meg, hogy szerintem abban a korszakban is, amelybe az 1153. év tartozik, volt olyan jelenség, helyzet, amelynek alapján megmagyarázhatók a krónikában megtalálható „telekkönyvi vonatkozások”. Az ilyen hivatkozások becsempészésére az 1132. évi aradi országgyűlés tragikus eseménye (bosszú II. Béla megvakítása miatt) s ennek gyűrűződő hullámai elég indokot szolgáltattak. Azzal összefüggésben ugyanis, hogy a trónkövetelő Boriszhoz húzó, megölt 68 főúr elkobzott birtokaiból az egyházon kívül még mások (a király hívei) is kaptak, egy új

74