Forrás, 1988 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 9. szám - Tornai József: Új Atlantisz (Az érzelmek értékrendjének világa)
Tornai József Új Atlantisz — Az érzelmek értékrendjének világa — Л. JL XIX. század még a kötelesség hosszú-hosszú európai, keresztény korszakához tartozott. A nagy változás, a nagy bomba a XX. század folyamán robbant, amikor a kötelességet fölváltotta az érzelmek és a nemiség elismerése és gyakorlata. Egycsapásra új, nagyszerű érték jelent meg a kultúrában. Hozzátehetem: Európában szinte ismeretlen érték. Vele együtt azonban a pokol kapui is megnyíltak előttünk! Az érzelmi-szexuális életnek ugyanis nincsenek ismert törvényei. Talán egyáltalán nincsenek is. Fölszabadult ösztöneink tehát beleütköznek abba a régi lélekbe, sőt, a tudatalattiba is, melynek reakciórendszere megváltozott. Töredezett, repedéses ez a lélek, tele olyan ellentmondásokkal, melyeket éppen az érzelmi-szexuális értékek s ennek a tapasztalatai alkotnak. A kötelesség világában nem volt kérdéses etika és érzelem, erkölcs és ösztön: mindig maga alá rendelte az előbbi az utóbbit. Most ez örökös vitát, konfliktust, fölfordulást okoz. Az érzelmek, a választás szabadságához a tudatalattink nincs hozzászokva. Mit tegyünk, ha egyik szenvedélyünket egy másik váltja föl? Hagyjuk ott kétségbeesett társunkat, aki nem érti, mi változott meg bennünk? Röviden: a XX. századi ember kiszámíthatatlanná lett. Örökös botránya önmagának és másoknak. Hiszen az érzelmek és a szexuális vonzódások csak addig látszottak szabályozhatónak, míg a kötelességet fölébük helyeztük. Ez az etika lehetőségét jelentette. De milyen etikája lehet az érzelmi életnek? Az érzelem, a szenvedély tökéletes ellentéte az értelemnek. Tűz és viz, vagy-vagy. így vált a szerelem szenvedéssé: a szellem kiszabadult a palackból. A szerelem mellett megjelent az abszurditás, mert a szerelem jön és megy: pusztitó-tisztító vihar, rombolás, nem tudjuk korlátok közé zárni. A korlátozott szerelem nem szerelem, a korlátok nélküli etika nem etika. Olyan társasjátékban veszünk részt, amelynek nem ismerjük a szabályait, mégis mindig számon kérjük a szabályokat — a másikon. Hűségről, hűtlenségről beszélünk: eszményítünk valakit és kiábrándulunk valakiből. Régi és új a lelkünk egyszerre: a gyönyörre rendezkedünk be, s a gyönyör folyton megszökik előlünk, vagy gyötrődéssel keveredik. Innen az ambivalenciák föltérképezetlen csapdái. Szerelmesek lehetünk valakibe, akit nem szeretünk; otthagyhatunk valakit, akit szeretünk,; lefekszünk valakivel, akit nem kívánunk, s nem feszünk le azzal, akit kívánunk. Az érzelmek értékrendjének világában örökös dráma lett a szerelemből. Önmagam ösztöneit éppúgy nem ismerem, mint a társamét, a legkülönfélébb sebeket osztogatjuk egymásnak. Vagy hazudunk valamiféle idilli világot: akkor meg ettől vagyunk rosszul. Biztos, hogy a kötelességek embere nem volt kiszolgáltatva annyira önmaga rejtelmeinek, mint mi. Összeütközhetett benne a kötelesség és szenvedély, ezt megszenvedte, de tudta, mi az az etika, amiért föláldozta vagy föl kellett áldoznia az érzelmi választását. Ma nincs ilyen mérce. Az érzelem csak egy másik érzelemmel mérhető: cserélgetjük a parmereket, de mindig megismétlődik az alaphelyzet: akit szeretünk, egy telirakott probléma-, vágy39
