Forrás, 1988 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1988 / 5. szám - Varga Zoltán: Szigorúan bizalmas (elbeszélés)

— Ne fárassza magát, Mester, ne tiltakozzék, ez sajnos mitsem változtat a dolgok állásán. Azon, hogy mélységes fájdalmunkra önök, a hangok és hangulatok művészei is menthetetlenül beletartoznak a ... milyen kifejezést is használjak, érthető tán, ha nem szeretnék túlságosan hízelgő lenni, egyszóval az úgynevezett tojásfejek javíthatatlan kategóriájába tartoznak, bármennyire is annak legszelídebb, legkevésbé veszedelmes részét képezzék. Osztva ennek a kiselejtezésre méltó, de sajnos nélkülözhetetlen kategóriának azt a tulajdonságát, hogy semmi érzékük a Tisztelet, következésképp a Glorifikálás általunk szorgalmazott programja iránt. Mégpedig leglényegükből fakadóan, mivel... De talán hadd utaljak itt, kedves Mester, egy nemrég elkobzott bűbájos kis röpiratra, melynek szerzője mellesleg máris az őt megillető helyen várja a sorsát, noha ennek ellenére rendkívül frappánsan fejti ki, hogy a Tisztelet, méghozzá nem csupán az Ünnepelt személye iránti Tisztelet, hanem a Tisztelet általában, a Tisztelet mint olyan, a Tisztelet önnön mivoltából fakadóan, ellentétben áll az Ésszel, nem annak megnyilvánulása, nem abból fakad. Lévén a Tisztelet alárendeltség tárgyával szemben, ellenben az Ész mindig éppen annak legyűrését, leigázását ízekre szedését, megsemmisítését tűzi ki célul, ami épp fókuszában van, és így tovább, ilyen filozófiai megalapozottsággal, ezen a szinten. Roppant élvezetes olvasmány volt, tagadni sem kívánom, pompásan mulattam, amíg olvastam. Főleg mert arra gondoltam, hogy ezt rég tudom. Mert hát így igaz, Mester, ezen még vitatkozni sem lenne érdemes. Csakhát az ég szerelmére, mondta-e önnek valaha is valaki, hogy a Tisztelet nálunk dívó gyakorlata, illetőleg Glorifikálási programunk az Ész, illetve az önök javíthatatlan és menthetetlen kategóriája kedvéért van érvényben? Mintha az a rész, amely nem tudja mit akar (úgy vigyázzon, hogy ez Hegel, kedves Mester!), nem is létezne. Mintha az ártatlanok, egyszerűek, istenadták nem is lennének. Pedig ők vannak, s annyira vannak, hogy igazán csakis ők vannak. Mi pedig, s ide most önöket is beleértem, mégha ez az egy kalap alá vevés talán nem is tetszik önnek, Mesterem, csak értük vagyunk. Még az Ünnepelt is! Sőt: az Ünnepelt ünneplése úgyszintén. Ezért nem lehetünk tekintettel arra, hogy önök, sajátosan torz adottságaik folytán, képtelenek elviselni a lehunyt szemű áhítatot, az esküre emelt kezet, a kitárt mellű pátoszt, s kerek szemű csodálatot, sőt, horribile dictu, a tátott szájú bámulatot, amire pedig az egyben tartó bordázat szilárdsága érdekében, de mennyire hogy szükség van. Önhibájukon kívüli előkelősködő finnyásságukat és fintorgó sznobságukat ezért nem bocsátjuk meg, mégha a levonandó konzekvencia, amelyhez a pályázat fiaskója nyomán eljutottunk, nem is holmi büntetés, hanem kikerülhetetlen szükségszerűség. Úgyhogy, jobb ha örömhírnek tekinti: a rég esedékes kisajátítási törvényt tegnap meghoztuk. Természetesen sietek megnyugtatni afelől, kedves Mester, hogy a kisajátítás nem lesz térítésmentes, az önök egzisztenciája tehát mindenképpen messzemenően biztosítva lesz. Ám a kisajátítás lényege mindenképpen az, hogy önök mostantól kezdve teljességgel mentesülnek az ihlet kényszere alól, ami annyit jelent, hogy mi egyszer s mindenkorra lemondtunk arról, hogy az Ünnepelt személye valaha is inspirálni fogja önöket. Ellenben a szóban forgó törvény értelmében az történik majd, hogy bármi gyakorolt is önökre inspiráló hatást eredetileg, akár a tenger fensége, akár egy hófödte hegycsúcs, akár holmi ledér hölgyike lelkesítőn gömbölyödő feneke, szerzeményeiket önök egyszerűen benyújtják elbírálásra, hogy azután az erre hivatottak eldönthessék, alkalmasak-e azok az Ünnepelt ünneplésére, a Glorifikálási program szolgálatára. Ha igen, a szerzeményt lefoglaljuk, s megfelelő, az Ünnepeltet dicsőítő szöveggel hozzuk forgalomba, ha nem, vihetik, mármint a silányabbját természetesen . .. Csakis azt, Mester, ezt mindenképpen meg kell mondanom. Főleg, mert holmi alattomos kis reményeket látok felcsillanni a tekintetében, valószínűleg titkon arra számít, hogy az ünneplés céljaira csupán bizonyos fajta zenét tartunk majd megfelelőnek. Nyilván az úgynevezett csinnad- rattás zenére gondol, olyasmire, hogy nagydob, cintányér, trombiták, kürtök, harsonák, bombardonok stb., meg persze harsányan zengő kórusokra is, na igen, ez is lenne az elsődleges, mivel ez az igazi, ez a pompázatos bombasztikusság. Dehát a keretek ennél mindenképpen átfogóbbak, mert gondolja csak meg, Mester, itt van mindjárt a vidám, ujjongó zene, a maga szökdécselő ritmusaival, erre kell az istenadtáknak táncot ropniuk,

29