Forrás, 1988 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1988 / 7. szám - Bíró Zoltán: „Paraszti jövendő” - magyar jövőkép

„takaros, rendes” ország építésének a vágya lebeg szeme előtt, de vaskos politikai realizmusával jól tudja, hogy a jó megoldásnak főképpen „politikai, hatalmi előfeltételei vannak.” E feltételt ő a demokráciában látja, mégpedig a korszak szóhasználatában: a népi demokráciában.

Az persze kérdés, hogy ki mit értett akkor népi demokrácián, vagy egyáltalán demokrácián. Mindenki „demokrata” ebben az időszakban, s mindenki mást ért rajta, akár komolyan veszi egyáltalán a demokráciát vagy a demokrataságot, akár nem. Nyilvánvalónak látszik például, hogy a koalícióban a kisgazdapárt vagy a szociáldemokrata párt úgynevezett polgári szárnya egy nyugati típusú „polgári” demokratikus rendszer bevezetésére törekszik, valamilyen megregulázott kapitalista gazdasági rend alapján; amikor Sztálin nyomán Rákosiék népi demokráciát emlegetnek, akkor ők proletárdiktatúrát értenek rajta; s amikor a parasztpártiak azt mondják: népi demokrácia, akkor ennek a mélyén egy harmadik megoldás igénye él, a dolgozó osztályok és rétegek érdekei által meghatározott, szocialisz- tikus és kapitalisztikus jegyekkel vegyes gazdálkodási és politikai-hatalmi szisztéma, ahol a demokrácia jellege, formái és intézményei a magyar és a közép-európai történelmi sajátosságoknak és adottságoknak megfelelően alakulnak. Ebben a társadalomképben a középpontban természetesen az akkor meghatározó szerepű dolgozó osztály, a parasztság áll, s itt a „népi” demokrácia alapját egy parasztdemokrácia képezi, e köré szerveződik a társadalomkép egésze.

Veres Péter ezt egyfajta szándékosan leegyszerűsített szociális és gazdasági megközelítésben így jelzi: „A népi demokrácia országépítési munkája közben nem lehet. . . agrárolló, de nem lehet ipari olló sem, nem lehet munkáséhség, de nem lehet parasztnyúzás sem. És nem lehet bőséges kereskedelmi haszonkulcs, amikor a termelők is, a fogyasztók is szűkösen élnek.” A demokrácia egyértelművé tétele Veres Péter fogalmazásában nem lehet egyéb, mint lényegében „ ... a dolgozó osztályok együttműködésének a gyakorlatban és az államéletben való mindennapi alkalmazása.” A „parasztdemokrácia” tehát ebben a felfogásban csak az alapot jelenti, de nem a társadalom demokratikus fejlődésének valamilyen paraszti szupremácián alapozott leszűkítését. Veres Péter igyekszik könyvében a lehető legrészletesebben és félreérthetetlenül igazolni álláspontját a demokrácia kérdésében éppúgy, mint a parasztkérdésben. Azt bizonyítja, hogy a munkáspártoknak nincs esélyük a paraszti töfnegek nélkül demokráciát teremteni Magyarországon, mert a parasztságnak mind létszáma, mind gazdasági-politikai jelentősége annál sokkal nagyobb, semhogy ne kellene minden tekintetben számolni vele. Súlyos, időszerű okai is vannak annak, hogy Veres Péter figyelmeztet rá: politikai szövetségesként is így kell a parasztságra számítani, s ezért. Az „önálló kistermelő” a legáltalánosabb a világon — mondja —, az amerikai farmertől az ázsiai őstermelőig, s ezek, ha rosszabbul élnek is, helyenként, nem agrárproletárok, vegyük tehát tudomásul, hogy gondolkodásuk sem lehet proletár. Legfőbb népfrontos politikai érve a következő: „Világos, hogy ezzel a hatalmas paraszti tömeggel szemben, ennek ellenére,de sőt ennek közreműködése nélkül nem lehet megvalósítani sem a tervszerű gazdálkodást, sem a demokráciát... ha a parasztok vagy azok nagy többsége a polgárok és urak mellé áll, akár ha csak közömbösségével is, a munkáspártok már kisebbségben maradnak. Erre példa ma majdnem az egész Európa.” Nem kétséges, hogy ekkor már elsősorban a sztálinisták törekvéseivel szemben kell érvelnie, hiszen a helyzet egyre nyilvánvalóbban mutatja közeli végét mindenféle koalíciós-, szövetségivagy népfrontpolitikának, de legalábbis egy „balos” fordulat reális veszélyét. Ezért szól hangsúlyosan a nagyüzemi szervezés, az erőltetett siettetés, a különféle kényszerintézkedések ellen.

Mindez tehát a munkáspártoknak, illetve a kommunistáknak szól. De fontos intelemmel fordul Veres Péter a parasztság felé is, mert attól félti a parasztságot, hogy kialakulhat olyan helyzet, melyben majd nélküle fogják megcsinálni Magyarországon a „demokráciát”. Ez a féltés és ez a félelem sok mindent megmagyaráz egyébként Veres Péternek az egész koalíciós időszakban tanúsított igen óvatos, kiegyensúlyozásra törekvő magatartásából is. A „harmadik út” eszméje jegyében, de annak egyúttal ellentmondóan is juttatja

37