Forrás, 1988 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1988 / 5. szám - Varga Zoltán: Szigorúan bizalmas (elbeszélés)

boldog, felszabadult körtáncot, általa jut kifejezésre az Ünnepeltet ünneplő istenadtaság, az egyszerűek önfeledt tapsikolása. Na és a lassúbb dallamok, vagy éppen az erotikus telítettségű melódiák, Mester, gondolja, hogy ezek számunkra mellőzhetőek? Mintha bizony az Ünnepelt személye alkalmatlan lenne rá, hogy ábrándozás tárgyát képezze, vagy éppen képtelen lenne erotikus izgalom kiváltására. Be kell látnia, mennyire tarthatatlan ez a felfogás, amely ilyenformán az Ünnepelt lényének totalitását kérdőjelezné meg, lényegéből fakadóan tehát sértő is egyben. Úgyhogy ezért csakis a szomorú és gyászos melódiák képezhetnek kivételt, amelyeknek, akár az Ünnepelt vonatkozásában, akár pedig tőle függetlenül, egyáltalán nem szabad felhangzaniuk, de még ez a kivétel is csupán látszólagos, mivel ezeket más, remélhetőleg távoli időpontra fogjuk tárolni. Na de erről ne többet, bizonyára így is ért engem, Mester. Úgyhogy .. . Ámbár apropó, Mesterem, majdnem megfeledkeztem a csúfolódó, gúnyos, csipkelődő dallamokról, amelyeket netán holmi ellenérzés vált ki önökből, azt a látszatot keltve, mintha nem használhatnánk. Pedig hát mi sem egyszerűbb ennél. Ezeket az alattomban settenkedők ellen fordítjuk, számos esetben bizonyára önmaguk ellen. Megfelelő szöveg segítségével természetesen. Ugye, figyel rám, Mester?

Mert ha eddig nem figyelt volna eléggé, most márt mindenképpen figyelnie kell. Mivel programunk lényegéhez érkeztünk, ahhoz, hogy minden a dallam, a szöveg viszont... hát édes istenem, a szöveg az szöveg mindössze. Bármilyen legyen is, ha megfelelő dallam hordozza, eleget tehet küldetésének. Ebben van ugyanis az önök művészetének páratlan nagyszerűsége. Abban, hogy független a tárgyától, illetőleg nincs is tárgya igazán, ezért alkalmas bármiféle tárgy hordozására. Úgy is mondhatnám, megszelídíthető, engedelmes kutyuskává idomítható. Annyira, hogy még egy ábrándozó sóhajt sem tartok szükségesnek visszatartani: bárcsak a többi művészettel is ilyen könnyű lenne a dolgunk. Akkor is, ha egy bizonyos megszorításról nem hallgathatok. Arról tudniillik, hogy átfogó Glorifikálási programunknak, mivel az teljes egészében az istenadták felé irányul, kizárólag a népszerű, könnyű muzsika síkján kell megvalósulnia. Amiért a holmi disszonáns rikoltozások, glisz- szandós csikorgások, szeriális szűkölések és dodeka(ko)fon nyöszörgések nem szolgálhatják az Ünnepelt ügyét. Úgyhogy minél kevesebb disszidens diszharmónia, s minél több harmonikus harmonikaszó, mivel az úgynevezett komoly zenétől búcsúzniuk kell, annál is inkább, mert ez a komolytalanság látszatát kölcsönözné mindannak, ami egyedül fontos. Mintha ennél valami komolyabb is lehetne ilyen komoly helyzetben, Ezért kíván ez a komolyság komoly diszkréciót is. Mert azt talán mondanom sem kell, Mester, hogy kisajátító programunk szigorúan bizalmas kezelést kíván. Mindenekelőtt azért, mert a kisajátítási törvény gondolata magától a tulajdon értékeivel maximálisan tisztában lévő Ünnepektől származik, aki azonban a mérhetetlen szerénység bajnoka is egyúttal, ám nem kevésbé azért is, mert elengedhetetlen követelményként merül fel annak látszata is, mintha egyedül az Ő személye inspirálná önöket igazán magával ragadó alkotásokra. Lehetséges persze, hogy ez a látszat nem a leghízelgőbb önkre nézve, de sajnos elkerülhetetlen számunkra. Önök viszont, megbocsáthatatlan lagymatagságukért, feltétlenül megérdemelték.

És most talán el is bocsátanám, drága Mester. Világért sem rabolnám az idejét tovább. Örülök, hogy nem csupán figyelmesen hallgatott végig, hanem fegyelmezetten is, nyilván kifinomult hallásának köszönhetően. Mint ahogy bizonyára ugyanezzel magyarázható az is, hogy egyszer se szánta rá magát közbeszólásra, amit én a magam részéről külön is méltányolok. Mégha bizonyos berzenkedéssel a lelkében távozik is, némileg durcásan is tán, bármi töretlen legyen is közismert lojalitása. Elvégre ön mégiscsak művész, Mester, nehezen hihető, hogy ne lakozzék önben némi művészi rakoncátlanság. Ezért igyekszem ezekben a pillanatokban beleélni magamat az ön helyzetébe. Szerény képességeimhez mértem elevenen elképzelni, ahogy lemegy a lépcsőn. Új benyomásaitól kábultan, szavaimtól mellbevágottan. Hogy miután kocsijában elhelyezkedett, agyának átmenetileg üzemképtelenné vált gépezete lassanként működésbe lendüljön, s teret engedjen a felszín alatt ficánkoló nem feltétlenül lázadó, de a lázadáshoz mégis közelálló gondolatoknak.

30