Forrás, 1988 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1988 / 1. szám - „Egy másik Magyarország nevében” (Lükő Gábor válaszol Sümegi György kérdéseire)

habilitált a magántanárok sorába, a neveléstudomány folklorisztikus alapjai című témát adtam elő. (Zárójelben muszáj megjegyeznem: a Magyar Néprajzi Lexikon — IV. Bp. 1981. 6—7. p. — Néprajz az egyetemeken címszava nem tud Lükő Gábor debreceni egyetemi működéséről. Persze nem az első mellőzése, nem említése ez Lükőnek.)

Ma már sajnos kevesen tudják, milyen természetes módon nőtt bele hajdanán a gyerek a társadalomba. Hogyan segítették a gyermekjátékok a személyiségének kibontakozását, annak tudomásul vételét, hogy nem ő a világ közepe, s hogy milyen szerep vár rá felnőtt korban.

Később, 1950-ben, amikor Karácsony Sándort nyugdíjazták, majd nyugdíjának elvonásával szinte éhhalálra ítélték, én Gyulára kerültem, onnan Bajára (1958—1963), s végül Kiskunfélegyházára (1963—1971). Tulajdonképpen valamennyi helyről el kellett jönnöm, ilyen vagy olyan oknál fogva”.

Lükő Gábor három és fél évtizedes múzeumi munkássága időszakában több ezer adatot, tárgyat összegyűjtött, sok kiállítást megrendezett. Néprajzit ugyanúgy, mint régészeti, képzőművészeti tárlatokat. S az egybegyűjtött, tanulmányozott anyagokból fontos szakcikkek, tanulmányok, könyvek, gyűjtemények jelentek meg (pl. A hortobágyi pásztorművészet. Debrecen, 1940; Hortobágyon kivirult az ibolya — A pusztai ember élete nótákban. Kolozsvár, 1942; Kossuth Lajos azt izente — A magyar katona nótái. Kolozsvár, 1943.).

A felszabadulás utáni jó lélegzetvételnyi években igen aktívan részt vett a Debreceni Magyar—Román Társaság megalakításában, munkájában. Szerkesztőként jegyezte a társaság kéthavonta megjelenő Keleti Kapu című folyóiratát (Összesen két száma jelent meg; 1 = 1946 november, 2 = 1947 január), s ellátta az ügyvezető alelnöki tisztet is. Ugyanekkor szerkesztőként elindította a Magyar—Román Könyvtár kétnyelvű sorozatát s Komjáthy István: A nap lakodalma, Román népballadák (Debrecen, 1947) kötetéhez magvas előszót írt a román kolindákról.

írásai, kutatása irányai oly sokféle igazodást és érdeklődést, tudást és fölfedezést mutatnak az ugor teremtésmítosztól, a permi művészettől a kiskunsági kopjafákig, régi porszaruink művészetétől Csontváriig, a román monografisták falukutató munkájától a magyar- országi románok néprajzáig, hogy fölsorolni sem könnyű feladat. Ha még azt is hozzáteszem, hogy a nyelvi jelenségek vizsgálata (pl. Versek a patvarban” — A magyar nép versmondó hagyományaiból. Magyar Nyelvőr, 1970/4). ugyanúgy fontos az ő egységes kultúraszolgálatában, komplex fölfogásában, mint a próza- (pl. Ion Creanga, I. L. Caragi- ale) és versfordításai (pl. Tudor Arghezi: Remeteének. Vigilia, 1982/8.), akkor talán jelezni tudtam a széles érdeklődésű és összetett tudású, gazdag kultúrájú emberből valamit.

Lükő Gábor a kiskunfélegyházi múzeumból 1971 március 16-ával ment nyugdíjba. Azért tudom pontosan e dátumot, mert ugyanazon a napon álltam szolgálatba a Bács- Kiskun Megyei Múzeumigazgatóságon, életem első munkahelyén. Ahonnét Lükő Gábor fölszabadultan, nagyon sok megvalósításra váró tervvel s bízvást írhatom: igazán fiatalos tetterővel 62 évesen távozott.

Kilombosodott tervei azóta sem hozták meg a várva várt termést. Pontosabban: nem tudta még véglegesen könyvekbe foglalni, tanulmányokban közzétenni sok fontos kutatása eredményét, ismeretlen adatokat föltáró gyűjtését. Több dolgozat, fontos tanulmány, gyűjtés-közlés várja megjelenését. Az idén 78 éves Lükő Gábor pedig még várja írásai közzétételének a lehetőségét. Kíváncsiságunk fokozódó, hiszen most lettek (újra) hozzáférhetők korai alkotásai, amelyek a később divatossá vált strukturalista és szemiotikái szemléletmód hazai előfutárainak, egyidejű változatainak is értékelhetők.

Szemlélete összetettségéről, többszempontú módszeréről vallotta:

„Talán, mert — bár néprajzosnak indultam —, nem kötöttem le magam az etnográfiánál, hanem igyekeztem a munkámat sokkal komplexebb szemlélettel végezni. Ebben is Karácsony Sándor volt a példaképem, aki az enciklopédikus műveltség szükségességét hangoztatta. Amikor a magyar népművészet motívumkincsének elemzésével kezdtem el foglalkozni, nem tudtam elfogadni a sajnos, ma is mértékadó nézetet, amely szerint mi ezt a kincset vagy a főúri udvarokból vagy idegen népektől vettük át. A kiskunsági tanulmá22