Forrás, 1988 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1988 / 4. szám - Vasy Géza: A költő felel (Beszélgetések Illyés Gyulával)

földhöztapadt közelítésmódban, vagy a súlytalan ötlethalmozásban való feloldódás lehetősége. Annyi azonban a legfrissebb költészeti áramlatok tájékozódási iránya és a már elért eredményei alapján megállapítható — s az Üdvözletben számbavett teljesítmények sikerességének és kudarcának belső arányai is ezt támasztják alá —, hogy a nagyobb érdeklődésre számottartó megvalósulások a közeljövőben az újabb törekvések merészebb szemléletű, bátrabb újító kedvű költőinek köréből várhatók. (Magvető, JAK-fűzetek)

A költő felel

Beszélgetések Illyés Gyulával

Nem panaszkodhatunk könyvkiadásunkra: sorra jelennek meg — elsősorban a Szépirodalmi Könyvkiadó jóvoltából — Illyés Gyula könyvei, meg azok is, amelyek róla szólnak. A még 1969- ben megindult életműsorozat jelenleg a XXII. kötetnél tart. S e sorozaton kívül látott napvilágot 1986-ban a Naplójegyzetek első, 1945-ig tartó válogatása Illyés Gyuláné, idén pedig a töredékesen maradt mű, A Szentlélek karavánja Száraz György gondozásában. S e sorba illeszkedik az az interjúgyűjtemény is, amelyik A költő felel címet kapta, s Földes Anna munkáját dicséri. Idővel ezeknek a könyveknek is az életműsorozatban kell majd helyet kapniuk. Hiszen Illyés Gyula életműve nemcsak mennyiségével nyűgöz le bennünket, hanem esztétikai értékével, példaadó gondolataival is, s így a látszólag mellékes, „másodrendű” írástermékek: a naplójegyzetek, a beszélgetések, a nyilatkozatok, sőt a töredékes, az „abbahagyott” művek is lényegbevágóak lehetnek.

A költő felel több mint 800 nagyalakú oldalon, majdnem 65 ívnyi terjedelemben közli 1934-től kezdődően azokat a beszélgetéseket, amelyek a magyar sajtóban jelentek meg. El kell fogadnunk ezt a szerkesztői szűkítést, de azzal a megjegyzéssel, hogy a külföldön megjelent nyilatkozatok ugyanolyan fontosak, s remélhetően már ma is érettek vagyunk arra, hogy ezeket egy újabb kötetbe gyűjtve elolvashassuk. Az első Illyés-inter- jú — ismereteink szerint — 1934 február 14-én jelent meg a Népszavában. A kérdező Nyigri Imre volt, akinek nevét a mostani kiadás érthetetlenül mellőzi. Meglepő módon az sem állapítható meg e kiadásból, hogy melyik volt az utolsó interjú, hiszen a megjelenés, a rádióban, televízióban való elhangzás ez ügyben nem lehet biztosan irányt mutató adat. Utolsóként Domokos Mátyás egyik televíziós beszélgetése kapott helyet, s ez azért is indokolt lehet, mert éppen ő többször is készített indformációkban gazdag, részletes beszélgetést a költővel. Mert bár kétségtelen, hogy az az igazán fontos, amit a megkérdezett mond ezekben e beszélgetésekben, annak is van, s nem is csekély szerepe, hogy ki a kérdező, s mit kérdez. Különösen fontosnak tartom — Domokos Mátyás mellett — Nemes György, Tóbiás Áron, Béládi Miklós, Bertha Bulcsú, Fodor Ilona, Hatvani Dániel, Kabdebó Lóránt, Sumonyi Zoltán interjúit, s azokat is, amelyeket Földes Anna készitett.

Eléggé ismert tény, hogy Illyés Gyula tartózkodó, szemérmes alkat volt, s úgy gondolta, hogy a magánélet eseményei nem tartoznak másokra. Nevezetes példa erre, hogy a harmincas években barátai még azt se tudták róla, hol lakik, s hogy nős-e. Még Szabó Lőrincnek sem beszélt ilyesmiről sokáig, pedig igen jó barátságban voltak. S még 1942-ben is somolyogva tér ki a kérdés elől, hogy nős-e, s van-e gyereke. A változás ezügyben 1945-ben következik be. Ekkortól általában már otthonában, esetleg a tihanyi nyaralóban fogadja látogatóit, akik azért túl gyakran ezután sem keresik fel. Tulajdonképpen a hatvanadik születésnap teremti meg az alkalmat — s méginkább az, hogy ez nagyjából egybeesik az irodalmi konszolidációs folyamat felgyorsulásával —, hogy rendszeressé váljon a kérdezők munkája. E gyűjteménynek több mint 80 százaléka 1962 után készült anyagot tartalmaz. Vagyis — bár Illyés Gyula is tartózkodó volt — az irodalmi élet sem használta — nem használhatta — ki sokáig azt a lehetőséget, hogy a legkülönbözőbb ügyekben hozzá lehet fordulni.

Egy ilyen hatalmas anyag összegyűjtése még akkor sem könnyű feladat, ha esetleg a hagyatékban is megőrződtek — legalább részben — a szövegek. Valószínűleg nem került sor ezek fel- használására. Az utószó hálásan említi, s okkal Kozocsa Sándor bibliográfiáit, amelyek nagy segítséget adtak az 1945 utáni anyag összegyűjtésében. Érthetetlen viszont, hogy meg sem említődnek azok a nyomtatásban is megjelent, közismert bibliográfiák, amelyek az 1945 előtti anyag zömét tartalmazzák. A népi írók bibliográfiája, amely Varga Rózsa és Patyi Sándor munkájaként jelent meg 1972-ben, az 1920 és 1960 közötti anyagot tartalmazza. Egy évtizeddel tovább megy ennél A magyar irodalomtörténet bibliográfiájának 6. kötete (1982). A költő felel 1945-ig három olyan írást közöl, amelyek nem találhatóak meg e bibli78