Forrás, 1988 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1988 / 4. szám - Tóth István: Buborék, Dsida, Görbéd, Tócsa, Hó (versek)

Görbéd

Ó, ha úgy tudnék ragaszkodni hozzád,

mint ez a kimúlt fecske,

mely szállt tízezer kilométerekre.

S tavaszok visszahozták.

Istállónk, épp rozzant istállónk képét kicsiny fejébe zárva vitte a messzi-messzi Afrikába, s most visszahozta végképp.

Parányi ravatalán — a tenyeremben fekszik. S újból őserdők, óceánok habján, hánytorgó felhők felett száll rezzenetlen.

Ezer kilométernyi kék mélységbe tűnik legalább tizszer.

Repül, mint egy gazdátlan, titkos nyílfej . . — Mi hozta vissza végre?

Hogy a több-száz-nyelvű földrész egén át egyetlen szót sem értve, célba talált — itthoni sárfészkébe — jobban mint a rakéták;

hogy e mindössze tíz centis, kis törzset távok fel nem tartották: nála milliószor nagyobb távolság se feledtetett véle, Görbéd.

Tócsa

Láb, jármű, állat ver fel zavarosra, amint az út sarába mélyedek.

Ha a kerék s láb nálam szélesebb, a csillogásomat is kitapossa.

S mintha nem kapnék új lélegzetet, mert a világot valami kilopta a szememből, amelynek így a csonkja — szemgödre bénán az égre mered . . .