Forrás, 1988 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 7. szám - Szenti Tibor: Paráznák
járt, sött ejtszaka is kiszökött az Udvarból.” A 302/1825. pörben párcsere után az egyik fél a Bánátba ment, de már visszatérne hites férjéhez, „[...] mert meg untam a’ bujdosást” — vallotta. A 404/1756. pörben az egyik tanú így jellemezte a vádlott Bartát: „Soha Sem látta a Tanú, hogy akkor időben ökrök után járt volna, mert eö csak egy tekergő volt [...] ha a Bátya meg riasztotta, mingyárt elballagott, Sokszor hamarább haza ért eö mint a Kocsijok [...]” Az elszökést követő elrejtezés egyik tipikus korabeli példája volt az asylumba vonulás. Ebben az esetben a vándorlás fizikai távolsága többnyire lerövidült. A bűnösök a legközelebbi menedékhelyre futottak. A parókia a megkapaszkodást, elbújást jelentette, ill. biztosította számukra. A 214/1761. pörben a vizsgálatvezető ezt kérdezte: „Hol voltál az ulta ä meddig Parochiára Szaladtál?” A nő így vallott: „Egy kúp nádban bújtam s ott éltem és szomjuan voltam, s az el múlt Ejczaka mentem Parochiára.” 3. A meleg keresése Hermann Imrét idézzük: „A megkapaszkodás ösztönének részletösztönét és a keresés ösztönének specializálódását [.. .] látom a meleg tárgyhoz való odasimulásban és a meleg keresésében. A megkapaszkodás az anyába biológiailag a csecsemő testhőmérsékletének biztosítására is szolgál.”1 Egyes népeknél nagy jelentősége van annak, ha a gyereket az anyja elzárja magától és testmeleg nélkül, mintegy „ellenséges világban” nő föl. Ugyanakkor például „a balinéz gyermek sohasem válik meg a felnőttektől [. . .] A kisgyermek mindenütt együtt van anyjával és testvéreivel — a karjukon, a csípőjükön, a hátukon hordozzák, amíg meg nem tanul járni [...] Kevés helyen találkoztam annyi szeretettel és gondoskodással körülvett gyermekekkel, mint ezen a szigeten. Életük első negyedévében csak anyjuk és testvéreik testmelegét érzik — írta H. Uhlig.2 Hiba volna azt gondolni, hogy a meleg keresésének részletösztöne csupán a gyermekkorhoz lenne kötve. Egész életünkben végigkísér bennünket. A felnőttkorban természetesen más megnyilvánulásai vannak. Erősen befolyásolja pl. a hidegtől való félelem, a tűzzel való „megbarátkozás” és a szexuális tevékenység. Erőss László a japánok 17—20. századi szerelmi életével kapcsolatban említi, hogy „Olvashatunk a szeretkezés előtti forró rituális fürdőkről [.. .]”3 A fürdés „rítusa” jelzi, hogy elsősorban nem tisztálkodási szokásról van szó. Az európai középkorban külön „intézmény” volt a fürdőház, ahol férfiak, nők mezítelenül együtt fürödtek. A meleg levegő, gőz, víz jólesik a testnek. Fölmelegszik tőle és a szexuális kívánalmat is fokozza. A mérsékelt övi, vadon élő állatok párzása évszakhoz kötött. Az emberi szexualitásnál a meleg mesterséges keresése a természetet pótolja. A meleg keresésével „nyomozni” és megbizonyosodni is lehet egyes szexuális tevékenységekről. Az így szerzett élmény a „felfedezőben” is erotikus ingereket indíthat el a tapasztalással kialakuló fantáziakép segítségével. A 288/1828. pörben egy gyanús házba az egyik éjszaka „[...] Rácz Péter Város Őrje bé menvén nevezett Kis Horváth Istvánnak Dékány Judka mellett, meleg fekvését tapasztalta.” Ehhez a „felfedezéshez” föltehetően az kellett, hogy az őr fölhajtsa a takarót és megtapogassa, kezével érzékelje a szerelmesek testének melegét az ágyban. A 371/1769. pörben az anya a megölt gyermekét ruhákba rejti és ágyában, a melegen tartja. így vallott róla: „[...] harmad napig az Ágyamon tartottam, de soha meg nem merevedett, mert olyan volt mint a’ Kocsonya [. . vagyis a meleg hatására nem állt be a hullamerevség. Az ágyba, kuckóba, ládába, kosárba, rongyokba csomagolt és rejtett gyermekeknek az anyák a csecsemőgyilkosság után ösztönösen továbbra is a meleget keresték. Az anya úgy viselkedett, mintha a gyermeke még élne. A természetes halál után is úgy vélték, hogy a halott még „jelen van”, és féltették a hidegtől. 67
