Forrás, 1988 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 4. szám - Márkus István: Egy élet társadalomrajza 2.-3.
Szatócsként sem vetette fel a jómód. Bizonyság erre, hogy gyermekeire jóformán semmit sem hagyott. Viszont mindnyájukat taníttatta: a lányok elvégezték a polgárit, a fiúk ezen felül a kereskedelmi felsőiskolát is. Apám ez utóbbi iskoláját — nem tudom miért — Aradon járta ki. Utána mindjárt a bankszakmába került, különféle vidéki pénzintézetekben szerzett gyakorlatot. 1910 körül lépett be a gyöngyösi Fabankhoz. Itt lett cégvezető, aránylag fiatalon. Gyöngyösön találkozott Hörömpő Erzsikével. * * * Miután Hörömpő Elek nagyapám váratlanul meghalt, nagymama ott maradt az öt gyerekkel. A két fiú még gimnáziumba járt, a legkisebb lány elemibe. Arról szó sem lehetett, hogy véletlen adta lakhelyüket, a Mátra-alji kisvárost otthagyják és visszaköltözzenek Pestre, noha az idősebb gyerekek ezt szerették volna; Erzsi a leghevesebben. Gyöngyösön legalább fedél volt a fejük felett: szűk, kicsi lakás, de olcsó. Az élet, kiszámították, alig felébe jött, mint Budapesten, a vidéki piacon minden kevesebbe került. Végül pedig ott élt nagyanyám közeli rokona, egy ceglédi vasutaslány, aki vasutashoz ment feleségül; férje, bizonyos Mihalovits, állomásfőnök lett Gyöngyösön. Nagyapám halála után Mihalovitsék segítettek nagyanyámnak, hogy varrónőként és szabászként megkereshesse kenyerét: jól fizető kuncsaftokat szereztek neki a városban. A legidősebb lány, Janka is az ő ajánlásukkal helyezkedett el, mint gépírónő. Anyám viszont, ki önfejű volt, önállóan szerzett magának munkát. Gyors- és gépíró lett egy kis bankban. Hamarosan őt bízták meg a könyveléssel. Igyekvő volt, tanulékony. Két év múlva gyakorlatilag ő volt a cég főkönyvelője. A keresetét hazaadta. Nagymama és a két nagylány együtt tartotta el a három iskoláskorú gyereket. A kisváros bankjai közt nyilván szoros volt a kapcsolat. A Fabank cégvezetője megismerkedett a Mátravidéki Bank könyvelőjével. A cégvezető kifogástalan modorú, jóképű, elegáns fiatal férfi volt. Olyan ember, akinek minden reggel fényes a cipője, tiszta a gallérja, ízléses nyakkendőjét szép tű fogja meg, zakója bal felső zsebéből pedig finom díszzsebkendő világít. S aki kezet csókol a hölgyeknek. Anyám komoly és tartózkodó volt. Az a lány, aki eszét és jellemét többre tartja szépségénél, és semmiképp nem a mosolyával akar érvényesülni. Sem kacér nem volt, sem vidám. A banki munka alig érdekelte — kényszerűségből vállalta, a család helyzete miatt. Szabadidejében komoly könyveket olvasgatott; igyekezett a legjobbnak mondott írók művei közt válogatni a kölcsönkönyvtárbán. Erősen remélte, hogy előbb-utóbb kiszabadul Nagymama keze alól, a zsúfolt lakás és a testvérei iránti kötelességek béklyóiból, és elindulhat a maga útján. Tanulni szeretett volna leginkább, behozni az elmulasztottakat. Mit tanulni? Ami, hite szerint, műveltté teheti az embert. S ezzel: elfogadottá az igazán műveltek társaságában, az mindennél inkább vonzotta. A világnyelvek. A világirodalom. A magasabb általános műveltség. Bizonyos, hogy szabadulási vágyának és művelődési-érvényesülési ambícióinak szerepe volt abban, hogy rövid vonakodás után feleségül ment első igazán komoly kérőjéhez. Aki — szavakkal vagy szavak nélkül — azt ígérhette neki, hogy kimenekíti a vidéki kisszerűség- ből, és biztosítja számára a feltételeket kibontakozásához. Lehet, hogy ezek a talán ki sem mondott ígéretek homályosak voltak. Ám aki rabnak érzi magát, az illúzió szalmaszálába is belekapaszkodik. * * * Márkus Sándor semmiképp nem számíthatott vagyonos embernek ekkoriban. Szüleitől alig valamit örökölt. Az orosházi bolt kiárusításából befolyt szerény összeget a három fiútestvér — gondolom, szüleik végakarata értelmében — nagyobbrészt a két leányzó kiházasítására fordította. Gyöngyösön voltaképp lakása sem volt, csak elegáns albérlete. 56
