Forrás, 1988 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 4. szám - Orosz László: A Bánk bán második tévéváltozata
Katona így jellemzi Bánkot: „Nemes méltóság; mindenben gyanakodó tekéntet; fojtott tűz, melly minden pillantatban kitörni láttatik, és minden környülállás azt árulja el, hogy mindenkor nagyobb indulat dühösködik belőlről.” A „tűz”, az „indulat” érzékeltetésével a tévéváltozat Bánkja jórészt adós maradt, s ez főként a szövegéből való húzások következménye. Kimaradt megdöbbenését, szinte elszabadult fantaziálását érzékeltető több mondata, miután Peturtól azt hallotta, hogy az összeesküvők jelszava „Melinda”. Kimaradt szövegének az a részlete is, amely az összeesküvők csillapítása közben azt jelzi, hogy ekkor is feleségének fenyegetettségére gondol („úgy is felelned kell még egyre — egyre, melly őrülésre hoz”). Kimaradt Biberach híre („otthon Ottó és Melinda”) után következő, megzavarodott gondolkodásra valló kitörése (a „Pokolbeli irtóztatóság büntetései...” kezdetű szöveg nagy része). Kimaradt a negyedik felvonásban a megjelenő, majd elmenekülő Ottóra mondott terjedelmes átkozódása. Kimaradtak végül — egyebek mellett — Melinda holttesténél elhangzó mondataiból az érzelmileg legsúlyosabbak, a magát fegyelmezni már nem tudó lélek zavarosnak ható, de épp e minőségükben állapotát érzékeltető megnyilatkozásai („Szaggassatok homlokotokon sebeket, s vért sírjatok...”; „siket fül — szem homályosúl — hasadj ki szív”; Itt — itt — itt a világ, a könnyek eltakarják azt előliem”; „Az Ég siket fájdalmaimra ...”). Tiborc a tévéváltozatban életerős férfi. Kimaradt tehát a szövegéből, amivel Katona az öregségét jelzi („megőszült a fejem”; „ősz fő, kiszáradt kar”). Benne maradt azonban néhány olyan részlet, amely szintén idős korára utal („Időm eljárt, jaj s panasz közt”; „most már gazember is lennék, de késő”; „vitézkedést ugyan ne várjanak tőllem”), s meglett korára lehet következtetni a huszonhat esztendővel korábbi jáderai csata említéséből is, amikor megmentette a „még gyenge ifjonc” Bánk és atyja életét. Történt kísérlet már korábban is fiatal, inkább lázadó, mint panaszkodó Tiborc szerepeltetésére; annak is van előzménye, hogy nem akarja elfogadni Bánk odanyújtott erszényét; úgy gondolom azonban — s bizonyos vagyok abban, hogy Katona is úgy gondolta —: annak a Tiborénak, aki lopni jön a királyi palotába, aki azért csatlakozik lázadókhoz, mert „a háborúban szabad fosztani”, mégiscsak nehéz sorsától megtört idős embernek kell lennie. A dráma legproblematikusabb része az ötödik felvonás. Ennek vélt eszmei és dramaturgiai gyöngéit érte a legtöbb kifogás, ezt fogadta kezdettől legkevesebb megértéssel a közönség, ennek szövegét nyirbálták meg leginkább a rendezők, Illyés Gyula „átigazításá- ban” ez tér el leginkább Katonáétól, s nem véletlen az sem, hogy Pándi Pál később kötetbe foglalt Bánk bán-kommentárjait az ötödik felvonás elemzésével kezdte. E felvonás két középponti alakja a király és Bánk, a megölt királyné férje és gyilkosa. Ellentétük feloldhatatlannak látszik, Katona azonban úgy építi fel a felvonást, hogy feloldódik ez a konfliktus. „El kellett neki (ti. a királynénak) akármiképp is esni, hogy hazánk ne essen el polgári háborúban” — mondja Bánk; „előbb mintsem magyar hazánk — előbb esett el méltán a királyné!” — hangzik a király végső ítélete. Nemcsak a haza dolgában jut el Bánkéval azonos igazság felismerésére, emberileg is közel kerül hozzá, átérezve az övével azonos fájdalmát: „Mostan érzi veszteségemet” — mondja a Melinda holttestére boruló Bánk megrendülését látva. Katona úgy’szerkesztette meg az ötödik felvonást, hogy a király és Bánk igazsága és fájdalma egyre közelebb kerüljön egymáshoz. Az első gyanú arra, hogy feleségének viselkedése hívta ki maga ellen az ország haragját, Pontio di Cruce levelének felolvasásakor támad a királyban. Nem kétséges, hogy lehet ennek a levélnek dramaturgiai funkciója á negyedik felvonás elején is, ahol — Hevesit követve — Szőnyi felolvastatta, de fontosabb szerepe van ott, ahova Katona tette, az ötödik felvonásban. „Ő a hibás; hiszen másképp nem ölte volna meg magyar” — mondja a király a levél felolvasása után. A tévéváltozat ezt a fontos mozzanatot elhagyta. El a király szövegének azt a másik fontos részletét is (Simonnal és Mikhállal való dialógusa után), amely szintén azt érzékelteti, hogy hibáztatnia kell meghalt feleségét, aki miatt bizonytalanná válhat az ő helyzete is: „Utálatos beszédek! lopjatok / csak a szememből minden könnyeket / ki, mellyek olly édessen törlik a / fájdalmamat szivemből el. Miért / kell félelemnek a bánat helyére / férkezni? meg volnék rabolva? meg?” Bánknak a királynét 66
