Forrás, 1988 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 1. szám - Vita az élet értékéről és minőségéről - Géczi János: Deviánsok Tiszazugja (Utószó a Vadnarancsokhoz)
Az egyedek száz százalékából a genetikai mutánsok száma maximum hat százalék. Ennek a fele biológiailag — normális körülmények között, pl. a szokásos háttérsugárzás mellett — bizonyosan előnyös (bár meglehet, mint pl. a sarlósejtes vérszegénységnél, hogy beteg), a másik három százalék a faj fennmaradása szempontjából előnytelen tulajdonságokkal bír (bár előfordulhat, hogy pl. az agresszivitással az adott élettérben éppen életképes). Az is lehet, hogy a genetikai deviánsok között igen sok a beteg, vagy bizonyos betegségekre hajlamos (pl. cukorbetegek, hormonális betegek, egyes elmebetegek, alkati rendellenességgel születettek, fogyatékosok). De fontos tudni, hogy jó néhány genetikailag előkészített deviancia csak hajlamként jelentkezik, s az idők folyamán biológiai vagy társadalmi, esetleg együttes hatásra manifesztálódik. Ezek között is vannak olyanok, amelyek az egyed életében korábban valamilyen szupemormalitásért felelnek, s később idült betegségekké válnak. Végül az sem hanyagolható el, hogy a legtöbb „hétköznapi” betegség nem deviancia. Úgy hiszem, hogy a biológiai devianciák nagyobb részével — legyen az pozitív vagy negatív — nem tudunk mai tudásunkkal mit kezdeni, s nem is szabad. Azokkal pedig, amelyek betegségként jelentkez(het)nek, betegségként kell bánnunk. Más alternatíva nincs. Ha valaki egy életen keresztül beteg, talán azért, mert azzal született, akkor egy életen keresztül gondozni kell — még akkor is, ha a társadalom legutolsó erőtartalékait áldozza rá. Tudjuk, hogy a genetikai vagy élettani devianciák többségéért az egész emberi nem így vagy úgy, de rendszerint felelős! S a másik devianciacsoport, amibe a társadalmiak tartoznak? Ezek bizony — könnyen belátható — azok, amelyek mindig az adott társadalmi (kultúra)körülmények között látszanak annak, s a társadalmi környezet ellenében léteznek. Hiszen ellene alakultak ki, legyenek hosszabb távon előremutatók, vagy visszahúzók. Igaz, hogy bár felszíni megjelenésük szintén az egyed életlehetőségeit szűkítik, illetve szüntetik meg (pl. narkománia, öngyilkosság), s társadalmunk szereti az egyén hatókörére szűkítve vizsgálni ezeket a szégyellve rejtegetett jelenségeket; tudomásul kell venni, hogy a társadalmi környezet megfelelő (ön)szabályozásával, az aktuális szociológiai-gazdasági háttér megszűnésével ezek a jelenségek ilyetén kifejezésükben eltűnnek, illetve átváltoznak — tehát végső soron az tekintendő életellenesnek, ha biológiai vagy csak biológiai szempontok szerint igyekszünk ellenük fellépni. Vannak olyan társadalmi devianciák, amelyek biológiaiként lépnek fel, mint a gyógyszerfüggés, a szexuális eltévelyedések egy része, vagy az alkoholizmus, s ezek biológiai (orvosi) kezelése — ha egyáltalán lehetséges — hasznos, de ez, társadalmi szinten csak tüneti kezelésnek tekinthető! S még nem esett szó azokról a társadalmi devianciákról, amelyeknek nincs, és nem is lesz biológiai következménye (illetve előzménye), mint amilyen a prostitúció, a vallási mániák (lásd az újabb szektákat!). S azokról a pszichikus devianciákról sem, amelyeknek többségében egyértelmű társadalmi-környezeti okai vannak (pl. az öngyilkosság a fiatal és az idős korban, vagy bizonyos tömegpszichózisok, mint pl. a fajgyűlölet vagy a szociális csoportoktól való mániákus irtózat). Sokan a biológiai hajlam szociológiai előhívódásának tartva bizonyos devianciákat, külön csoportként kezelik a pszichikus jellegűeket, függetlenül az eredet milyenségétől. Sőt, jó néhányan az organikus betegségek kivételével, minden devianciát pszichikusnak vélnek, ezzel tartva a problémát szakmai — tehát „veszélytelen” — keretek között, ami a kezelhetőség szempontjából, akár a kezelt, akár a kezelő oldalát figyelembe véve, csak hasznos lehet. De ha a népességi szempontokat végre elfogadjuk, akkor a megelőzésben lényegi segítséget a biológiai és a társadalmi okok megkeresése, elkülönítése, s azok terápiája adhat. Ezek után érthető, ha nem ésszerű a biológiai és a társadalmi devianciák összemosása a közgondolkodásban sem — s nem a problémakör társadalmi mérvű vizsgálatában. 28
