Forrás, 1988 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 4. szám - Tarján Tamás: Képszínházi Bánk
látniuk kellene, még akkor is, ha jobban segítené őket egy olyan tévéváltozat, amely hívebb az eredeti drámához. így tölthetne be igazán hasznos szerepet, segítve irodalmunk egyik alapművének élményszerű megismerését, a nemzeti tudatot erősítő ébrentartását. (1987. szeptember 2.) Tarján Tamás Képszínházi Bánk JL _Ж.а a sok részből álló sorozatokat nem számítjuk, a Magyar Televizió legnagyobb szabású vállalkozásai közé tartozik klasszikus nemzeti drámánk — „egyetlenünk a maga nemében” — megfilmesítése. Nem kétséges, hogy az anyagi mellett kivételes szellemi és erkölcsi tőke befektetésével készült. Szőnyi G. Sándor már korábbi, kecskeméti Bánk óán-rendezésével is bizonyította, mily átgondolt, nagyralátó alkotói kapcsolat fűzi a rengeteget vitatott remekműhöz. Azaz inkább a kommentárok, a színészek számára készített, utóbb a szaksajtóban is publikált jellemtanulmányok engedték sejteni az erős, eredeti elképzelést. Az összkép — a játék szinte valamennyi elemét érintő okokból — ellentmondásosra sikeredett. Biztosra vehettük, hogy Szőnyi más, előnyösebb körülmények között ismét nekirugaszkodik majd a nagy föladatnak. Erre szánta el magát a televíziós forgatással. Ám míg az 1982 л szeptember 24-i kecskeméti premier valóban előzménye lehetett a megfilmesítésnek, s próbaköve akár további színházi kísérletnek, az 1987. augusztus 19-én sugárzott változat hosszú időre végeredmény marad. Hazai szellemi és financiális viszonyaink közepette hosszú évtizedek is eltelhetnek addig, míg újra képkockákon tűnhet föl a nagyúr. Ez a tény, televíziós Bánk áán-filmünk kivételes státusa indokolja, hogy a produkciót a magyar színházművészet nézőpontjából is szemügyre vegyük. Egy pillanatig sem vitás, hogy e földolgozás természetszerűleg a képernyőműfaj szabályainak, a vizuális dramaturgia e sajátos ágának engedelmeskedik: film; tévéfilm. A szövegkezelés, a színészvezetés, a szerepformálás terén azonban — s általában is az értelmezésben — hozott olyan eredményeket és tanulságokat, amelyeket a jövő nem hagyhat figyelmen kívül. Ideális esetben egy-egy klasszikus alkotás valamennyi bemutatója és adaptációja el kellene raktározzon bizonyos vívmányokat, tapasztalatokat vagy akár kudarcokat. Sajnos, a rögzítetlenül maradt előadások emléke a — szerencsés pillanatokban értő és alapos — bírálatok ellenére is elkopik, kifakul. Nem így a mozgóképé. A televíziós Bánk bán (és várható kazettaváltozata) könnyűszerrel megjósolhatóan bevonul az oktatásba, s aligha akad majd becsületes színházi rendező, aki e darabra készülve ne nézné meg társulatával a két és fél órás filmet. „Kéznél lesz” a mű, aminek örvendhetünk is; ám az értékek mellett fogyatékosságokat is konzervál a szalag. A rokonszenvet ébresztő, viszont igencsak vegyes benyomást keltő Szőnyi G. Sándor-féle Bánk bán már első vetítésekor — a nemzeti ünnep előestéjének áhítatosabb hangulatában — is megosztotta a nézők és a kritikusok táborát. Az elpergő évek lassan bizonyára némi patinával vonják be a filmet, de a jövőben sem szabad feledni, hogy harmonikus és diszharmonikus megoldások, maradandó érvényű ötletek és melléfogások váltakoznak benne. 68
