Forrás, 1988 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 7. szám - Szenti Tibor: Paráznák
„[...] öszve tsúnyította magát [...]” és ezt nem tűrhetvén, hazafutott tisztába tenni. A 374/1780. pörben az anya rendre azért hajtatta el méhében fogant magzatát, mert „[...] Horvát fattya, nem kell néki, nem Szarja az ö kötőjét [...]” Az elszakadást a házaspár között is létrehozza a váladékkal történt nem kívánt érintkezés. A 275/1813. pörben kérdezik a férjet, hogy miért hagyta el a jó feleségét? így felelt: „Azért mert húgyos, és ha vélle le feküdtem mindég oldalba hugyozott, ezért meg utáltam.” 2. Keresés, vándorlás Hermann Imre megállapítja, hogy „A megkapaszkodás és az elszakadás kívánságának jelei mellett [...] újabb vonást fedezhetünk fel: a folytonos keresést, a megkapaszkodásra alkalmas személy keresését.”1 A serdüléshez közeledve, élettanilag a kószálás igénye lép föl. „Nem találja a helyét”, mondják rájuk. Sok esetben ez a magatartás nem változik meg a pubertás kor befejeződésével. A kóborlás, csavargás, elmenekülés az érzékeny, ill. szűk látókörű embereken a felnőtt korban is gyakran úrrá lesz, különösen akkor, ha gondjaikat nem tudják másként megoldani. (Ma is szép számmal vannak eltűnt, időnként itt-ott fölbukkanó emberek az egész országban, földtekén.) „[...] fokozatos belső és külső elszakadás [jelentkezik] a szülőktől, családtól, gyakrabban bizonytalan nemi késztetések, amik az ésszel még teljesen meg nem értett cél felé hajtják, a felfedezés élvezete, a kíváncsiság. A lehangoltságnak és a megszökés vágyának magyarázataként, különösen gyöngeelméjűeknél, a nemi tényező komolyan számításba veendő [.. .]”2 — írta Hermann Imre. A bemutatott feudalizmus kori szexuális jellegű bűnperekben nem elmebajosok szerepelnek ugyan, de a szellemi korlátozottságuk egyértelmű, hiszen gondjaik megoldására a vándorlást, elszökést választották. A nemi késztetés is egyértelmű, mert nemegyszer jó feleséget, férjet, családot hagytak ott egy bizonytalan sorsért, a másik nő vagy férfi miatt. Talán a legtipikusabb cselekedet a 186/1782. és a 379/1782. pörben, a serdülő Hetes Erzsóké, aki otthonról elszökött, erős nemi vágya terhességbe vitte, majd csecsemőgyilkosságba sodródott. A 167/1783. pörben a férj megromlott szerelmi viszonyára hivatkozva elszökött. Felesége ezt vallotta: „Tavaj Ur nap hetébe el ment tőllem kaszálni, az últa nem láttam [...]” A 199/1753. pörben az asszony így vallott a legényről: „[. . .] el menvén véle, s- ide s- tova tekeregvén a Pusztákon kétszer közöm is volt véle.” A 236/1769. pörben a nő így vallott: „Gyurka nevű Czigányal kőzőskőttem, egyszer, akivel elis akartam szökni, de utol ért Tisztartó Úr [. . .] mondotta azon Czigány hogy ha véle el megyek, annyira viszen, hogy soha Magyar országot sem látom.” A 252/1781. pörben a nő azt vallotta, hogy „[. . .] égy Legényei el Szöktem, vele feslet életet éltem.” A 262/1798. pörben a nő vallotta szeretőjéről: „Addig míg Felesége szökésben volt, szeretőm volt.” A 282/1824. pörből megtudjuk, hogy „Tavaly tavasszal elhagyott a’ feleségem [...]” A 285/1827. pörben szintén a férj beszélte a feleségéről, hogy „[.. .] az az ő természete, hogy ell-ell hágy.” A 292/1836. pörben a férj így vallott: „[...] feleségem testvériével el szökvén Újjvidékre mentem.” A sógornő ezt mondta: „[...] egyes akarattal szöktünk el.” A 299/1798. pörben a feleség vallotta férjéről: „[. ..] Nem hagytam én, mert eö hagyott el engemet [...] Hogy az Uram el hagyott, hallván hírét hogy Adán vagyon, oda mentem keresni.” A 303/1826. pörben Otlakán György és Juhász Rósi hitetlenül elhagyták házastársukat, és együtt „[. . .] világnak indult[. . .]”-ak. (Szentesről Zentáig jutottak.) Az asszony azzal védekezett, hogy „[.. .] az uram oda tsavargott [. . .]”, azért állt össze és szökött el ő is mással. A 304/1827. pörben Babos Menyhárt és Kutula Klára „[. . .] a’ Bánátba szöktek [és . . .] mint kóborlókat, nős paráznákat be fogattam.” A 321/1792. pörben az asszony szintén szexuális okból szökött el a férjétől, aki őt csak „csigázta”, de tehetetlen volt. Az asszony 4 évig bujkált és közben 2 gyermeket szült idegen férfiaktól. A 406/1838. pörben az asszony a férjét „[.. .] a’ kószállásról intette és kérte volna hogy oda haza tartózkodjon [. ..]” A férj azonban „[...] a’ mikor csak módját ejthette széllyel 66
