Forrás, 1988 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 7. szám - „Az embert akarom megérteni” (Makrai László történésszel beszélget Ács Zoltán)
— Valóban nagyon sok mindenhez kellett hozzányúlnom eddigi történetírói pályámon. Ez szükségszerűen azzal járt, hogy csak egy-két területen tudtam elmélyülni a kutatásokban. Akármilyen nagyképűen hangzik is, én az egész ember történelmét igyekeztem megismerni. Ez a teljesen reménytelen utópista ambíció vezetett egész életemben, hogy a történelemben ne a gazdaságot, ne a technikát, a vallást vagy a politikát nézzem, hanem próbáljam meg az embert megérteni. Persze — tudom — ez reménytelen feladat. De minden reménytelensége mellett végtelenül vonzó, az életet széppé és színessé tevő feladat. Ez nemcsak azért van, mert egyéni adottságaim is errefelé vezettek, hanem ismételten utalnom kell erdélyiségemre. Erdélyben mindig kicsike volt a magyarságnak az entellektüel rétege és ezért mindenki kénytelen volt — hogy úgy mondjam — polihisz- torkodni. Egy Kós Károly, aki regényíró volt és építész, egy Makkai Sándor, aki püspök volt és szépíró. Egy Áprily Lajos, aki kiváló iskolaigazgató volt és amellett nagyszerű költő. Ez szükségszerű velejárója volt az erdélyi létnek és ezt mint egy terhes vagy kedves és kellemes örökséget magammal hoztam és nem is tagadtam meg soha. Kollégáim talán azt mondanák, hogy a Makkai nem is igazán történész, sok amatőrség van benne. Biztos, hogy igazuk van benne ... — Ezt most komolyan gondolja? — Nyugodtan mondhatják rólam, hisz én csak két olyan területen dolgoztam, ahol a források alapján igazán mélyre fúrhattam. Az egyik a már említett technikatörténet volt, ahol a középkori malmok történetével nemzetközi elismerésben is részesültem. A másik terület pedig a XVII. századi magyar gazdaságtörténet. Ezen a két területen alkottam eredetit. Más területeken a szintézisek vártak rám. Olyan nagy terhek, mint a magyar történelemnek az angol, a francia és a német verziója a vértesszőlősi embertől II. József haláláig. Tulajdonképpen rákárhoztattak egy szintetizáló szerepre . . . — És szívesen csinálja? — Szívesen. Pontosan azért, amit korábban mondottam: engem az egész ember érdekei. Nem csak kultúrtörténettel foglalkozom, mert az nekem kevés. Nem csak technikával, mert abból is csak egy részt látok. Szívesen kísérlem meg az összlátást, ami — tudom — emberfeletti feladat. Olyan feladat, amelyet tulajdonképpen nem is szabadna vállalni, de el kell vállalni. Akkor is szükséges vállalni, ha nem vagyunk tökéletesek, mert pontosan azzal mutatjuk meg a többi kutatónak, hol vannak a problémák, hol tudunk még keveset, hol nem elegendő még a kutatás, miért sántít ez a szintézis. Akkor jöhet az igazi szakember, aki mélyre ás és megcsinálja. Sok kollégámat éppen azért becsülöm mélységesen, mert képes elidőzni három évtized történeténél és közben olyan mélyre ás, hogy én elszédülök, ha abba a mély kútba belenézek. Én erre képtelen lennék. — Én mindazt elfogadom, amit mond, mégis megkérdem: miért nem ír Makkai László egy komoly szintézist, felhasználva eddigi önálló kutatásait? Megmondom, miért kérdem. A történelem iránt érdeklődő olvasó vagy a történészberkekben kissé járatos ember azt mondja, ha az Ön nevét hallja: „Igen, a Makkai, aki az Erdély történetét irta.” De Makkai prof esszor- nak mikor jelent meg utoljára önálló könyve? — Ez tényleg kedves kérdés. És mitagadás, nehezen tudok rá válaszolni. Makkainak az utolsó önálló könyve a kandidátusi disszertációja volt, Hajdúk és parasztok fölkelése az 1630-as években címmel. Aztán egy csomó forráskiadvány, Rákóczi György gazdasági iratai és a többiek. Azután fejezetek, fejezetek és fejezetek. Én el vagyok dugva a szerkesztőim mögé. Tulajdonképpen a könyvtári katalóguscédulákon sem szerepel a nevem, mert a magyar történelemben a Pamlényi Ervin neve mögött vagyok eldugva. A Magyarország történetében, ahol én írtam meg a XVI—XVII. századot, amely önmagában is vastag kötet volna, ott is el vagyok dugva és még sorolhatnám, hol. Nem vagyok hiú erre, tulajdonképpen nem is bánom. De ha már rákérdezett, megemlítem, hogy most készülök egy könyvet kiadni, amelyben részben itt-ott megjelent tanulmányaimat gyűjtöm össze, részben új fejezeteket írtam. Ideológia és utópia a törökkori Magyarországon lenne a címe. Arra 6
