Forrás, 1988 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1988 / 7. szám - Mészáros György: Szubjektív elmélkedés a cigányokról és a cigánykérdésről

san 10 ezer lakosra eső nem cigány bűnelkövetők száma 71,8, ugyanez a szám a cigányoknál 133,4 volt. (Akkor a megyék rangsorában Bács-Kiskun vezetett: 10 ezer nem cigány lakosra 90,8, 10 ezer cigány lakosra eső cigány bűnelkövetők száma 233,5 volt. A fiatalkorúak esetében ugyanez a szám 150,9, illetve 618,3.) Akkor a betöréses lopás, az erőszakos és garázda jellegű bűncselekmények elkövetésében vezettek. 1975-ben az ismertté vált bűnelkövetők 5,1 százaléka volt cigány. 1986-ban ugyanez a szám már 8,8 százalék. Ami még megdöbbentőbb, hogy az elmúlt évben 1967 cigány fiatal követett el bűncselekményt (1975-ben 1013 fő), amelyből 966 fő gyermekkorú.

Itt kell azonban megemlítenünk, ami a köztudatban nem eléggé ismert, hogy a hagyományos életformát folytató cigányok által elkövetett lopások sohasem a vagyonszerzést, hanem pusztán a mindennapi létfenntartást szolgálták. Ez is a gazdaságilag—történelmileg determinált viselkedési formáról tanúskodik. A második, az 1979. évi PB-határozat előkészítésébe aktívan bevonták a hazai cigánykutatókat is. Reális helyzetelemzést kértek és erre épülő javaslatokat. Hogy véleményük mennyiben tükröződik az anyagban, nem tudni, mivel a határozat — ellentétben az 1961. évi PB-határozattal — azóta sem jelent meg mindenki által hozzáférhető módon.

Már akkor felvetődött, hogy erőteljesebbé vált a cigányok beáramlása a városokba, főként az itt kínálkozó jobb munkalehetőség, a lakáshoz jutás nagyobb esélye miatt, azonban az életforma-váltással deviáns magatartások, negatív jelenségek is együttjárnak.

Ugyancsak megfogalmazódott egyesek részéről az egészséges etnikai tudat táplálása, segítése. A PB-határozatot követően a kérdést akkor a Minisztertanács is megtárgyalta. (Igen rövid kommüniké jelent meg róla a sajtóban. A közvélemény azóta sem ismeri a határozat lényegét, de azok sem, akik lent a cigányokkal foglalkoznak.)

A fő hangsúly akkor is az iskola, a munka és a lakáshoz jutás követelményeire esett. Azóta — valószínű a határozatnak megfelelően — különféle cigány érdekképviseletek alakultak. A Hazafias Népfront égisze alatt jött létre az Országos Cigány Tanács. A TIT keretében is cigány bizottság alakult. 1985-ben a Minisztertanács jóváhagyta a Cigány Kulturális Szövetség létrehozását, mint politikai érdekvédelmi feladatokat is ellátó szervezetet. Nemrégiben megalakult a Cigánykutatásokat Koordináló Tudományos Tanács is. (Ennek a szépséghibája csak az, hogy a hazai ismert cigánykutatók nem tagjai a tanácsnak, elnöke sohasem foglalkozott cigánykutatással.)

A megyékben már a hatvanas évek végén megalakultak az úgynevezett Cigányügyi Koordinációs Bizottságok, most alakulnak sorban a Cigány Tanácsok is.

A bizottságok tehát megvannak (sokhelyütt ugyanazok az arcok), de munkájuk nyilván csak évek múlva lesz mérhető.

Féltem is a bizottságokat, mert az eddigi közigazatási, államigazgatási gyakorlat azt mutatja, hogy a „bizottságosdi” veszélye azonos mértékben nő azok számával, és a sok bába között elveszhet a gyerek. Pedig a kérdés a legeslegalsó, a cigányokkal testközelben foglalkozó bizottságokon múlik.

1986. évben megjelent az első cigány újság is (Romano Nyevipe), amelyben főleg magyarul olvashatunk róluk. (Néhány verset cigányul is közölnek.) Az újság természetesen akkor töltheti be majd igazán szerepét, ha a cigányok jelentős számban megtanulnak írni és olvasni. Szervezés alatt van cigány múzeum létesítése is. A határozat ezen pontjainak végrehajtását immár elég gyorsan megvalósították, de a feladatok sziklafalai még előttünk állanak, keményen és komoran.

Sürgősen felül kellene vizsgálnunk gyakorlati módszereinket. Vissza kellene szorítani azokat a szélsőségesek által táplált fel-feltörő ideológiai ködfelhőbe bocsátott buzgárokat, amelyek a gyakorlatot az aktív gazdasági és iskolai embernevelő funkciótól eltéríthetik.

Ki kell mondanunk, hogy a cigányság széles néptömegének specifikus, a nem cigány környezetétől eltérő politikai koncepciója nincs. Nagyobb részük a politikai és gazdasági integráció útjára lépett, más kérdés, hogy életvitelükben a radikális változás még messze van. A putrik javarészének felszámolása és a tartós, vagy ideiglenes munkábaállás a fő gondot automatikusan nem oldotta meg. A cigány dolgozók nem kívánnak nemzetiségi,

83