Forrás, 1988 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 7. szám - Csanády János: Mint alvó, nagy ősállatok; Rézsíkú Nap; Címerszonett (versek)
Csanády János Mint alvó, nagy ősállatok A kukoricát letarolták, pipál a föld csendesen, ködöt ereget, gőzölög nem takarja már semmi sem, csak néhány megmenekült gaz, őszi muhar, amely a gépek magas lába alatt megmaradt; ők hirdetik, él még az élet, a többi arany, sárga fog kipergett már a magtárban, vagy a szárítóban forog. A kis mezei bogarak nem döngicsélnek, megdermedtek, csak egér neszez a padlásban; Alföldem! reád gondolok én most is és szívem meleg, bejárom a betonblokk házak tág űréit, a satnya gyep poros partjain elmélázok: jó a szoba, jó a meleg, jó a papírra fektetve kis betűket rakni sorra, melynek egyike sem meredt; őrzik nyarad, őrzik teled akkor is, ha már letaroltak mezőid, némán fénylenek s mint alvó, nagy ősállatok, ködöt fújnak a föld felett. Rézsíkú Nap Száz év — miként a korhadó fatörzs felissza az őserdők nedveit, felitta az Életfa nedveit, ez a sivatagos aszály-idő.
