Forrás, 1988 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 1. szám - „Egy másik Magyarország nevében” (Lükő Gábor válaszol Sümegi György kérdéseire)
ahol megint egy hónapot gyűjtöttem. Szabó Ferencnek, akit Domokos Pál Péter is jól ismert már Trunkból, ott volt szőlője a bogdánfalvi dombokon. Sok bogdánfalvi fiatal dolgozott a szőlőjében, én is beálltam közéjük kapálni, és együtt kapáltunk és tanultam a népdalokat. A bírónál, Bálán Jánosnál kaptam szállást. Ő volt az egyetlen ember, akit Moldvában úgy hallottam beszélni, hogy a cs hangok helyett c-t ejtett. Ami babonásan elterjedt a magyar nyelvészek körében, de egyedül ez az ember ejtette így. Egyébként egy jésített s hangot ejtettek, ugyanúgy, mint a moldvai románok is. Bogdánfalváról még átmentem Trunkba, a szomszédos faluba a Szeret partján, a Beszterce torkolatánál. Ott Szabó Ferencéknél laktam. Onnan visszamentem Bukarestbe, mert Györffy erősen szuttyongatott, hogy jöjjek haza egy-két hétre, és még továbbképeznek a néprajzi gyűjtésre, s úgy menjek aztán vissza. Én akkor már elárultam neki, hogy ott akarok maradni Romániában, és ő semmiképpen nem akarta ezt engedni, és le akart beszélni róla. Mindenféle rémképeket festett elém. De 1932 őszén, alig hogy visszaértem Bukarestbe, kiderült, hogy nagy baj van, mert Magyarországon átvette Gömbös az uralmat, és kormányprogrammá tette a revíziót, és erre a románoknál nagy magyarellenes tüntetéseket szerveztek. Amikor én megint egyenesen Moldvába akartam menni, Bráiloiuék azt tanácsolták, hogy ne menjek, nehogy valami bajom essék ott. Itt, Bukarestben nem olyan feltűnő a jelenlétem, maradjak csak itt egyelőre. Zokon esett ez nekem, de karácsonyig ottmaradtam. Könyvtárba jártam, és sokat tanultam a román diákoktól is. Bráiloiu már kölcsönadta nekem Veress Sándor moldvai gyűjtését, s azt is tanulmányoztam a diákotthonban. Később aztán az orvosegyetemisták tanulmányi idejének öt évre való emelése miatt diáktüntetések törtek ki, amit Iorga — aki miniszterelnök volt akkor már — kegyetlenül leveretett. Pedig korábban ő volt a diákság eszményképe, több évig tanított a Sorbonne- on, s ott szervezte a francia—román kapcsolatokat, és megcsinálta a Nagyrománia-propa- gandát. Amikor aztán a vasgárdisták kerültek uralomra, őt kegyetlenül megölték. Én az őszi hónapokban Bukarestben csavarogtam, jártam az ínségesek konyhájára egy-egy meleg levesért, s még medvetáncoltatást is láttam a külvárosban. Meg is írtam ezt egy tanulmányomban Bartók Medvetáncával kapcsolatosan a Jászkunság valamelyik 1960-as évfolyamában. Karácsony előtt aztán Bráiloiu és Gusti professzor — utóbbi kultuszminiszter volt már akkor — ajánlóleveleivel újra elindultam Moldvába, Jugánba, ahol négy hónapot töltöttem, mert a monográfiáját akartam megírni. * * * A széles alapokon elkezdett, lassan kibontakozó beszélgetés megakadt. A magnófelvételekről készített írásos változatot Lükő átjavította, jóváhagyta s ezt az újragépeltet adtam most közre. A budai Törökvész útról Pécsre költözött Lükővel aztán az abbahagyott vallomást már nem lehetett folytatni. Pedig itt csupán a pálya megalapozásáról, a szemléletét kialakító, meghatározó tényezőkről s bukaresti, erdélyi, romániai tanulmányairól volt szó. A későbbiek — a kibontakozó tanári, szerkesztői, szervezői, muzeológusi, tudósi életmű — összefoglalásáért egy nemrégi interjújához (Néprajztudós pécsi magányban, dr. Lükő Gábor életútjáról, kutatásairól. Dunántúli Napló, 1986. dec. 31.) fordulok segítségért: „1932-ben aztán Gömbös került hatalomra, s az ő kormányzása idején fölerősödött revíziós politika az én munkámat is lehetetlenné tette. Sajnálkozva bár, de kiutasítottak Romániából. Idehaza elismerték bukaresti éveimet, megkaptam az abszolutóriumot, 1936-ban ledoktoráltam. Debrecenben megürült egy „múzeumőri” állás — így hívták akkor a muzeológusokat, kineveztek óriási fizetéssel. Valami 340 pengőt kaptam, ami nagy szó volt az állástalan diplomások korszakában. Karácsony Sándor akkor már Debrecenben is tanított magántanárként. Megszervezte a társaslélektani intézetet, ahová fölvett tanársegédnek. Később az egyetem engem is 21
