Forrás, 1988 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1988 / 7. szám - Németh András: Tétova esztendő (memoár-részlet)

Semmi többet... Erre emlékszem ... És arra, hogy valaki musttal itat. Attól kezdve minden világos ... Sajnos ..

Látszott rajta, hogy kissé kimerült az emlékezésben.

— Tényleg, ne beszéljen annyit, magának még sok pihenésre van szüksége. Biztosan kórházba viszik majd — biztattam.

— De doktor úr, a családom semmit sem tud rólam, és a szögek is ott maradtak a vécében.

— Jól van, most már valóban fejezzük be a beszélgetést. Vegye be a gyógyszerét, és próbáljon meg aludni egyet. A szögek pedig nem vesznek el, valaki valahová beveri őket. Visszahúzódtunk Kálmánnal a fekhelyünkre.

— Fantasztikus ez az agy, hogy mit ki nem bír az ember — suttogta. — Nem bíztam az életben maradásában.

— Én sem gondoltam volna. Azt hiszem, most már túl van a fertőzés veszélyén. Milyen szerencséje volt, hogy találtunk még tartalékban egy kevés Ultraseptylt, dehát ezen túl csak az Isten és a természet gyógyította.

Egy kicsit elszundítottunk, illetve csak elbágyadtunk a még mindig tartó melegtől.

— Már Romániában vagyunk! — kiáltott föl az ápoló.

— Honnan tudja? — kérdezte az őrmester.

— Már román föliratokat láttam, onnan.

Mi is felkeltünk és figyeltünk. Úgy nyolc óra felé Aradra értünk, ahol kiosztották a reggelit.

A kis tatár is szolgálatban volt, és bekukucskált az ajtón. Beszólt. A tolmács fordította:

— Doktor, hogy van ez az ember? — mutatott a sebesültre.

— Jobban — válaszoltam.

— Nem hal meg?

Észrevettem, hogy a beteg fölébredt.

— Nem, meggyógyul — feleltem bizonytalanul.

Aztán a sérülthöz fordultam:

— Megismeri, István?

— Ezer közül is fölismerném arról a ferde képéről. Ő lyukasztotta ki a koponyámat?

— Ő . . .

— Verje meg az Isten! Miért kellett ezt tennie?

A mongol tovább beszélt:

— Azt mondja, hogy fáj a gyomra — folytatta a tolmács a fordítást.

— Lyukadjon ki, mint az én fejem — indulatoskodott István.

— Mióta? — kérdeztem.

— Amióta a vonaton van, nem szereti az utazást.

— Kérdezze meg, hogy evés előtt vagy utána fáj-e?

— Azt mondja: evés előtt szokott, de mióta a felcsernőtől gyógyszert kapott, jóformán mindig.

— Mutassa a gyógyszert.

A katona elment, nemsokára visszajött, és a kezembe adta a dobozt.

— Hát nem is csodálom, hogy fáj neki a gyomra. Nézd, Kálmán: Hexamin, vizeletfertőt- lenitő.

— Azt elhiszem, ez jó sok savat csinál. Adjál neki Atropint.

— Van még egy kis dobozzal, adok belőle, ezt meg elteszem, mit lehet tudni, mire lesz jó?

Elmondtam a használati utasítást, és a nehéz ételektől eltiltottam (azt ugyan nem tudtam, hogy ők mit esznek). Zsebre tette a gyógyszert.

— Szpaszibá (Köszönöm) — mondta, majd a másik zsebébe nyúlt, és miután szétnézett, két marék kockacukrot rakott ki gyorsan a kocsi padlójára, és fürgén odébbállt.

— Uraim! A desszert tálalva van — mutattam a cukorkupacra. — Úgy nézem, jut mindenkinek. Ezúttal az ezüsttálca elmarad.

51