Forrás, 1988 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1988 / 4. szám - Tarján Tamás: Képszínházi Bánk

A Bánk bán 1815-ös első kidolgozása szerint ,,A’ dolog foly vala a’ 13ik Század’ Bölcsőjénél; vagy inkább — 1213lk Esztendőben”. Az 1819-es végleges forma ezt tudatja: „Történt 1213-ik esztendő’ vége felé.” Jeles rendezői lelemény, hogy Szőnyi ugyanezen év farsangjának legvégére helyezte a cselekményt. Vallomása szerint a maszkos forgatag megkönnyítette, indokoltabbá tette Bánk észrevétlen visszatértét a királynéi udvarba. A mulatozók tarkasága a bevezető képsorok szerint a látványra éhes kamerának is kapóra jött; túl hosszan is időz rajtuk. A választott időpont lényegi funkciója mégsem ez. Farsang utója szükségképp télbe vonta azt a külvilágot, melyet a jeleneteit zárt belső térbe komponáló Katona József közvetlenül szükségképp nem írhatott le. Hóbundába, hidegbe öltözött ország képe tárulkozik ki a drámai teret kitágítani igyekvő felvételeken. Szinte hallani a szelek süvítését, borzongat a kopárság, komorság, fénytelenség. Bár a külső képsorok kissé illusztratívok, s néha meg-megtörik a zárt jelenetek, párbeszédek feszültségét — ami elúszott a réven, az visszajön a vámon: a tél-metafora híven kifejezi a külföldi öinkénytől, esztelen pazarlástól, tétova tehetetlenségtől sanyargatott Magyarhon dermedt, tetszhalott állapotát. A vár fellegekbe vesző, robusztus külső képe, február jeges panorámá ja, Petur és társai a hóban lovaktól vonszolt teteme így nem egyszerűen festőiséget kölcsönöz a filmnek, nem is csak a gőgösen zárt kapukat tárja ki a némán sikoltó és káromkodó országra, de egyszerre valóságos és jelképes keretet is nyújt. A tél mintegy díszlete Szőnyi G. Sándor koncepciójának. Az ideává csupaszított látvány színházi hozadéka, a sok közül az egyik lehetséges jövendőkulissza a télre utaló színpadkép, a darab szimbolikus télbeágyazása.

A tévéjátékok, tévéfilmek, a mozifilmeknél jóval gyakrabban élnek közeli plánnal, az arc és a mimika számára véve birtokba a képernyő kicsiny vetítővásznát. A sok közelkép elkerülhetetlen, s nem is kerülendő. Új Bánk bánunk is: tekintetek képszínház;a. Csak a kezdeti perceket emlitve példaként, Ottó Melindára, illetve Gertrudis Ottóra vete tt pillantása összeköti a felvonásmozzanatokat, fölfűzi-szövi a jellemviszonylatokat. A karakterek értelmezése nemegyszer igyekszik eltérni az eddig megszokottól. Majdani színhá2:i előadásokra gondolva a királyné és Ottó testvérkapcsolata a legérdekesebb. Az öccsét a csábítástól egyszerre visszatartó s ugyanakkor mégis felbujtó nővér — egy sikátorszerűen szűk palotafolyosó intimen összeforrasztó zugában — oly sóváran tapad a nála jóval fiatalabb ifjúra, mintha ő maga lenne már a mákonnyal elbűvölt Melinda. A férjét, a hosszabb ideje távol levő Endrét visszavágyó, addig is a meglehetősen nyers udvari mulatságokba menekült Gertrudis saját erotikus izgatottságát sugározza át élvhajhász öccsébe. T ilt, mert maga is tiltva van; nógat, hogy legalább a lélek remegésével átélhesse az érzéki hajlandóságot. Beszédének, szavainak kettősjátéka ebben a fölfogásban nem uralkodói balfogásait is motiváló jellemhiba, inkább a kielégületlen asszony megnyilvánulása. Az elhomályosult szem nem sejti előre a sötét következményeket. Persze a gonoszság szomját is Iái mi véljük a cserepes ajkon. Almási Éva minden historikus emeltségtől és politikai dühtőll mentes, majdhogynem mai asszonyalakot próbált formálni Gertrudis szerepében, s ezzel ti finoman társalgási stílussal új hangot ütött meg a Bánk bán interpretálásában. Sajnos az összehangolatlan játékmódoktól visszavetve ő sem győzte mindvégig. A királyné viselkedésének rejtetten szexuális indoklása így is viszonylagos újdonság, a továbbiakban is kamatoztatható színi elképzelés (nyoma volt ennek az Ács János rendezte, 1986-os szolno ki rendezésben is.) ,

Bubik István tengő-lengő Ottója ízig-vérig kortársi figura: céltalan és gátlástalan fiatal, aki éppen az iránytalanság ellen eszeli ki és mesterségesen is korbácsolja a Mel inda iránti szenvedélyt. Hitvány férfiúi bizonyításvágy viszi a galádságba, kevés jel mutat arra, hogy Melinda tisztasága, Bánk iránti hűsége, fátyolos szépsége őszintén megérintené. Bubik mesterségbelileg fölényes játéka helyenként nyeglének tűnik, mert stiláriaan ez is rokontalan. Szilágyi Tibor hasonló alakok során edzett, hibátlan — és nem több — Bilaerachjával így is a legjobb pár jeleneteket adják: a szerep áttávolításában, ironikus idegességében találkoznak.

69