Forrás, 1988 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 4. szám - Márkus István: Egy élet társadalomrajza 2.-3.
ban, a jó németeknél, sokat emlegetett cseregyerek idejében ragadt volna rá az idevágó norma. A partvis, a toliseprű, a porrongy, a vikszelőkefe szakadatlanul működött. A parkettának fénylenie, a kilincsnek ragyognia kellett. Az ablakok üvegét hetente, az ajtók, ablakok fáját ennél is gyakrabban mosták; a szőnyegeket kéthetenként, nagytakarításkor lecipelték a kikövezett udvarra, ott verték ki belőlük a port, prakkerral, porolóállványon. A nagymosáshoz szakavatott mosónőt hívtak, aki nem lehetett akárki, rendelkeznie kellett jóismerősök ajánlásával, ahogy ma mondanánk, „referenciával”. Maga a szertartás nem a lakásban zajlott, hanem a ház közös mosókonyhájában. E helyiség használatát a lakók éppen úgy előjegyezték a házmesternél vagy helyettesénél, a vicinél (ilyen is volt), mint a szárítópadlásét. Miből telt nagyapámnak, Hörömpő Eleknek minderre? Hogyan tarthatta el egyetlen gyári fizetésből önmagát, feleségét, öt gyerekét? Miből táplálkoztak bőségesen? Miből ruházkodtak rendesen? Mi a csudából jutott még kiscselédre, mosónőre, olykor háziorvosra is? Ekkora lakás bérére, berendezésére? Az öt gyerek iskoláztatására? Családi vagyon, jelentékeny örökség, rokoni támogatás számba se jöhet, esetükben. El kell fogadnunk, hogy a Ganz-gyári fizetés — a világot járt, ügyes gépészé, az előmunkásé, „mesteré”, utóbb talán művezetőé — fedezte a kiadásokat. Olyan viszonyok között, amikor az élelem, a tüzelő, a ruhaanyag, meg a faluról feljött kiscseléd munkája szertelenül olcsó volt. Mármint a kiemelt szakmunkás keresetéhez képest. Csak ez lehet a magyarázat, mást nem tudok. Nem valószínű, hogy nagyapámnak bármilyen mellékes keresete lett volna. Nagyanyám, igaz, varrt — ez jóformán tanult szakmája volt —, de ez időben csak a gyerekeknek, önmagának és talán egy-két szomszédnak, jóismerősnek. Annyi otthoni munkája mellett a varrásból aligha pénzelhetett rendszeresen, a szóban forgó másfél évtizedben. * * * Hová soroljuk őket? Megszokott osztály- és rétegkategóriáink csütörtököt mondanak. Nem urak. Nem is polgárok. A kialakulóban lévő munkásosztály, a budapesti proletariátus tagjának tekintsük, szakmája és gyári munkája alapján, Elek nagyapát? Munkásfeleségnek Janka nagyanyát? Aligha fogadták volna el ezt az elnevezést. És innen, két nemzedék távolából sem passzol rájuk a munkás minősítés. Életszintjük is magasabb. Létformájukban és tudatukban sok a mezővárosi létből áthozott vonás, a kis-úri attitűd. Ide tartozik, hogy Hörömpő Elek a századforduló táján erősen politizált, távolról sem az erősödő szociáldemokrácia híveként. Hanem, sajátosképpen, a Bánffy-pártnak lett bizalmi embere, kortese, talán gyári megbízottja is, személyes kontaktusban magával a főrendű pártvezérrel. Anyám kislánykori emléke, hogy egy szép vasárnap délelőtt, amikor a család budai sétára indult, váratlanul megállt mellettük egy fényes hintó, és Bánffy, a nagyhatalmú nagyúr, kegyesen odaintette nagyapát, kezelt és elbeszélgetett vele. Hörömpő Élek néhány éven át cikkeket is írt a Bánffy-párt lapjába. S ami több: fellépett a párt képviselőjelöltjeként, mégpedig otthon, Cegléden, a szülővárosában, ahol a Hörömpő nevet sokan jól ismerhették. A választók többsége azonban nem nagyapámra adta voksát, hanem — híven a város hagyományaihoz — a másik, a Kossuth-párti jelöltre. Talán a „munkásarisztokrata” cím illik leginkább nagyapára? Vagy „kispolgárnak” tartsam, asszonyostul? Egyik kategória sem egészen jogosulatlan. Mégsem érzem találónak őket. Elsősorban az a bajom velük, hogy az ilyen elnevezések jól körvonalazható, kiforrott társadalmi helyzetet és érdekvilágot érzékeltetnek. Nagyapám viszont mintha egész életében avval lett volna elfoglalva, hogy kitörjön a szoros anyagi-társadalmi meghatározottságok, előírások, réteg-normák közül. Előbb a vidéki iparosiét, utóbb a fővárosi, gyári mester-státus bizonyult számára szűkösnek. Újra és újra szétrobbantotta a kereteket, amiket pár évvel korábban nagy energiával teremtett meg. Mintha minden munkahely, élethelyzet, lakás, megbecsültségi fok egy-egy lépcső lett volna számára a továbbihoz. Hová igyekezett? 50
