Forrás, 1988 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 9. szám - Sz. Mikus Edit: Szex a tromf…
Piros a tromf A címlap és az alcím (77 vajdasági erotikus népmese) azonnal elárulja, hogy miről is szól a könyv. S fogadjuk el ebben az írásban is, hogy a piros, mint a szerelem és a szexualitás jelképe, adu a kezünkben. Kíváncsian forgathatja e könyvet kezében az olvasó, főleg aki már ismeri Vajda Mária vagy Szenti Tibor hasonló jellegű igényes írásait. Az első néhány mese után azonban kiderül, hogy a szokásosnál vaskosabb, obszcénebb a megfogalmazás, de nem lehet rokokó finomságú megfogalmazást várni az egyszerű parasztembertől. Hitelessé teszi a meséket a fonetikus leírás, szinte látja maga előtt az olvasó a pajkos mesélőt. Legjobb példaként a címadó anekdota hozható fel, mely illusztrálja a remek jelképrendszert. (Rövidítve a mesét:) Egy öregember és egy öregasszony összeházasodik, s elhatározzák, hogy már nem fognak szexuális életet élni. A nászéjszakán azonban megszólal az asszony. „Tatám! — Aszongya. — Piros a tromf. — Nem baj, mama, majd tökkel elüssük!” — elütötték háromszor is, mire ismét megszólal az öregasszony, de a következő választ kapja. „Nem kártyázok, mama! Belenézté a kártyámba!” Megkapóan szellemes és szemérmes ez a jelképrendszer, és elgondolkoztató. Vajon, ha a ma fiatalságának, mint a városi folklór hordozóinak szexuális szótárát összegyűjtenénk, találnánk-e benne hasonló leleményességet, színességet és szellemességet? A gyűjtés délszláv és orosz analógiák alapján készült, s része egy közös európai erotikus meseanyagnak. Első olvasatra akár pornográfnak is minősíthető, de a vád alól könnyen mentesíthető. Az előszóban írja Bata Imre: „Az erotikus mese pillanatra sem esik ki az egész életrend, viselkedésforma kontextusából. Az autark paraszti kultúra természetes része tud maradni.” Tehát a felmentést a néprajzi jelleg és eredet adja meg. A könyv igazi értékét azonban az adná meg, ha az író elemezné is a hallottakat, értelmezné a jelképeket, s szerkesztve, a szerző véleményét is tükrözve tette volna közkinccsé gyűjtését, melyet az elmúlt években végzett, s ehhez képest igen gyorsan jelent meg írása. Még azt is elképzelhetőnek tartom, hogy éppen Vajda Mária forradalminak számító magyar néprajzi gyűjtése adta neki az ötletet, de ebben az esetben Vajda Mária módszerét is követhette volna, ő ugyanis biztosította elemzéseivel a tudományos jelleget. Enélkül a könyv öncélúnak tűnik, s az olvasók „pornográfirodalom-éhségének” egy eszköze lehet, nyugodtan „csámcsoghatnak” rajta azok, akiknek ezzel együtt nem gazdagodni, hanem tovább szegényedni fog a szókincsük. Hiszen — az egyszerű ember szerint — ami nyomtatásban megjelenik, az elfogadott, követhető is akár. Ha piros a tromf, s minden megjelenő könyv adu a kezünkben, akkor az osztásban ez a könyv a „piros kilences” lehet. Örömszerzés Pereszlényi Zoltán fotós magánkiadásban megjelent könyvéért hosszasan álltam sorba a Marx téri aluljáróban. Borsos ára mellett is úgy vitték, mintha ingyen adományt osztogattak volna, s mintha az utóbbi tiz évben egyetlen magyar újságban és könyvben sem láthattunk volna szeretkező párokat. Óriási vonzerő volt az élethű, szép fotó — már a címlapon is. Az érdeklődés annak biztos jele, hogy a könyv időszerű és hiánypótló, már régen várta a közönség hasonló munka megjelenését. (Nem a szerzőkön múlt a késés ...) Amikor ismerőseimnek, kollégáimnak megmutattam, mindenki azt mondta: Na, végre! DE. . . Ilyen jellegű, teljesen azonos céllal készült kiadvány Jugoszláviában már 1972-ben megjelent nem 55, hanem 150 fekete-fehér képpel. Minden kép mellett a szakszerű, szexológus által írt magyarázattal, tanácsokkal. Nálunk ez a szerény „utánzat” (elnézést a szerzőtől!) csak 16 év késedelemmel jelenhetett meg! Mi történt az eltelt 16 év alatt szexuális kultúránkban? Ha a jugoszláv könyv szeretkező párjainak gyerekei születtek 51
