Forrás, 1988 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1988 / 7. szám - Szenti Tibor: Paráznák

A kasztrálás kultúrtörténetéhez hozzátartozik a kínai vagy a mohamedán török háremek őreinek gyermekkorban elszenvedett megférfiatlanítása. Az eunuchokat megfosztották nemüktől és ezzel elválasztották őket természetes hatalmuktól, nemzőképességüktől, valamint az eredeti csoportjuktól. Horváth Pál a korai keresztények vélekedését írta le a nemiségről és beszámolt arról, hogy közöttük az aszkétikus irányzat győzött. Ennek egyik megnyilvánulásaként a férfiak gyakran önként kiherélték magukat, hogy a nemiségük ne uralkodjon a természetük fölött.4

A megfosztás, elszakítás motívuma az ember ősi ösztönéletében az anyától való elszakadásban jelentkezik. Hermann Imre szerint az „[...] eredeti veszélyhelyzet a fiúnál a kasztrációfenyegetés, vagyis az, amikor apja vagy ennek helyettese azzal fenyegeti, hogy péniszétől erőszakosan megfosztja.”5

A vizsgált feudalizmus kori bűnpörökben a „péniszt levágó apát”, a fenyegető veszélyt a törvénykezés helyettesíti. A régi törvénykezésben nem voltak nők. A bírók, ügyészek, jegyzők stb. mind férfiak, akik a vádlottakat meg akarják fosztani a szabadságuktól, életüktől, és elszakítják őket a környezetüktől. A bűnös elítélése, megbélyegzése társadalmi kasztrációt, fájó elszakítást jelentett, amely büntetés a vádlott hatalmától, jogaitól való megfosztással járt. Kasztráláskor az ellenfél megcsonkításával ezeket az ősi félelmeket is kiváltják. Hermann Imre igy fogalmazott: „[... ] a kasztrációfélelem mélyén, nőnél éppúgy, mint férfinál, a szeretett személy elvesztésének félelme rejlik.”6

Nem véletlen, hogy a kasztráció, elsősorban a hímek, férfiak esetében ösztönös veszélyeztetés volt, hiszen az agresszió fallikus fenyegetésben is megnyilvánult: „Minden kultúrában gyakori a férfi nemi szervekre utaló fallikus fenyegetés. Érdekes, hogy sok majomfaj hímjeinek nemi szerve feltűnő színű és agresszió esetén erekcióba kerül. Ezek a majmok a támadást megelőzően nemiszervüket jól látható módon az ellenfeleik felé fordítják” — írta Csányi Vilmos.7

Mindehhez Buda Béla néhány mondatát illeszjük: „[...] a hím péniszfitogtatása (penile display) univerzális agressziós jel, ami primitív népek között is megvan, de megvolt még a lovagkorban is, amikor a páncélzaton feltűnő nagy helyet képeztek ki a hímvessző számára, mintegy elrettentésként, fenyegetésként, vagy megvolt az ókorban, amikor a határokat a fenyegető falloszú Priapusz-figurák őrizték.”8

Ezek után csoda-e, ha a vetélytársak és ellenségek először is e fenyegető szervtől, az agresszió jól látható, színes jelétől akartak megszabadulni és a kasztrálással a rájuk váró, veszélyeztető hatalomtól kívántak menekedni?

Az emberi társadalomban a kasztrálásnak több oka volt. Elsőnek említjük az „ellenség” megbüntetését. A kasztrálással a szaporodásból iktatták ki őket, ezzel az egész nemzetségüket kipusztulásra ítélték. (Ez a „kései” fejlemény akkor jött létre, amikor már ok és okozat közvetlenül kapcsolódott.)

Másodsorban említjük a rituális kasztrálást, amely jelképes az avatási szertartásokon, valós esemény a különböző különleges szerepköröknél, mint pl. háremőrzés, vallási fogadalom stb.

Harmadszor a házastársi hűség megőrzésére szolgált, amikor nőknél részleges csonkításokat végeztek, amely az örömszerzést időlegesen vagy állandóan megszüntette, de a termékenységet nem befolyásolta.

Sárkány Mihály a szudáni, etiópiai és szomáli néger nők sorsáról így ír: „[...] infibulá- ció: gyermekkorban összevarják, összekapcsolják a lányok kis szeméremajkait szüzességük megőrzése végett.”9 A „varratokat” csak a házasságkötéskor távolítják el. (Megjegyezzük, hogy egyes törzseknél a szeméremajkak összekapcsolását minden közösülés után elvégzik, ill. szeretkezés előtt kibontják. így a nő „kasztráltsági” érzete állandósul!)

A „kasztráció” másik formáját az afrikai matrilineáris övezettől északra, a dogonoknál és bambaráknál írta le: „Hasonló hatású a klitoridektómia: a csikló végét vagy az egész csiklót kicsippentik, leégetik, s ezt gyakran úgy végzik el, hogy egyúttal a kis szeméremajkakat is levágják.”10 így a szexuális örömszerzés genitális forrása az idegvégződésekkel rosszul ellátott hüvely marad, amely lassú és gyenge ingerképzésre alkalmas.

71