Forrás, 1988 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 7. szám - Fecske Csaba: Keserű, Mindenki szeretője (versek)
Fecske Csaba Keserű Mindazt, mi fontos, én egész lényemmel megkísértem, s vetem oda, tán csak prédaként, mintha vadállat elé, az életem Aztán a téboly, vagy közöny . . . Pengeélen táncolni folyton A remény lucskos kölykeit lelkem szennyvízébe fojtom Mert miféle cél felé üget a habosra hajszolt pillanat?! — Csüngök az öröklét ajtaján, mint ormótlan, berozsdált lakat Mindenki szeretője Esténként a boglya tövében gyűrte az ipart, riszálta jól megkelt farát Ki tudja hány fiút tett férfivá, s hány férfit gyönyört lopkodó gyerekké Adott mindenkinek, aki kért, szerelmét ingyen osztogatta Egyik szerető mint a másik A tegnapi érzés maradékát a mai falja fel Aki vele hált, mintha kipusztult házba lépne: szemében csak a szőrét borzoló, elvadult vágy lakott Hanyatt fekve leste az almafák lecsüngő heréit, a hold-szarvú éjszakát Örökké telhetetlenül talán nem is férfit ölelt már: irdatlan falloszú bikát, magát a mindenséget vonta ölére, mégis meddő volt, akár a salak, és iszonyúan egyedül, akár a kő
