Forrás, 1988 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 7. szám - Hajdú Demeter Dénes: Két könyv a magyar parasztság múltjáról
„titka” tehát, az öntevékeny kezdeményezés mellett, a sokoldalú felkészülésben, a jól összehangolt csoportmunkában rejlett. Természetesen azt sem hagyhatjuk figyelmen kívül: a fiatalemberek többsége kiváló képességekkel rendelkezett, később országosan elismert nevű tudós, politikus vált belőlük. Ezenkívül valamennyien tudták: a szakszerű, tárgyilagos munkához sem elegendő csupán csak az ész — szükséges még hozzá a hit és a szív is. Az elkötelezettség. Nekik mindez megvolt. Az 1936-os esztendő termése kiemelkedik a hazai szociográfiai irodalomban. A Kemsei monográfián kívül még három fontos kötet látott napvilágot ebben az évben. Ekkor jelent meg — egymás hatását felerősítve —: Szabó Zoltán Tardi helyzet, Illyés Gyula Puszták népe, Veres Péter Az Alföld parasztsága című műve. Ezek a munkák, melyek nemcsak a szűk szaktudománynak szóltak, de a művelt közvéleményhez is, tovább segítették azt a törekvést, amely a valóságos népismeretet terjesztette. Azért, hogy tovább lehessen lépni, a változtatás mezejére. A falusi fiatalság tudásának gyarapításával, a léleknemesítés eszközével kívánt csatlakozni ehhez az erjedéshez a Tiszáninneni Református Egyházkerület, amikor 1936-ban — a már öt éve működő Faluszeminárium mellett — megindította a Népfőiskolát. A megújult pataki szellemiséget rokon törekvések hevítették, mint a népi írókat, tényfeltáró szociológusokat. Megerősíti ezt Újszászy Kálmán visszaemlékezése is: .. . ismerni és ugyanakkor segíteni a falut, s annak népét, általában a parasztságot... (és ezen túl pedig) .... a minőségi ember, s minőségi magyar, együtt: a minőségi nemzet kimunkálásának vágya.” Erre készült fel Patak, ennek érdekében bocsájtotta ki, 1936. január 18-án, a három alapító — Dr. Mátyás Ernő, Dr. Szabó Zoltán, Dr. Újszászy Kálmán — az emlékezetes körlevelet, meghatározva benne a felismert teendőket: „A lelki és gazdasági örvény felé sodródó jelen élniakarásunk, erőnk és munkánk megsokszorozódását kívánja, ezért Alma Méterünk kötelességének érzi, hogy kapuit azok számára is kitárja, akik bár nem végezhettek felsőbb iskolákat, mégis nemzetünk, egyházunk értékei, reménységei, pillérei.” Mondanunk sem kell: a tehetséges paraszt gyermekekről van szó, fiúkról, lányokról egyaránt. A félszáz évvel ezelőtti kezdésre visszatekintve, Jakab Sándor egykori népfőiskolás és Varga Csaba író, szociológus szerkesztésében Emlékkönyv készült. A kötet az 1936 és 1948 között tevékenykedett Népfőiskola dokumentumait, utóéletének megnyilvánulásait (az évenkénti baráti találkozókat), továbbá emlékező tanulmányokat és interjúkat tartalmaz. Csupa olyan — immár történelemmé nemesedett — tények leírását, melyek mint színes mozaikkockák árnyaltabbá, gazdagabbá teszik ismereteinket erről a korról, szellemi mozgalmairól. Szemtanúk beszélnek benne élményeikről, a Népfőiskola hajdani tanárai és diákjai vallanak: milyen döntő fordulatot hozott életükben az a — egyeseknél rövidke — idő, amikor Patak szellemiségét, a tudásvágyat, a közösségi gondolatot, a nemzeti felelősségtudatot megtapasztalhatták. Harsányi István a Faluszeminárium és a regőscser- kész-csapat tevékenységét mutatja be: „A pataki faluszeminárium munkájára a népi írók éppen úgy felfigyeltek — írja —, mint a hivatásos szociográfusok, s meggyőződésem, hogy a mai népi irányú társadalmi-kulturális népművelő munka számára is ösztönző hatással lehetnek az összegyűjtött tapasztalatai.” A kiváló pedagógus — évtizedekig pataki tanár — értékes, lírai portrét rajzol tanártársáról, a Finnországban élő jeles Kalevala-fordítóról és fotóművészről, Rácz Istvánról, aki — 1945 utáni években — a Népfőiskola és a hozzátartozó művésztelep vezetője volt. A gondos pártfogóra, Móricz Miklósra Dr. Varga András emlékezik, az alapító Szabó Zoltán alakját pedig Benke György idézi fel tanulmányában. De bővelkednek dokumentális értékekben Péterffy András interjúalanyainak (Kovács Károly, E. Kovács László, Kurucz János, Jakab Mihály stb.) életpálya-beszámolói is. Aligha lehetne felsorolni mindazok nevét, akik az Emlékkönyv összeállításához hozzájárultak, érződik: kollektív munka eredménye a kötet. Megszólalnak benne Patak szellemétől érintett közéleti kiválóságaink ugyancsak, Béres Ferenc, Czine Mihály, Fekete Gyula, Kürti László és mások. Hogy mit jelentett Sárospatak a két világháború közötti időben, Pozsgay Imre szavai érzékeltetik legjobban: „Patakon ugyanis feltaláltak valamit, aminek volt ugyan külföldön 88
