Forrás, 1988 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 7. szám - C. Fehér Ferenc: Szabadlábon
C. Fehér Ferenc Szabadlábon A. -A. szabadulás csodálatos dolog. Főleg két és fél év után. De teljesen őszintén mondom, rám egy ilyen szabadulás úgy hat, mintha, teszem azt, valaki felvesz egy másik inget. Sokszor és sok helyről szabadultam már, és annyi emberrel találkoztam. .. Amikor kijövök, nem egy új világ vár rám. Ha azt állítanám, hogy nem tudtam róla, miszerint rendőri felügyelet alá tesznek, akkor hazudnék. Nem is volnék dörzsölt csavargó. Persze hogy tudtam, habár megjátszottam, hogy ez meglepetés számomra. Lehangoló, amikor az embernek azt mondják — hogy nagy szavakkal éljek —: a baromfiudvarból átmehetsz a disznóólba. Itt kis szar van, ott meg lehet, hogy nagyobb. Leülsz harminc hónap fegyhá- zat, és tisztában vagy azzal, hogy nem fognak engedni. Mert nem engedhetnek. Olyan az életviteled, hogy ... én sem engedném. Hát hová engedném! A város legnagyobb csavargóját ... Ha a sitten a nevelőtiszt behívat, azt vagy azért teszi, mert felkészít a másnapi fegyelmi tárgyalásra, vagy pedig, hogy megkérdezze: Hová megy odakint dolgozni? Erre kitalálok egy munkahelyet: Köfém. Az báró, oda minden rabot felvesznek. írok egy levelet nekik. Jön a válasz: Óh, maga nagyon kell! Számítunk a munkájára, meg minden. De már mindenki tisztában van a saját kis szerepével. A Köfém tudja, hogy én nem fogok hozzájuk lemenni, én meg azt mondom, menjen a pusztulat. Amikor én ceglédi vagyok. Hát hogy a fenébe keveredek én Székesfehérvárra? A másik meg, ha mégis lemennék a Köfémhez, nagyon kellemetlen helyzetbe kerülnék. Nem az a baj, hogy most szabadultam, mert ott az ilyen embereket már megszokták. Hanem az, hogy munkásszállón laknék. Ha valami balhét csinálna akárki, na akkor mindjárt hozzám jönnének: Mi van? Nyílt lap lennék. Szem előtt. S ez a legrosszabb. Amikor az ember nem tud kikerülni a dróthálóból. A szabadulás házanként különböző. Az egyiknek van szabaduló-zárkája, ahol az ember elbúcsúzik a társaitól, akikkel együtt húzta le az éveket. Puszik, ilyesmi. Ha van valamijük, az utolsót is odaadják, az egyik sír, a másik nevet. Átmégy a szabaduló-zárkába, rádió, televízió és civilbe öltözve várod a reggelt. Már az őr sem szól, nem szarozik. Ha mégis flegmáskodna: Tessék már leszakadni, mint a tészta! Mit csinálhat velem? Kinyalhatja a seggem. Reggel, ha akarja, ha nem, úgyis kirúg. A szabadulást, persze, meg lehet nehezíte- ' ni. Például az egyik helyen fél tízkor van póter. De ha annyira akarják, szabadíthatnak este hatkor is. Ez kiszúrás, hogy ne érd el a vonatot. Nincs jelentősége: ráértem három évig, akkor pár órát most már pláne. Aztán van olyan börtön, például Sátoraljaújhelyen, ahol abból a zárkából szabadulsz, ahol letöltötted az ítéletedet. Előző este dínom-dánom, sittes módon. Általában teát, kávét szerzünk, és beszélgetünk hajnali háromig. Egyetlen rossz szokás van a börtönben: az emberek szabaduláskor mindent megígérnek, de nagyon kevesen tartják be. Te megkérsz engem arra, hogy menjek el a nagymamádhoz, hogy írassa rád a portát. Oké. S ahogy kilépek, már el is felejtettem. Nem tudom, miért van ez. Összezárva élünk évekig, egymás szokásait megismerjük, ha nincs kajád, adok, ha nincs cigim, na itt van, gyújts rá. S amikor kimegyünk, egyből elfelejtjük egymást. Általában a srácok úgy búcsúznak el, hogy ha csicska vagy köcsög a gyerek, aki szabadul, azt kivágják a motyójával együtt. Na jól van, már úgyis rontod a levegőt, pusztulj ki innen! Ha vagányabb csibész megy el, segítenek neki összepakolni a dolgait. Reggel nyomatják 55
