Forrás, 1988 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1988 / 5. szám - Herceg János: Hazám, hazám…

— És mégis áthelyezték! — hangzik a kései utód válasza. — Pedig egy darabig ideiglenes adminisztrátor is volt. Mégse lett plébános, még ott Péterrévén se, ahová áthelyezték.

— Ezért hallgatott el?

— Alighanem. Mert meghasonlott önmagával. A keserűség némította el, hogy nem hagyják dolgozni.

Ez a bizonyosság. A többi már legenda, amely ugyancsak megterem faluhelyen, nemcsak Bogoján, ahol a híd alatt lányok sütik a halat. Nemcsak abban a rég volt hajdani világban, ahol oly színesen és igézőén éltek a legendák. Ma is. Hogy volt egy kocsmáros lány, nyitott ablaknál énekelte: „Este, este, szombat este várom a galambomat...” Olyan szépen énekelt volna, hogy elhallatszott egészen Kalocsáig?

Mindegy. Kicsit elkalandoztam a titkok után, amelyek nem egy falura, de az egész vidékre jellemzőek voltak. Sietek is vissza a szontai sínek mellé, az erdő csendjének közelébe. Ami az öreg erdőből megmaradt, túlnyomóan akác. Télen én is annak a tüzénél melegszem. És nem hogy bujdosó betyár, de még csak puskás vadász se bukkan fel a fák között. Az erdőőr kunyhóján be is szögezték az ablakot, mintha már tényleg nem volna szegény ember ezen a tájon, hogy meghúzza magát itt, s csekély fizetség ellenében figyelje éveken át, mekkorára nőtt az agancs a szarvasok fején, hogy majd fel lehessen hajtani őket a kemény valutával fizető vadászok elé.

De nemcsak a csodák tűntek el nyomtalanul, meg a kis döcögő vicinális ezen a vonalon. Szarvasok sincsenek többé ebben az erdőben. Máshova járnak a honi pénzzel meg a márkával fizető vadászok, nem úgy, mint Hermann Ottó idejében, amikor a bácskai előkelőségek gyakran adtak itt találkozót egymásnak. Igaz, hogy azok se vadászni jöttek, hanem toklyópaprikást enni az erdőszéli fák alatt. Mert volt itt egy juhász, talán a gombosi Kárász dédöregapja, akinél jobban senki sem tudta megfőzni a fiatal birkát.

— Legjobb lesz, ha holnap benn maradsz a faluban — mondta ilyenkor Skultéthy Náthán erdőmester, aki Herman Ottó sógora és vendéglátója volt hónapokon át. Herman a Magyar halászat könyvét is itt írta. — Most volt nálam egy lovas pandúr, bejelenteni, hogy a főispán úr Öméltósága nagy társasággal jön ki hozzánk. Újra meszeltettem a Liba-csárdát, nehogy megszóljanak. És tudom jól, hogy nem szereted az efféle feszes reverendákat, ezért szóltam.

Pedig nem ezért szólt. Egyszerűen röstellte a fiatal tudós furcsa viselkedését. Hogy hosszú hajjal és lengő szakállal kergeti a lepkéket, mint a gyerekek, mert meg akarja írni a rovarok életét. És mert olyan javíthatatlan Kossuth-párti. Azért.

Az emberek életét megírni csöppet se könnyebb vállalkozás. Pedig az embereket ismerjük, a viszonyokat is minden éghajlati változásokkal együtt, amit már történelemnek nevezünk. És gyakran mégis egészen idegen és ismeretlen fényben jelennek meg előttünk.

Ezért járom az utakat, hogy a magam szavával hírt hozzak róluk és a világról, amelyben élnek.

27