Forrás, 1988 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 7. szám - Szenti Tibor: Paráznák
4. Szorongás és félelem A vizsgált feudalizmus kori bűnpörök tele vannak a szorongást és félelmet átélő vádlottak vallomásaival. A megesett leány fél tettének következményeitől, a súlyos felelősségre vonástól. Eltitkolt terhessége állandó szorongást vált ki benne. A szorongó, üldözött ember asylumba, azaz egyházi menedékhelyre menekül. A szorongás és félelem tipikus megnyilvánulásával találkozunk az 51/1769. pörben, ahol az alkoholos befolyásoltság hatására, a sötétben, az apának látomása támad. A gyermekgyilkosságra elsősorban a kísértettől való babonás félelme és a látomástól való szabadulási kényszer késztethette. Hermann Imre írja, hogy „[.. .] a múlt visszatérése és az objektív valóság felcserélése képzelt valósággal sarkallatos pontjai a szorongásfelfogásnak is.”1 Ebbe a megállapításba jól beleilleszthető az apa szorongása, aki megölte 4 éves kisfiát, mert „[...] ez eötet Késértette [...]” Hermann írja, hogy a gyerek a szülőt gyakran kísértetnek látja, és a „[.. .] veszettnek képzelt valóságos kutya sokszor helyettesítői a haragos apának.”2 A gyermekkori képzelet, az alkohollal fölzaklatott idegállapot során, az apában elevenedett meg, és fiát látta kísértetnek. Még a kutyamotívum is előkerült. Az apa így vallott: „[...] egy bestia Késértet akadott előmbe, olyanok voltak ä fűlei mint ä Tásti Kutyának [...]” A 38/1811. pörben a rettegés és félelem mutatkozik meg az agresszív férj miatt: „[...] a’ felesége ismervén már illyetén gonosz akadozó erköltsét, el bújt előle a’ Teknyő alá, de ott sem maradhatott, mert világgal kereste [...]” Az 53/1796. pörben a kéjgyilkos az erőszaktételét az asszony fojtogatásával és fejbeveré- sével érte el. Amikor látta az áldozata állapotát, félni kezdett, mert így vallott: „[.. .] hanem én is megijedvén gondolván, hogy igen rószúl vagyon el szaladtam onnénd [...]” A 176/1813. pörben a leány azért nem tett szüleinek jelentést arról, hogy a legény őt „éli”, mert „[...] azzal fenyegetett — vallotta a leány —, hogy ha ezt szűlűim meg tudgyák, azonnal meg ölnek.” Ezért inkább szüntelen szorongásban élt. A 219/1762. pörben a házasságtörő férj így beszélt félelméről: „[.. .] ha meg tudná a Feleségem készebb volnék a’ Tiszába úgrani.” A 211/1762. pörben az öreg gazda és a fia közösen élték a cselédlányt, aki teherbe esett. A lány így vallott az apa szorongásáról: „[. ..] engemet mindenképpen, arra kért az eőreg, hogy reá ki ne mondjam, őrizzem Becsülletét [. . .]” A 371/1769. pörben a csecsemőgyilkos anyától kérdezte a bíró, hogy a gyermeket „Mi okon meg nem kereszteltetted?” Az asszony ezt felelte: „Azért, mert féltem hogy bajom lész miatta [. . .]” A 379/1782. pörben a 14 éves leányanya a horgosi bíráknak azt vallotta, hogy terhes, de „[. . .] tsak azért mert féltem hogy meg korbátsoltarnak.” Ebben a pörben a másik vádlott, egy cigányasszony szintén megölte a gyermekeit. Vallatásakor kérdezték tőle: „Ha sajnállottad az Elsőt, miért vesztetted el a Másodikat?” így válaszolt: „Azért, mert féltem az Nemzecségemtől.” Ezekből a pörökből az látszik, hogy az emberi félelmet, szorongást gyakrabban a társadalom okozza és tartja fönn, nem azok a természeti erők, amelyek az állatok ösztöneire hatottak. 5. Szégyenérzés, erkölcsi szorongás vagy bűntudat Hermann Imre részletesen elemzi a szégyenérzést. Néhány fontosabb gondolatát így foglalhatjuk össze: „A szorongás indulatának egyik fontos származéka a szégyenérzés.”1 „A szégyen érzése mármost valóságos gyűjtőhelye a szorongásmotívumoknak [. . .]”2 A bemutatott poranyagban gondoljunk a megesett lányokra, akik a szégyen miatt sem merik a terhességüket beismerni és azt a végsőkig titkolják. „A megszégyenített vissza akar 68
