Forrás, 1988 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 7. szám - Hajdú Demeter Dénes: Két könyv a magyar parasztság múltjáról
fogadta akcióikat egyes baloldali körök részéről ugyancsak. Kivált a polgári radikális szellemiségen túllépni nem tudók sorából. Az elhintett mag mégis tovább terebélyesedett, különböző gyakorlati formákban öltött testet. Néhány szorosan kötődik a magyar kálvinizmushoz, annak történelmi, művelődési hagyománya, intézményrendszere nyújtotta hozzá az éltető humuszt, melyből a tettek szárba szökkenhettek. Ilyen volt a Pro Christo Evangéliumi Keresztyén Diákszövetség Hársfa utcai kollégiuma, a Diákok Háza is, ahol — a harmincas években — határozott baloldali szellemiség alakult ki, a kifejtett eszmei alapon, többnyire irodalmi, szociológiai érdeklődésű fiatalok körében. Innen indult el az a tíz tudósjelölt is (Elek Péter, Gunda Béla, Mády-Hirscher Zoltán, Horváth Sándor, Karsai Gyula, Kerényi György, Koczogh Ákos, Kovács Imre, Pócsy Ferenc és Torbágyi László), akik megalakították a kollégium falukutató munkaközösségét, majd kiadták, 1936-ban, az ormánsági apró faluról, Kemséről készített monográfiájukat, Elsüllyedt falu Dunántúlon címmel. A könyvet — sajnos nem hasonmás, csupán csonkított formában —, az ötven éves évfordulóra emlékezve, újra megjelentette a Népművelési Intézet, a Szociográfiai munkafüzetek sorozatban. A kiadásra nagy szükség volt, évtizedek óta vártunk rá, megérdemelte volna a teljességet. A művet az eltelt idő klasszikussá érlelte, abban a formában, ahogy eredetileg kiadták. Az egyetemen tananyag lett, ám mindmáig alig lehet néhány példányt látni belőle, a könyvtárakban is ritkaságszámba megy. Mi tette olyan jelentőssé a hajdani falukutatók munkáját, hogy félszáz év múltával is a követendő példa magaslatán maradhatott? Bizonyára számos összetevő biztosítja ezt a kedvező, megérdemelt rangot a könyvnek. Időtállóságának egyik legbiztosabb eleme azonban — lehet, paradoxonnak hangzik — az aktualitás. A megjelenéskori időszerűség. Mindaz a tragikus társadalmi tény, amit a Diákok Háza kutatói összehangolt kollektív munkával, szakszerű alapossággal a felszínre hoztak, és a tudomány tárgyilagos eszközeivel megfogalmaztak — ahogy mondani szokás — már benne volt a „levegőben”. Kiss Géza kákicsi lelkész akkor már évek óta küldözgette vészjeleit a táj gondjairól, közöttük a legsúlyosabbról, az egykéről. Pusztába kiáltott keserű jaj szavát felerősítette egy másik, ugyancsak baranyai lelkész, a zengővárkonyi Fülep Lajos keményebb, vádolóbb panasza. Amikor tehát a cserkészruhás fiatalok letáboroztak az alig kétszáz lelkes ormánsági településen, hogy önmaguk belső ösztönzésére átfogó képet készítsenek a pusztulásra ítélt faluról, és feltérképezzék föld- és néprajzi, családszociológiai, erkölcsi és mezőgazdasági állapotát — a vidék már felkeltette Kodolányi János és Illyés Gyula érdeklődését. Mint a népért felelősséget érző értelmiségiek, már megírták — a szívhez intézett — írói híradásukat a tapasztalt pusztulásról. Szavukat — akkor még — sokan egyszerű költői túlzásnak, afféle váteszi jóslatnak könyvelték el, és lelkiismeretük megnyugtatására a legkényelmesebb megoldást választották: a hitetlenséget, a kétkedést. Ekkor jött a tudomány a cáfolhatatlan érvekkel, az ifjú tudósok képében. Feltárták, mint valami távoli kontinens egzotikumát, az elsüllyedt falut és munkájukat letették a tudomány asztalára, de érthetett belőle a művelt közvélemény szintén. Illyés Gyula megfogalmazása szerint: „ .. . felelet ez a könyv, mely részletes és tudományos hangon mond az akkori jóslásoknál még szomorúbb, sötétebb jóslatot a dunántúli magyarság és az egész földmíves magyarság jövőjéről. Szinte a szárazsággal dacolóan szakszerű tudósítás.” A fiatalok, mielőtt kiszálltak volna a helyszínre, előzetesen két évi szorgos munkával készültek fel a feladat elvégzésére. Faluszemináriumot szerveztek, melybe csak kiemelkedő tevékenységgel lehetett bejutni. Kovács Imre irja egy akkori beszámolójában: .... ha valaki a szeminárium tagja akar lenni, annak el kell mélyedni egy olyan tudományágban, mely mint segédtudomány, a falumunkánál számításba jöhet. így történelem, földrajz, gazdaság-földrajz, település-földrajz, szociológia, társadalmi morfológia, statisztika, agrárpolitika, szövetkezetpolitika, földbirtokpolitika, népesedéspolitika, mezőgazdasági szociálpolitika, mezőgazdasági közigazgatás mind művelőire talál. Ez a biztosítéka, hogy tudományosan minden oldalról megvilágítva tárgyaljuk a felmerülő kérdéseket.” A siker 87
