Forrás, 1988 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1988 / 1. szám - „Egy másik Magyarország nevében” (Lükő Gábor válaszol Sümegi György kérdéseire)
kifogytam a pénzemből, s vámom kellett, hogy kapok. Ott városias jellegű emberek voltak, és pénzt kértek már a szállásért. Onnan aztán egy legközelebbi magyar eredetű helységbe mentem át, északabbra a Prut partján, Radukáné-ba. Érdekes név ez, a Radu román-balkáni keresztnévé kan pedig török. Még itt megjegyzem, később történt az az ásatás, amiről a 60-as évek elején számoltak be a román archeológusok. Raducane faluban alighanem kun, de az is lehet, hogy régi magyar emlékeket találtak. Pl. olyan cserépüsttöredékeket, amikből kettőnek a fenekébe még nyersen belekarcoltak 1—1 lófigurát. Ez olyan archaikus, szibériai jellegű lóábrázolás két párhuzamos vonalból megalkotva az egész teste, olyan, amilyen még a magyar népművészetben is a legújabb korig, a 19. századig élt. Magyarországi cserépüstökön ilyesmi nem fordult elő, legalábbis eddig még nem publikáltak ilyeneket, úgyhogy rendkívül értékes ez a két üstlelet. Ezt akkor még nem tudtam. Ott szintén eltöltöttem egy jó hetet. Ezek a raducaneni magyarok nyelvükben teljesen elrománosodtak már. Onnan a Jászvásártól északra levő magyar szórványokat kerestem föl. Ezeket mind az Akadémiai Könyvtárban a román földrajzi szótárakból szedtem össze. A múlt század végén minden megyének kiadták külön a földrajzi szótárát. Ezekben minden egyes faluról föl volt jegyezve, hogy milyen vallású, milyen nyelvű nép lakik ott. Mindenütt fel volt tüntetve, hogy magyar lakosság van, hogy katolikus templomuk van. Én ezeket az adatokat mind kiírtam, az is szerepelt az adatok között, hogy tudnak-e még magyarul vagy nem tudnak. Én Jászvásáron keresztül utaztam fel a megye északibb részeibe, először egy vegyes lakosságú faluba. Ezek már tudtak magyarul. Ugyanis később, 1919 után települtek ki Román megyéből, mivel ott nagy volt a népsűrűség és nem tudtak nekik földet adni. Ott kezdtem tanulni magyarul, tudniillik egy kukkot nem lehetett érteni a szavukból, se ők nem értettek az én szavamból. Mikor először odamentem, nem tudtam magyarok-e vagy miféle emberek ezek. Tudtam, hogy arrafelé orosz szórványok is vannak, vallásos szekták menekültjei, lipovánoknak nevezik őket, hogy valami más nyelven beszélnek, azt hittem, hogy oroszul. Hát kérdem s mondják, hogy magyarok. Mondom, beszéljünk magyarul, de hát csak románul tudtak. Egy olyan családot találtam aztán, ahol a kisgyerekek is tudtak magyarul. Ezek körében töltöttem el két hetet, és a gyerekektől tanultam magyarul. Nagy mulatság volt nekem és a számukra is, amikor fölfedeztük ugyanazokat a szavakat beszélgetés közben. A Margarétát Margitnak mondták, Barnavéta, a Borbálát Borbámak nevezték, a Ferencet Frencnek. Ők Jugánból, Románvásártól északra lévő kis magyar faluból származtak, és oda,a rokonaikhoz beajánlottak engem. Innen aztán két hét múlva továbbmentem Románvásár felé. Közben megálltam még egy jó hétre Farkasénbe. Farkasfalva volt az valamikor. Teljesen elrománosodott magyar falu. Nagyon érdekes település volt. Kerítéssel körülzárt falu, hogy a jószág ki ne menjen a mezőre. Két kapuja volt csak a falunak, a zsitár, a mezőcsösz ott is hált mindig, és zárta a kaput, hogy a jószág ki ne menjen. A faluból minden utca a kapuhoz torkollott. A kaputól ágaztak el az utcák le a patakvölgybe, onnan fel megint a domboldalba, és a másik kapuhoz megint összegyűltek az utcák. Ezeket mind lerajzolgat- tam és később katonai térképekről ki is egészítgettem. Onnan aztán továbbmentem egy szekérrel — mert nagyon nagy csomagom volt — Jugánba. Keresztülhajtottunk Merszefalván, Miscsesten, amiből aztán egy kis baj — pár napos várakozás a csendőrőrsön — keveredett, mert elmulasztottam jelentkezni. . .Jugán- ban a kántoréknál laktam vagy két hétig, de mondták, hogy ők nem tudnak magyarul. Hanem aztán elvetődtem egyszer a kovácsműhelybe, s beszélgetek a kováccsal s kérdezi — magyar ember volt mindenki ottan — hogy hol vagyok szálláson. Mondom, hogy a kántornál. No és beszél magával magyarul? Hát nem tud az magyarul — mondom. Hogyne tudna, amikor az én öcsém a gazember, csak letagadja. Kiderült aztán, hogy az apró gyerekei is tudtak magyarul, mert hiszen nem lehet, hogy a többi gyerektől ne tanulnák meg. Elmentem cseresznyézni a gyerekekkel, s ott derült ki számomra, hogy valóban tudnak magyarul, mert a többi gyerekkel magyarul beszéltek. Aztán elmentem látogatóba a falu leggazdagabb emberéhez, akinél régebben gyűjtők is megszálltak, pl. Rubinyi 19
