Forrás, 1988 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 7. szám - Hajdú Demeter Dénes: Két könyv a magyar parasztság múltjáról
Hajdú Demeter Dénes Két könyv a magyar parasztság múltjáról Kemse, Népművelési Intézet 1986; Sárospataki Népfőiskola 1936—1986. TIT, 1986 JL -A. modern magyar társadalomkutatás a századforduló éveiben született meg, a polgári radikális eszmék szellemi műhelyében: a Huszadik Század folyóiratban és a mögötte álló Társadalomtudományi Társaságban, meg a törekvő polgárság ifjú elitjét összefogó Galilei Körben. Ennek a tudományos és politikai célokat egyaránt követő szellemi irányzatnak jelesebb tagjait ösztönözte elsőként az igyekezet, hogy a szociológia tudományának tárgyilagos — de akkortájt még felettébb fejletlen — eszközeivel kíséreljék meg föltárni a társadalmi valóság lényegét, köztük a legnépesebb hazai osztály, a parasztság helyzetét. Bizonnyal a még kiforratlan módszerek és talán a kutatók polgári szemléletmódja is okozta, de a parasztsággal foglalkozó tanulmányokban erősebb volt az elméleti kísérletezés, az íróasztal melletti eszmefejtegetés, mint a tapasztalatokon alapuló valóság feltárása. Ha az e tárgyban legalaposabbnak minősített munkát (Braun Róbert: A falu lélektana, 1913.) vesszük is figyelembe, melyet a szerző kéthetes helyszíni kiszállás után készített egy Arad megyei Maros menti román faluról, kitűnik a módszer merevsége, a külföldi példák nyers alkalmazása. A faluval foglalkozó tanulmányok többsége idegenül állt a parasztság problémáival, legfőképpen a földhiánnyal szemben. Nem tagadhatjuk el azonban ennek a korai műhelynek úttörő érdemét, amit a társadalomkutatás érdekében tett, még kevésbé amit a szaknyelv kialakításában elért. Ám később egy kis számú értelmiségi csoport ismét a falu, a hárommillió agrárproletár embertelen sorsa felé fordult — de nem a polgári radikálisok által megkezdett útra tért vissza. Új utat választott. Több szempont — tapasztalat — is motiválta ezt a döntést. Azonkívül, hogy a kisantant által levert forradalom után nyíltan nem lehetett vállalni ezt az örökséget, annak radikális gyökérzetből eredő — mai megítélés szerint is elhibázott — parasztpolitikájával nem értettek egyet. Főként a földosztás elmaradása miatt. A haladó közvéleményben fokozódott a nemzeti felelősség érzése, előtérbe került a nemzeti aggodalom. Ezért többen, a megmaradt ország lakosságának ugyancsak egyharmadát képező, hárommillió agrárproletár felemelésében látták az egész nemzet emelésének egyetlen lehetőségét. Ennek megoldását tekintették legfontosabb feladatnak, enélkül reménytelennek ítéltek meg minden más kezdeményezést. így aztán a falusi szegénységből kiemelkedett értelmiségiek, s a velük szimpatizálók, írók, tanítók, lelkészek: az egészségesebb földbirtok-politikában jelölték meg a kivezető utat. A nemzeti öntudat erősítésének forrását pedig a népi származású nagy „triász”, Ady, Móricz, Szabó Dezső irodalmi műveiben, meg Bartók és Kodály muzsikájában érezték megtalálni. Sok támadás érte őket. Felhorkant — előbb gáncsolt, majd börtönzött is — az ellenforradalmi rendszer, támadott a demagógiával operáló szélsőjobboldal, de olykor értetlenség 86
