Forrás, 1988 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1988 / 7. szám - C. Fehér Ferenc: Szabadlábon

a megszokott életem? Jó, nem engedi a rendőrség se. Mert azért a ref nélkül más volna minden. De hát így ... Ezeket az utcákat, csatornákat én végigjártam. Nem azért csinálok balhét, hogy visszakerüljek, hanem, mert úgy vagyok vele: teljesen mindegy, hogy a ref megszegéséért nyomom le apránként azt az öt évet vagy pedig egyben. Kitalálok egy betörést, jól elvagyok, elpiázgatok két hétig, hat hónapig. Attól függően, hogy meddig engedi a rendőrség. Hogy meddig bírom őket félrevezetni. Nem éri meg. Csak úgy érné meg, ha tudnék olyan helyet, ahol nagy pénz van, és lenyomnám. Ha megbuknék vele, leülném, s amikor szabadulok, lenne pénzem. De sajnos előfordul, hogy az ember azt hiszi, sok pénz van valahol, és tíz fillért se talál. Viszont a műsorért vállalni kell a felelősséget. Ez olyan, mint a lutri vagy a kártya. Amennyiben egy kicsit engedne a rendőrség, és nem tennének ref alá, lehet, hogy úgy lennék vele: jól van, elég volt. Sok mindenen átestem, ám még nem vagyok fáradt. Tudnék dolgozni. Míg más emberek számíthatnak nyugdíjra, én a húsz hónapos munkaviszonyommal nem hiszem, hogy kapnék valamit. Igaz, hogy harmincöt éves vagyok, és ha beállnék valami rendes munkahelyre gályázni, akkor lehetne nyugdíjam.

Tegnap egy haverommal piázgattam. Azt mondja, ő garantálja, hogy a parképítőkhöz felvesznek. Mennyiért? Háromezernyolcszázért. Egy olyan ember, aki tartozik az államnak, vagy háromszázezerrel, legalább hatvanezer forint gyermektartással elmaradt, lakása nincs. Mit érek én háromezernyolcszázzal? Ha azért nem dolgozom, mert nem vesznek fel sehová, azzal nem törődnek. Itt van a kutya elásva. Elmegyek egy céghez, ott filléreket adnak. A maszeknál viszont ki vagyok téve annak, hogy állandóan háborgatják a munkaadómat meg a családját. Volt erre precedens. A Tószegi Laci bácsinál melóztam, refes voltam. Már négy napja hajtottam nála a Víz utcában. Nagyon szerette a munkámat. Melózunk, egyszer csak megjelenik a rendőrség. Az az asszony, akinek a házát csináltuk, odament a Laci bácsihoz, ennyit mondott: nagyon meg vagyok elégedve a munkával, de megkérem, hogy az a fiatalember ne jöjjön ide többet. Hát miért ne jöjjek? Nem voltam piás, nem balhéztam. Mi van? Nem jó a melóm? A fenét! A rendőrség miatt. Mit lehet erre mondani: oké. Ahhoz, hogy a rendőrök ne zavarjanak most, amikor szabadultam, talán egy kis bizalom kellett volna. Ha a szabadulás után esetleg adnak két hónapot. Tessék, itt a személyi igazolványod, helyezkedj el, nem vagy refes. De amennyiben folytatod az eddigi műsort, ref alá teszünk. Elmentem volna dolgozni, hogy lekössem magam, és beigazodjak a sorba. Azért is nem veszem fel a személyi igazolványomat. Mióta itthon vagyok, nekem egyetlen papírom sincsen. Ha kapnék egy lehetőséget, élnék vele. Maga az előadó, aki a refet legépelte, azt mondta: sajnálom. Az ember leül harminc hónap fegyházat, hazajön fillérekkel. Kezdjél te ezerkétszáz forinttal úgy életet, hogy közben se kajád, se lakásod, se munkahelyed, se ruhád. Nem beszélve arról, hogy hová kellene egy refes csávó. Ha már dolgozik az ember, engedtessék meg neki, hogy a munkakörét ő maga válassza meg. Miért menjek én a vágóhídra, mikor eleve undorodom a vértől? Amikor valakit állandóan irányítanak és ellenőriznek, az maga az élő börtön. A rendőrséggel nem lehet kompromisszumot kötni, magammal meg minek. Ha lúd, legyen kövér! Tisztában vagyok a helyzetemmel, újra börtön lesz a dologból. A legaljasabb az egészben az, hogy már odabent elvágják az ember nyakát. Jól melóztam, jól viselkedtem, tele voltam dicséretekkel. S maga a nevelő kérte, hogy tegyenek ref alá. Ez két dolog miatt lehetséges. Vagy látja, hogy nehéz csávóról van szó, vagy az ellenszenve diktálja ezt a lépést. Esetleg így akarja segíteni a rendőrség munkáját. A yardon megmutatták az iratot, bár nem szabadna. Igaz, hogy nyolc dicsérete volt, de a fiú beállítottsága, meg hogy nem tiszteli a törvényeket... Hát hogy tisztelném azokat a törvényeket, amelyek alapján többször lemázsáltak. Ők se tisztelnek engem — ne is tiszteljenek —, én se. Ami hosszabb távon idekint tarthatna: hogy ne legyek refes, meg egy lakás. Nem vagyok egy Adonisz, de még így is, hogy sok évet lehúztam, számtalan nő összekötné velem az életét. Becsajoz- nék és össze tudnám kapni magam. Jó melós vagyok. Elmegyek a Tószegi Lacihoz, megkeresném a havi tizennégyezret és kész. Igen ám, de mi a garancia arra, hogy a lóvé meg is marad. Mert, ugye, az államnak elég sokkal tartozom.

57